Gyakran előfordul, hogy a beteg gyermek gyógyulásához, közérzetének javulásához elengedhetetlen a gyógyszerszedés, a nyűgös, kimerült gyerek azonban nem szívesen veszi be az orvosságot, és...
Balkuné Szűcs Emese
Hogyan vegyük rá a kamaszokat a beszélgetésre?
Olykor nehéz szóra bírni gyermekünket. Pedig szeretnénk tudni, hogyan érzi magát az óvodában, iskolában, vannak-e barátai, milyen a kapcsolata a tanárokkal… Egyáltalán, mit csinál...
Szám Kati
Böjte Csaba: „Nagytata lettem, több száz unokám van”
Valószínűtlennek tűnt, hogy létrejön ez a címlapfotós beszélgetés. Hétfő reggelre beszéltük meg, hogy hívom, aznap mikor és hol találkozzunk. Fél nyolckor annyit mond, Csongrádon...
Póta Réka
Mikor kezdjük el tanulni az idegen nyelvet?
Ha kisgyermekről van szó, sok téma megosztónak számít, mivel ebben a korban vagyunk a legfogékonyabbak jóra és rosszra egyaránt. Az idegennyelv‑tanulás körül is megoszlanak...
Gergely-Baka Ildikó
Rossz anya leszek? – Pánik a várandósság idején
Egykori évfolyamtársam, Zsófi pár hónapja tudta meg, hogy várandós. A várakozásra felkészült szegény, csak arra nem, hogy a szülésig még sok próbát kell kiállnia.
Ungváry Zsolt
Derékfájás húsvétkor
Vannak, akik megmásszák a Mount Everestet, mások körbehajózzák a Földet vagy gyalog elzarándokolnak Csíksomlyóra. Én húsvétvasárnap reggel beértem azzal, hogy – mint szűk húsz...
Hajnal Anett
Hová menjen oviba a gyerek?
A hároméves gyerekek szülei tudják: hamarosan itt az óvodaválasztás ideje. Ez talán az első nehéz döntés, amivel évekre meghatározzuk gyermekünk mindennapjait. Hiszen tőlünk függ...
Törösné Fehér Ildikó
Indul a nap: miért jobb busszal menni az óvodába?
Sok gyereket autóval visznek oviba, iskolába. A hátsó ülésen akár a reggeli kakaót is meg lehet inni, és valószínűleg pár perccel később is kelhetnek...
Törösné Fehér Ildikó
Nagyszülőnek lenni jutalomjáték
Életkörülményeink szerencsés alakulása a legtöbb embert megajándékozza a hosszú, esetenként többször tíz éven át tartó időskorral. A most nagyszülőkorba érő generációnak már nincsenek közvetlen...