Lesben az anyatigris – Anyasága mindent felfal, gyermeke önállóságát is
Ha az ember szülővé válik, felelősséget kell vállalnia gyermeke testi-lelki biztonságáért és fejlődéséért. Vajon meddig tart ez a felelősség?
Ottlik Judit
Könyv segíti a szülőket az örömteli kötődés kialakításában, ami minden gyermeknek járna
Az újdonsült anyák közül sokan még mindig nem vallják be, ha egész máshogy érzik magukat, mint amilyen a boldog anya ideálképe. Pedig nem kellene...
Schuster Barbara
„Amiben jártas vagy, ahol biztonságosan mozogsz, ott nagyon erősen működik a megérzés” – Az intuíció világa
Pattermann Kinga az Intuíció a gyakorlatban című könyvének hátoldalán leszögezi, nem valami misztikus, ezoterikus dologról van szó, amikor a megérzéseinkről beszélünk, sokkal inkább egy...
Fekete Fanni
A házasságban is együtt játszanak, mint egy zenekarban – Győri Noémi fuvolaművész és Madaras Gergely karmester
Rendhagyó interjú ez a Kettő az egyben rovat történetében, ugyanis Győri Noémi fuvolaművész és Madaras Gergely karmester házaspárral nem „élőben”, hanem videóhívásban beszélgettünk. Egyikük...
Szőnyi Lídia és Szöllős Ákos
Az érzelmi biztonságért tegyünk inkább – Így fordítható vissza a feladatok győzelme a kapcsolatok felett
A teendők áradata időnként nemcsak a családi létfenntartást szolgálja, hanem vastag falakat is emel a családtagok közé. Miért bástyázzuk magunkat körbe feladatokkal, és van-e...
Zeke Lilla
Három híres ember története bizonyítja, hogy sikertelenként is megéri tovább próbálkozni – Ne hidd el, hogy nem vagy elég jó!
Mi a közös a világhírűvé vált íróban, a legismertebb norvég tengerbiológusban és az első amerikai milliomosnőben? Marcel Proust, Thor Heyerdahl és Madam C. J...
Csongor Andrea
„Megbámulnak, ha a volánhoz ülök” – Egy négygyerekes nő a nyerges vontatós „fenegyerekek” között
Azon az estén, amikor egy „mazsola” (személyautó) hibájából az egész kamionsor „bestauzott” (dugóba került), héttől hajnali ötig beszélgettek a kamionjuk vezetőfülkéjében – ami tulajdonképpen...
Ottlik Judit
Mit kockáztat, aki géllakkot használ a körmein? Többet, mint gondolnánk…
A közkedvelt géllakkos manikűr elkészítéséhez szükséges UV-fényű lámpa, a már bizonyítottan rákkeltő hatású szolárium „kistestvére” biztonságos eszközként van forgalomban, ennek ellenére hasonlóan káros folyamatokat...
Dr. Szász Adrián
Az év parasportolója, Kiss Péter Pál „csak azért is” bizonyít azoknak, akik kerekesszékesként lemondtak róla
Nyolcévesen egy vírusfertőzés következtében lebénultak a lábai, majd 250 kilométerre kellett költöznie a szüleitől. A nehézségek sem akadályozták meg abban, hogy már általános iskolásként...
Pataki Sára
Mikrózható a műanyag dobozom, ráírták – akkor miért ne tegyem be?
A reggeli rohanásban műanyag kulacsba töltjük a forró teát, délben a műanyag dobozban hozott ebédet csak bedobjuk a mikrohullámú sütőbe, és már kész is...
Székely-Balogh Szilvia
Töréspontok nálunk nincsenek, csak összeszorított száj és konok akarat
Töréspontok nálunk nincsenek. Néztem anyám összeszorított száját, ahogy a lapátra söpörte fel a kedvenc vázája cserepeit. Egy másik, nagy rózsaszínt tett a helyére, hogy...
Fekete Fanni
„Szóba sem jöhet, anyu!” – 50 év házasság után egy „nem”-ről, amely életre szóló igenné vált
Sényi Katalin gyermekszemész és Szelényi András , a Gellért Szálló egykori recepciósa, majd vezetője kereken ötven évvel ezelőtt kötötték össze az életüket. Szerelmük gyümölcse...
