Szerelmi téveszmék és vonzó rosszfiúk – avagy miket írnak és olvasnak a tinik a Wattpadon

Hány szűz lány van még az osztályban, miért hazudott a legjobb barátnő, és milyen videók kerültek ki a hétvégi buliról, ahol mindenki részeg volt? – ezeket a kérdéseket járják körül azok a történetek, amelyeket a Wattpad alkalmazásban tinik százezrei írnak és olvasnak. A történetmesélő platformon bárki közölheti folytatásos regényét, követheti, hogy hányan olvassák, reagálhat a kommentekre. Elolvastam néhány sztorit, és elég nehezen tértem magamhoz.

Wattpad
Kép: Rawpixel

A romantikus kategória magyarul írt történeteivel kezdtem, a legnépszerűbbekből válogattam. Az egyik, amelybe belenéztem, 70 000 olvasásnál tart, egy másik eddig 276 000 megnyitást élt meg. A top 20-as listában szereplő történetekben felfedeztem hasonlóságokat, visszatérő elemeket, és aggasztó tendenciákat láttam. 

Az ellenállhatatlan rosszfiú

A vágyott fiú rossz tanuló, tanáraival és diáktársaival is bunkó, néha hazudik és manipulál, hősnőnk mégis feltétel nélkül rajong érte, hiszen izmos, jóképű, és menő autóval jár iskolába (mármint középiskolába, már ez is elég extrém). A történetek egy részében a fiú ráadásul sportoló, és igen népszerű a lányok körében, így a női főszereplő nem is érti, miért épp őt, a jelentéktelen szürke egeret tünteti ki figyelmével.

Én már 16 évesen is értetlenül néztem, amikor a Gilmore Girls című sorozatban elhangzott az a mondat, hogy „Minden lánynak bele kell szeretnie egyszer egy rossz fiúba!”, de természetesen elfogadom a más véleményt.

Az viszont fontos, hogy szülőként tisztában legyünk azzal, lányunk vonzónak tartja-e az autóval száguldozó és verekedésekbe keveredő fiúkat, a fiunk pedig igyekszik-e idomulni ehhez az „ideálhoz” a közösségi sikere érdekében.

Meglátni és megszeretni

A hősnő szinte mindig egy átlagos napra készül, sokáig gondolkodik, hogy mit vegyen fel, végül elindul. Az iskolában egyszer csak szembe találja magát a vonzó új fiúval, akivel hosszasan nézik egymást, és itt, ebben a kimerevített pillanatban azonnal szerelmesek lesznek. Hogy miért nem gondolom romantikusnak a „szerelem első látásra” típusú történeteket, azt a saját tapasztalataimmal együtt már megírtam, és a legtöbb esetben itt is arról van szó, hogy a lány a fiút a különlegesen vonzó külseje miatt veszi észre.

A gyógyító szerelem mítosza

Néhány évvel ezelőtt több pszichológus is felhívta a figyelmet A szürke ötven árnyalatának megtévesztő üzeneteire, jelezve, hogy a mentális problémákat minden hiedelmünk ellenére sem gyógyítja meg a szerelem (tehát nem lesz megbízható, odaadó férj egy beteg, agresszív, kontrollmániás férfiból), mindhiába. A tinik tucatszám írják és olvassák ezeket a sztorikat, amelyben a távolságtartó, rendszeresen verekedésekbe keveredő és sok szempontból problémás fiú egy kommunikatív, romantikus emberré válik abban a pillanatban, ahogy ránéz a jókislány főhősnő. Úgy tűnik, elhittük Caramel slágerlistás dalának, hogy „a szerelem az egyetlen lélekdonor”.

A valóság azonban ennél jóval kiábrándítóbb: a nők hiába várják, hogy az agresszív férfi a szerelem hatására megváltozzon, és könnyen egy bántalmazó kapcsolatban találhatják magukat.

