Ahol a második napfelkelte is muzsikaszó mellett zajlik – vár a Double Rise fesztivál!

Idén augusztus 11. és 13. között rendezik a nagy sikerű Double Rise összművészeti fesztivált Torockón. A programban anyaországi és erdélyi alternatív együttesek koncertjei, népzenei, irodalmi, színházi műsorok és más kísérő rendezvények is helyet kapnak. Most is nagy szerep jut majd a természetjárás népszerűsítésének, a családoknak pedig gyerekprogramokkal készülnek a szervezők.

Fiatalok a Double Rise fesztiválon
Fotó: Nagy Zoltán

A Királyi Magyarország területén van egy hely, ahol az év egy bizonyos időszakában reggelente „kétszer kel fel a nap”. Az elsőt követően a sziklás csúcsok mögé bújik az égitest, nem sokkal később pedig újra feltűnik, hogy beragyogja a völgyet.

Ez a mesés település nem más, mint Torockó, ahol idén is változatos programokat kínál a Double Rise fesztivál.

„Gigászi katedrális a Székelykő ehhez az áhítathoz”

„Nehéz ennél szebb helyet elképzelni egy fesztiválnak. Naplemente, napfelkelte, s itt a második napfelkelte is mindig muzsika és énekszó mellett zajlik. Gigászi katedrális a Székelykő ehhez az áhítathoz, megemeli az ottlét minden pillanatát” – mondta a Képmás.hu-nak Berecz István, aki idén is a Folk Udvar házigazdájaként lesz ott a fesztiválon. A művész amellett, hogy Kacsó Hanga Borbála énekes-táncossal naponta fog tanítani, a Kossuth-díjas Muzsikás, az Erdőfű Népi Kamara és a Tokos zenekar koncertjein is közreműködik.

„Amikor először voltam Torockón, arra gondoltam, hogy minden szempontból ideális helyszín. Egyrészt mert

fontos az, hogy ott is legyenek a magyar identitáshoz kapcsolódó rendezvények, másrészt elképesztő természeti adottságai vannak a vidéknek.

Nagyon sokan, akik átmennek Erdélybe, hajlamosak a szórványt kicsit felületesebben kezelni, maximum megállnak picit a tordai hasadéknál. Emiatt is örültem, hogy van ez a fesztivál, mert viszonylag jól megközelíthető, és azt remélem, hogy sokan mennek majd a kismagyarországi területekről is. Jó vállalásnak érzem a fesztivált, és nagyon jól is éreztem magam a korábbiakon” – emlékezett vissza a fesztivál egyik visszatérő nagyszínpados fellépője, Lovasi András.

A fesztivál igazgatója a Képmás.hu-nak elárulta, hogy eredetileg Székelyföldre szeretett volna összművészeti fesztivált csinálni, de mivel azon a vidéken lényegesen bővebb a magyaroknak szóló kulturális kínálat, olyan helyszínt keresett, ahol még inkább be tudja teljesíteni a rendezvény a célját.

„Ekkor született meg a döntés, hogy bár nehezebb, de szebb az olyan pályán jól focizni, amelyik az ember felé lejt. Így esett a választás a szórvány egyik legszebb településére, Torockóra, amely Európa Nostra-díjas és világörökség-várományos hely, tehát valóban kuriózum” – fejtette ki Gondi Mátyás.

Az alternatív zenétől a Folk Udvarig

A rendezvényen az olyan széles körben ismert zenekarok mellett, mint a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, a Szabó Balázs Bandája vagy a Kaukázus, olyan helyi tehetségek is színpadra léphetnek, mint az Év Zenekara díjjal kitüntetett gyergyószentmiklósi 4S Street. A kisszínpados lehetőségnek köszönhetően augusztusban számos feltörekvő erdélyi zenekar is koncertet adhat a közönségnek.

Lovasi András a Képmás.hu-nak azt is hangsúlyozta, hogy ő kifejezetten a Double Rise-hoz hasonló fesztiválokat kedveli, mert ezeken a rendezvényeken még nem uralkodott el a „vurstlihangulat”, ráadásul nem kizárólag popzenével foglalkoznak, hanem a változatos koncertkínálat mellett más kulturális programokat is nyújtanak.

