5 dolog, amiben szabadabb vagy, mint az anyukád

Gyerekként azt láttam, hogy míg a férfiak legalább családi körben fizikailag elengedettek, addig a nők még otthon is „tartják magukat”.

A szüleim korosztályában a nő testi szükségletei láthatatlanok maradtak, és mint „női dolgok” száműzettek a családi színtérről.

Valahogy furcsán keveredett az úrinő szemérmessége, a tabusításból eredő információhiány és az emancipáció. Ezért összegyűjtöttem néhány olyan hétköznapi dolgot, amelyektől szabadabban élhetünk, mint anyáink.

1. Szabad mozgás. A ’80-as évek derekán kiragasztottak egy kézzel írt cédulát a lépcsőházba, amely kondicionáló női tornát, úgynevezett aerobic-ot hirdetett. „Lányoknak, asszonyoknak.” Senkit nem ismertem, aki elment volna, asszonyt legalább is nem. Sportolni lehetett a lányoknak is, rendesen, egyesületben. Idősebbeknek esetleg kocogni.

Még tíz éve is inkább a jó alakú, sportos nőket lehetett látni a városban futni, hipsztereket pedig biciklizni. Ma már nem kell semmilyen indexelt szubkultúrához tartozni, hogy az ember biciklivel vagy rollerrel járja a várost. Nem kell sportos, jó alak ahhoz, hogy vegyük a bátorságot egy kis nyíltszíni futáshoz, kényelmes sportöltözetben. A konditeremből sem nézik ki azokat, akiknek tényleg szükségük van izomnövelésre: sem az ülőmunkát végző punnyadtakat, sem pedig az időseket. 

2. Szabadon a babával.

Húszéves koromig egyetlen szoptató nőt láttam, aki nem volt szobor vagy festmény: egy cigányasszonyt a pécsi buszpályaudvar betonpadlóján.

Ma sem szeretném a kisbabámat úgy etetni, hogy minden „ott lóg, ahol tud”, de azért nagyon hálás vagyok, hogy mire én szültem, már felmerült a gondolat, hogy gyereket táplálni nem muszáj csak a négy fal között.

Az első gyerekünk születésekor még különleges „jófejségnek” számított, hogy nyaralni, szórakozni, programokra babával megyünk. Nem én voltam az úttörő, hanem vagány és bátor nők tették meg előttem az első lépéseket, amihez tudtam csatlakozni. Hatalmas dolog, hogy létrejöttek női fórumok, hogy hallottunk az igény szerinti szoptatásról, hordozásról, hogy el lehetett szakadni a mérlegtől és a rácsos ágytól. Egyre inkább elfogadottá vált, hogy a kisbabák és a szüleik is a látható közösség részei.

3. Kérhetsz segítséget. „Mész a nevtanba!” „Gyépés!” – efféle gúnyolódást lehetett hallani az iskola folyosóján a ’80-as években. Iszonyú bélyeget jelentett, ha valakiről kiderült, hogy effajta segítségre szorul. A „nevtan”, a nevelési tanácsadó, a „gyépés” a gyógypedagógiai fejlesztést igénylő rövidítése, amelyeket szitokszóként használtak.

Komolyabb problémával, fogyatékkal ma sem egyszerű az élet, de ma már nem tabu segítséget kérni, akár a gyermekünk fejlődése, akár a saját szülőségünk, akár a háztartás jelent problémát.

Biztos lesz, aki megszól, ha takarítónőt fogadsz, ha nem magad főzöd az ebédet, ha pszichológushoz jársz – de ez már csak egy vélemény a sok közül. Nemcsak az ítélkezés lett kevesebb, de a sorstársakra is könnyebb rátalálni, amióta mindenhol van internet.

4. Szóhoz jutnak a női test igényei. Cipő vagy melltartó vásárlása között manapság már nem olyan nagy a különbség. Kamaszkoromban a lábméretemmel tisztában voltam, de hogy milyen melltartóra lenne szükségem, azzal egyáltalán nem. Ma már az óvodás gyerek is tudhatja, hogy az anyukája használ egészségügyi betétet. Régen annyi látszott, hogy anyu valamiért nem fürdik a Balatonban, ma azt is megmondom, hogy nem akarok kirándulni, téglát hordani, stb, mert menstruálok. Ma szinte minden nő találkozik az intim tornával, de ha három évtizede hallottuk volna, azt hisszük, hogy valami vicc.

A várandósság és szülés témakörében pedig valóságos forradalom ment végbe, a közbeszédben és a gyakorlatban egyaránt.

5. Megtarthatom a saját stílusomat. Nem sokkal azután, hogy férjhez mentem, egy férfi rokonom figyelmeztetett, hogy most már ideje lenne nekem is „valami rendes frizurát” vágatnom. Mutatott is néhány példát abból a fajtából, amit a legtöbb hetven feletti asszony visel. Mindennap olvashatunk egy cikket arról, hogyan kell kinézni egy üzleti tárgyaláson, mit ciki felvenni negyven felett – de ha nem tetszik, átlapozhatunk oda, ahol mást mondanak.