„Nekem is bátran nyújthatsz kezet” – üzeni a plakáton a csinos egyetemista lány, akinek hiányzik a bal karja
Humoros és őszinte szemléletformáló kampányt indított az Egy sima, Egy fordított – Egyesület az Inklúzióért, hogy lebontsa a falat az épek és a fogyatékossággal élők között. A kampány egyik arca Miklós Petra egyetemista, aki még azzal is szokott viccelődni, hogy cápatámadásban vesztette el az alkarját. Látva a döbbent arcokat azért el szokta árulni, hogy így született.
Mit szóltál, amikor felkért az egyesület a nem mindennapi kampány egyik arcának?
Meglepődtem, hogy rám gondoltak, de amint elmondták, miről van szó, rávágtam, hogy nagyon szívesen részt veszek benne. Hálás vagyok, hogy szerepelhettem.
Mennyire sikerül ily módon érzékenyíteni az embereket? Milyen visszajelzéseket kapsz?
A plakátokon olvasható, fogyatékossággal élők szájából elhangzó mondatok igazán figyelemfelkeltők. („Én is örülök, hogy látlak” – Juhász Tamás író, zenész, látássérült; „Tőlem is kérdezhetsz komolyat” – Pere Petra színésznő, Down-szindrómás; „Nekem is mondhatod, hogy foglaljak helyet” – Tóth-Kovalik Ádám orvos, kerekesszékes – a szerk.) Látva az utcán a plakátokat sokan előkapják a telefonjukat, és beolvassák a QR-kódot, mert kíváncsiak, miről is van szó. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok, az egyesület Facebook-oldalán is sok kedves hozzászólás olvasható. Ismerőseimnek, barátaimnak egytől egyig nagyon tetszik a kampány.
A veled készült videóinterjúból kiderül, hogy te is szeretsz humorizálni, akár a helyzetedről is. Miért tartod ezt fontosnak?
A humor segít átlendülni a mindennapi nehézségeken. Egyszer az egyik barátnőm mosta le a körmömről a lakkot. Amikor végzett, mondta, hogy jöhet a másik.
Néztem rá: „Milyen másik? Nekem nincsen másik kezem.” Hirtelen ő sem kapcsolt, mindketten nevetésben törtünk ki. Azóta egyfajta szállóige köztünk, hogy „Jöhet a másik!”.
Gyakran viccelődöm a barátommal, barátnőimmel. Mondják is, örülnek, hogy ilyen nyitott vagyok, tréfálkozhatnak velem, és nem sértődőm meg egy-egy esetlen mondaton.
Mik a személyes tapasztalataid, mit szólnak az emberek, amikor látják, hogy hiányzik az egyik alkarod?
Előfordul, hogy megbámulnak. Kisgyermekként zavart, olyankor anyukám elém állt, eltakart, mert látta, hogy nem érzem magam komfortosan; de ma már nem foglalkozom vele, nem is takargatom a kezem. Nyáron ugyanúgy hordok ujjatlant, mint bárki más. Ha valaki odajön és kérdez, szívesen válaszolok, de a legtöbb felnőtt inkább nem kérdez. A gyerekek viszont igen, ők sokkal bátrabbak és nyitottabbak. Nekik elég is az a válasz, hogy így születettem, ők nem gondolják túl. A kampány is erről szól: „Ne gondold túl, csak kezdd el a beszélgetést!”. Egyébként meglepett, hogy az egyetemen a szaktársaim nem csodálkoztak, nem kérdezősködtek, és nem is néztek rossz szemmel rám, tulajdonképpen természetesnek vették az állapotomat.
Emberi erőforrások szakra jársz. Mik a jövőbeni terveid?
HR-esnek készülök, szívesen foglalkoznék megváltozott munkaképességű emberekkel is. Mellette pedig szeretnék jógát oktatni. Sok kihívással találkozom benne, de megoldom, csak kézen állni nem tudok.
Folyamatosan feszegetem a határaimat, régen úsztam, lovagoltam. Most a biciklizés, festés, gitározás, dobolás a hobbim.
Épp most kezdek neki a jogosítvány megszerzésének, találtam olyan helyet, ahol van átalakított autó, amelyen én is könnyen meg tudok tanulni vezetni.
A Képmás magazin áprilisi címlapján Illés Fanni paralimpikon szerepelt, aki alsó lábszárak nélkül született. Mit éreztél, amikor megláttad a képét?
Elsőre az tűnt fel, hogy milyen szép lány, milyen szép hosszú haja van. Utána vettem észre, hogy nincsenek lábai. Kicsit ledöbbentem, nem számítottam erre. „Milyen bátor és merész!” – gondoltam magamban. Mindig tetszik, amikor nem modelleket, színésznőket tesznek a címlapra, hanem olyan nőt, aki más, eltér az átlagostól, mégis nagyon szép.
Mennyire érzed magadénak az érzékenyítést? Szívesen vállalnál további szereplést ebben a témában?
Igen, jó érzés, hogy eljuthat a hangom másokhoz, és segíthetek azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, de takargatják a kezüket, és nem mernek kilépni az utcára. Szeretnék példa lenni számukra, hogy merjenek merészek lenni. A világnak pedig meg akarom mutatni, hogy az én állapotom is természetes, csak más. Mindenkit arra biztatok, hogy merjenek közeledni hozzánk, és kérdezzenek. Sok újdonságot tanulhatunk ezekből az interakciókból, és tovább szélesedhet a látókörünk.
Az Egy sima egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő szülőkből és gyógypedagógus szakemberekből álló csapata 2017 óta azon dolgozik, hogy elfogadóbb és együttműködőbb társadalom jöjjön létre. Szemléletformáló foglalkozásokkal, gyógypedagógus-képzésekkel, sorstárscsoportokkal, kapcsolódásokkal és a jelenlegi kampánnyal is az a céljuk, hogy hidat építsenek az ép és a speciális igényű emberek között. Hogy eloszlassák az ép emberek fejében megfogalmazódó kételyeket, gondolatokat, amelyek meggátolják őket abban, hogy nyissanak a speciális igényűek felé. A városban és az online térben is megtalálható plakátok és hirdetések mellett az egyesület honlapján rövid videóinterjúkból is megismerhetjük a kampány négy fiatal arcát, megtudhatjuk, mit gondolnak az állapotukról, és hogyan állnak a világhoz. Az interjúk itt tekinthetők meg. A szemléletformáló kampány koncepciója és megvalósítása mögött a Mediator reklámügynökség áll.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A fogyatékosság a zenében se legyen kérdés! – Ehhez kerültünk most kicsivel közelebb
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