„Kezdetektől fogva nagyon erősen jelen van a programban a folk: a magyar népzene, néptánc, a néphagyományok ápolása, ezek bemutatása. Mindezt idén is a Hagyományok Házával csináljuk. Ezen kívül a programkínálatban erős a színház és az irodalom jelenléte.

Együttműködünk a Poket zsebkönyvek kiadójával, és minden évben azon dolgozunk, hogy minél több Kárpát-medencei régióból bemutathassunk színházi produkciókat.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Beregszászi Színház elhozza hozzánk A helység kalapácsát, ami nagyon jól illeszkedik a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó programjainkhoz” – mondta a fesztiváligazgató.

Életünk értelme a Székelykő csúcsán

Egy helyi mondás szerint, aki életében legalább egyszer nem mássza meg a Székelykő csúcsát, az úgy hal meg, hogy soha nem tudta meg az élete értelmét. Nem csoda, hogy a Double Rise fesztiválon a természetjárás népszerűsítésének is komoly szerep jut: szerveznek kerékpáros túrákat, sárkányrepülést, raftingot az Aranyoson, és természetesen a Székelykőre is fel lehet mászni szervezett túra keretében.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy

nemcsak a koncertező fiatalokra, hanem a családokra is gondolnak. Lesznek gyerekprogramok, például ügyességi verseny, és idén is várja a kicsiket a fesztiválóvoda.

Emellett a torockói mulatság arra is jó alkalmat nyújt, hogy akár életre szóló barátságok szülessenek határon innen és túl.

Sőt, az sem kizárt, hogy ha jegyet váltunk a fesztiválra, hajnalban összefutunk a kedvenc előadóinkkal, akik szívesen töltik idejüket a helyiekkel beszélgetve, ahogy a Kiscsillag frontembere is már sokszor megtapasztalta, milyen sok jót kaphat az ottaniaktól a fesztiválozó. „Én ott nagyon éltem! Mindig érdekes az erdélyi magyarokkal beszélgetni, megismerni, hogyan viszonyulnak a magyarság kérdéséhez, mert ők jellemzően sokkal inkább tisztában vannak a történelmi és kulturális hagyományaikkal, mint sok anyaországi. Okos dolgokat lehet náluk látni!” – tette hozzá Lovasi András.

Berecz István szerint, bár a táncról sajnos már Erdélyben sem lehet elmondani, hogy a hétköznapok része lenne, mégis úgy tapasztalja, hogy évtizedes próbatermi gyakorlatot tud megváltani „az a gondolkodás, vendégszeretet, tréfa, szenvedély, s az a büszke érzékenység, szóval az egész létezés”, amely ott még sok helyen megvan.

 „Hirtelen megérti az ember a mozdulat mögött rejlő embert, életet, lelket. A Double Rise fesztivál azon kevés fesztiválok egyike – sőt talán ezek sorában az első –, amelyek a hagyományos műveltséget voltak elég bátrak a mainstreammel azonos pr-szintre emelni. Le merték küzdeni a mainstream és a piac felől nézve lesajnáló előítéleteket, és rájöttek, hogy attól, hogy ez a saját kultúránk, még nem biztos, hogy ciki. A közös éneklés és tánc érzelmi szövetség, amely semmi máshoz nem hasonlítható katarzissal jár. Egyszerre sport, szórakozás, vigasz, indulat-levezetés, közösség-erősítés. Hogy közben összetartozás-tudatot is erősítünk, az már járulékos haszon, de szerves és erős, mert emberközi kapcsolatra épül” – osztotta meg gondolatait az Örökös Aranysarkantyús táncos.

Jegyek és további információ:

https://www.facebook.com/DoubleRise

https://doublerisefestival.ro/

Nagyszínpados fellépők:

Aurevoir

Blahalouisiana

The Biebers

Carson Coma

Csaknekedkislány

Fran Palermo

Kiscsillag

Kaukázus

4s Street

Péterfy Bori & Love Band

Magashegyi Underground

Szabó Balázs Bandája

Kisszínpados fellépők:

Hóhányók

A csajod

Szintaxis

DJ Hunay

Dream Flow

8 Light Minutes

Szempöl

3AD

DJ Pici

The Fuzz Button

Myra Monoka

Teddy Queen

Sexnuggets

DJ Raymi

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti