„A lányaim már be tudnak fűteni fával” – Interjú Lanczkor Gáborral
„Nem vagyok optimista, ugyanakkor nem vagyok pesszimista sem, mert a lányaimnak egyelőre számos tekintetben sokkal jobb gyerekkora van, mint nekem volt” – mondja a...
Véssey Miklós
„Elvárta, hogy elcipeljem a cekkerét a házig” – Történet egy bibliai ige alapján
„Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.” (ApCsel 9,3)
Gergely-Baka Ildikó
„Mindenki arra vágyik, hogy úgy szeressék, ahogy van” – Interjú Nádasi Veronikával
2020 áprilisában a Budapesti Operettszínház Facebook-oldalán megjelent egy videó, amelyben Nádasi Veronika, a teátrum színésznője arról beszélt, hogy ebben a nehéz helyzetben, amikor mindenki...
Bojtos Anita
„Egy jó orgona helyettem is imádkozik” – Az orgonaépítő Angster család emlékezete
Különleges színdarab került a deszkákra idén tavasszal: saját családja történetét dolgozta föl Bérczi Zsófia látványtervező-rendező, az Élőkép Színház vezetője, akinek felmenői a legendás pécsi...
Lackfi János
Lackfi János: Borászati #Jóéjtpuszi
Lackfi János új Jóéjtpuszi-költeménye lapunkban jelent meg.
Németh Ványi Klári
„Bepillantást kaptam Krisztus szenvedéseibe” – Interjú Bódi Barbara festőművésszel
„...generációjának egyik legképzettebb és legsokoldalúbb tehetsége, a roma kortárs művészet mozgalmának egyik vezető képviselője. Tanulmányait képzőművészeti felsőoktatási intézményekben végezte, és a hivatalos képzettség mellett...
Rákóczi Piroska
Erdélyből jöttek, mesterségük címere: költő – Áprily Lajos és fia, Jékely Zoltán
Hol van a lelki sebe? Gyakran teszi föl az ember ezt a kérdést, ha magyar költőtől olvas verseket. Sokan mondják erre, seb nekünk az...
Jámbor-Miniska Zsejke
Ahol a második napfelkelte is muzsikaszó mellett zajlik – vár a Double Rise fesztivál!
Idén augusztus 11. és 13. között rendezik a nagy sikerű Double Rise összművészeti fesztivált Torockón. A programban anyaországi és erdélyi alternatív együttesek koncertjei, népzenei...
Kölnei Lívia
Az ősöreg örmény, a paralimpikon és a jövőbe látó – három erős és „beszippantó” könyv a nyári szabadságra
A szórakoztató, élvezetes olvasmány nemcsak valami könnyed lektűr lehet – sőt, az igényesebb olvasók számára biztosan nem az –, hanem éppen a gazdag, elgondolkoztató...
Bábi Anna
Három közmondás, amit ne fogadj meg, mert akadályozni fog
A magyar nyelv egyik ékessége a különleges kifejezőerő. Számos közmondással és szólással büszkélkedhetünk, amelyek kifejezik érzelmeinket és színesítik beszélgetéseinket. Mégis előfordul, hogy ezek a...
Mártonffy András
Mesevilág oltalmában – Lewis Carroll, a gyermeklelkű férfi
A világ egyik leghíresebb meseírójának történetei egy olyan ember belső világának lenyomatai, aki gyerekkorában nem élhette meg a játékosságot, a lázadó fantázia csapongásait, a...
Véssey Miklós
„Normális vagy, egy lebénult embert beemelni a tetőn?!” – Történet egy bibliai ige alapján
„A nagy tömeg miatt azonban nem tudtak a közelébe férkőzni. Ezért felmentek a tetőre, és onnan eresztették le a hordágyat a megbontott tetőn keresztül...
Tompos Vince
Beszteppelve – bevezetés az ír sztepp bűvöletébe, avagy Michael Flatley-nek lehet-e magyar utóda
Black bird, hornpipe, jig. Ismerős kifejezések? Számomra egyáltalán nem voltak azok, amíg közelebbről meg nem ismerkedtem az ír szteppel. Michael Flatley neve ugyan ismerősen...
Bábi Anna
A kétfelé szakadt szív – Kozmutza Flóra, József Attila és Illyés Gyula múzsája
Kozmutza Flórát sokan csak Illyés Gyula feleségeként és József Attila utolsó szerelmeként ismerik, pedig kiváló gyógypedagógus is volt. Egész életét végigkísérte az akkori társadalom...
Schmöltz Margit
Koppány – ahogyan eddig még nem ismertük
Koppány vezérről elmosódott kép él bennünk. Az iskolában tanultak az „István, a király” című rockopera motívumaival keverednek. Erős, markáns vezető képe rémlik fel, akinek...
Boldog Zoltán
Arcvonások pennával: Amikor a sajtkészítő versel – Weiner Sennyey Tibor
Egyike azon előadóknak, akit elég egyszer hallani, és utána könnyen rajongójává válik az ember. Weiner Sennyey Tibor élete és költészete is karizmatikus, mágikus, mégis...
Máthé Zsuzsa
Egy zseni és egy zseniális családi vállalkozás: Wagner és a Bayreuth-i Ünnepi Játékok
Bayreuth a német nép és Európa egyik kulturális „szívcsakrája”. Én nem vagyok fanatikusa Richard Wagnernek, de lenyűgöz műveinek monumentalitása és hihetetlen szellemi energiákról tanúskodó...
Lippai Roland
Milyenek a magyar apák?
Néhány hete jelent meg Léder László „Csendes Apa-forradalom" című könyve. Nőknek, anyáknak, férfiaknak, apáknak, nagyszülőknek, döntéshozóknak, munkaadóknak egyaránt kötelező olvasmány. Könyvajánló – egy picit...
Vass Norbert
„Napfény és levegő, tisztaság és egyszerűség” – Magyarok a Bauhausban, a Bauhaus Magyarországon
„Az építészet frontján az áttörés megtörtént, a fölösleges díszítések, a mesterkélt homlokzatok üres formalizmusa meghalt. Helyét elfoglalta az uj kor uj stilusa, amelyet őszinteség...
Lackfi János
Lackfi János: Jézus az anyósülésben
Minden megvan, azt hiszem legalábbis. Vegyük sorra.
Molnár Zsófia
Űrművészet? Az meg mi? – A Holdmúzeumban jártunk
Édesanyám sokszor emlegetett anekdotája szerint a nagymamája azzal a hasonlattal magyarázta el neki a Hold titokzatos, hol hízó, hol fogyó jelenségét, hogy a fehér...
Lipták Dániel
Zene, béke, Dunakanyar, Misztrál
Aki a nyári zenei fesztiválok kínálatában emberléptékű, családostul is élvezhető rendezvényt keres, annak – mint tizennyolc éve minden nyár derekán – július 19–20-án érdemes...
Molnár Zsófia
Kékfestőtől a nejlon otthonkáig – Családi élmény az óbudai Goldberger Textilipari Gyűjtemény
Itt a nyár, és a különféle táborok közötti szünidőt a leleményes szülő jól időzített szabadságokkal és a nagyszülők bevetésével igyekszik minőségivé tenni a gyermekei...
László Dóra
„Szarvas Józsi nem kapálni jött haza!”
A magyar kulturális élet színe-java tesz hitet évről évre a Tündérkert-mozgalom igaza mellett. Ha a mozgalom motorja Kovács Gyula, a Göcsej erdésze, akkor a...