Dr. Szász Adrián
Autista nőként egy multinál: „Köd ült az agyamra, majd csúcsra járt a teljesítményem” – de mi történt a kettő között?
Negyvenévesen egy multicégen belüli előléptetés eredményeként költözött Londonba, ahol a szokatlan irodai miliő riasztó testi-lelki tüneteket hozott ki belőle. Mint mondja, onnantól viszont szerencsés...
Jean Orsolya
Nem a véletlen műve, ha ugyanabban a hónapban születik gyermekünk, amelyben mi is világra jöttünk – Új kutatás a szülések időpontjáról
Vajon hány anya–gyermek párosra illik az a sajátosság, hogy egyazon hónapban születtek, és mi lehet az egybeesés valódi oka? Erre kereste a magyarázatot egy...
Bogos Zsuzsanna
Mit készítsünk a farsangi bál büféjébe? – Nagyvilági hölgyek csemegéi régi farsangokon
A kosztümös filmeknek köszönhetően könnyedén odaképzelhetjük magunkat egy 19. századi bálba. Látjuk a csodálatos ruhákat, a táncoló párokat, halljuk az andalító zenét. De vajon...
Csák-Nagy Kriszta
„Azt mertem mondani a KISZ-titkárnak, hogy Magyarországon szabad vallásgyakorlás van” – Nehéz idők, erős emberek
Eger egyik belvárosi utcájában egy öreg, kopott ház álldogál. Kilincsét szinte kézről kézre adták egymásnak a Csák család generációi, rokonok és idegenek, titkos vallási...
Jean Orsolya
A tökéletes szalagos fánk, ahogy nagymamám készítette – és további négy fánkrecept, gluténmentes is!
A fánk egy igazán különleges édesség, amelyre nem sokan tudunk nemet mondani. Gyerekek és felnőttek egyaránt szeretik: ki a házi baracklekvárosat, ki a porcukrosat...
Vadas Henrietta
Egy 1941-ben készült menyasszonyi ruha története, amelyet három generáció tagjai viseltek esküvőjükön
Bayerné Gödölle Kinga öltötte magára utoljára azt a menyasszonyi ruhát, amely több mint 80 éve készült nagymamája esküvőjére, és amelyben összesen kilenc nő ment...
Schuster Barbara
A szex tanulási folyamat, de fontos, hogy egy kapcsolatban mindkét fél elégedett legyen vele
Amikor az interjú miatt felkeresem a Dámia Szexuálterápiás Központot – még az utcán állva, a kaputelefont böngészve –, kíváncsian körülnézek, vajon hirdeti-e tábla a...
Bogos Zsuzsanna
Öt szempont a boldog élethez, amiket Árpád-házi Szent Margittól tanulhatunk
1270. január 18-án, nem sokkal 28. születésnapja előtt halt meg Árpád-házi Szent Margit. A kivételes életű királylányról ritkán beszélünk, mindennapjairól többnyire annyit tudunk, hogy...
Szőnyi Lídia
Éger Csaba
Kivonulni azért érdemes, hogy visszatérjünk – A „Jóreménység-sziget” című filmről pszichológusszemmel
„Tegyük fel, hogy egy lakatlan szigetre kerülsz. Mi az a három dolog, amit mindenképp magaddal vinnél?” Az ismerős játék olyan asszociációkat hív elő, mint...
Pataki Sára
Látta, ahogy bombatalálat éri a kávézóját – A fiatal ukrán cukrászlány Norvégiában építi újra álmát
Anastasiia Kobyliatska 17 évesen megnyerte az ukrán televíziós showműsort, a Teen Master Chef -et, majd saját kávézót nyitott Harkivban. A háború kitörésekor egy óvóhelyről...
Jean Orsolya
Hét étel, ami segíthet a koleszterinszint csökkentésében
Koleszterinre szüksége van a testünknek a létfontosságú funkciói ellátásához, ugyanakkor nem mindegy, melyik típusából van több: az érelmeszesedést, szív- és érrendszeri betegségeket okozó fajtából...
Dr. Szász Adrián
A Bagossy testvérek népmeséje – „Egyedül nem lehet megváltoztatni a világot, csak együtt”
Az otthon és a gyerekkor meghatározta a sorsukat: Gyergyószentmiklóson nőttek fel, ahol tíz éve egy baráti társaságból alakították meg a Bagossy Brothers Company zenekart...