Természetesen tudom, hogy a párok hatnak egymásra, sőt, azt gondolom, hogy az egyik legjobb dolog észrevenni ezt a változást magunkon és a társunkon, de az, hogy egy fiú szinte észrevétlenül, néhány nap alatt cseréljen személyiségjegyeket a párja szándékának megfelelően, teljesen életszerűtlen.

Kép
Kép: Freepik
Kép: Freepik

Beszélgess vele!

Persze nem rosszallhatjuk, hogy a tinilányok figyelme fókuszában a szerelem, a szexualitás áll, ahogyan azt sem, hogy a különböző (ruházati és egyéb) stílusokkal önmagukat igyekeznek definiálni, elhelyezni a közösségben. De nem lehet elégszer hangsúlyozni a beszélgetés fontosságát: hatalmas jelentősége van annak, hogy a szülő beszélget-e a gyerekével arról, hogy mit olvas az interneten, a közösségi médiában, a Wattpadon. Így legalább esély van arra, hogy megtudjuk, milyen példaképeket állítanak lányaink elé ezek a platformok.

Egy O’Hara bölcsessége

Fontos leszögezni, hogy a toplistás (több százezer olvasásnál járó) történetek minősége még a Júlia-füzetek színvonalát sem éri el.

Tehát ha letöltjük az alkalmazás ingyenes vagy fizetős verzióját, rosszul megírt, kidolgozatlan, hibáktól hemzsegő sztorikra számítsunk, amelyben többnyire csak háromféle szereplő jelenik meg: az irreálisan jó, a velejéig romlott és a manipulatív, de titokzatos és vonzó.

Egy jobban megírt romantikus könyvre vágytam ezután, így esett a választásom az Elfújta a szél című műre. Gondoltam, jó lesz kideríteni, hogy azoknak van igazuk, akik szerint ez egy „egész jól megírt lektűr”, vagy azoknak, akik szerint letaglózó alapigazságokat fogalmaz meg a szerelemről. Tegnap jutottam el ahhoz az apa–lánya párbeszédhez, amelyet bizony hasznos lett volna 16 évesen olvasnom:

– Ó, papa! – kiáltott Scarlett türelmetlenül. – Lennék csak a felesége, majd megváltozna minden!
– Igen? Megváltozna? Hm, hm – mondta Gerald O’Hara. – Akkor igencsak keveset tudsz a férfiakról. Ashleyről pedig különösen. Soha még asszony nem teremtett új embert a férjéből.

Remek reakció ez a Wattpados történetek varázslatos jellemváltozásaira is.

A Wattpad nevű alkalmazás és weboldal amatőr történetmesélő platformként definiálja magát, több mint 50 nyelven írnak és olvasnak itt különböző műfajú történeteket az emberek. A felhasználóik 90%-a a Z- vagy a Millenium-generáció tagja. A cég 2019-ben jelentette be, hogy havi 80 millióra nőtt a felhasználóik száma, és hogy a partnereik körét újabb kiadókkal, illetve filmstúdiókkal bővítették (a közlemény szerint többek között indonéz, olasz és koreai tartalomgyártókkal is kapcsolatban állnak). A hazánkban is forgalmazott tinifilmek között már most is találunk olyat, amely egy wattpados sztoriból készült.
Az egyik felhasználó 2013-ban kezdte el írni Miután (After) című történetét, amelyet nem sokkal később egy könyvkiadó adott ki, majd az egyik filmstúdió készített belőle filmet 2019-ben. A hatalmas sikert nemsokára egy folytatás követte (After we collided), amelyet idén szeptemberben készülnek bemutatni (Miután összecsaptunk címmel) a magyarországi mozik.
A tinédzser Beth Reekles Kissing Booth (A csókfülke) című története pedig rövid idő alatt 19 millió olvasást produkált (ez a szám nem azonos az olvasók számával), majd a Netflix készített belőle filmet. Azóta a felületre már felkerült a második rész is, a harmadiknak pedig jelenleg zajlik az előkészítése.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti