Könyv segíti a szülőket az örömteli kötődés kialakításában, ami minden gyermeknek járna
Az újdonsült anyák közül sokan még mindig nem vallják be, ha egész máshogy érzik magukat, mint amilyen a boldog anya ideálképe. Pedig nem kellene tökéletességet és az „előírt” érzéseket elvárni magunktól azonnal egy kisbaba érkezésekor. A Gyerek születik kötet mindazokat a nyomasztó gondolatokat, félelmeket veszi sorra, amelyek a várandósságot, a szülést és a gyermekágy körüli időszakot kísérhetik és nehezíthetik. Szerzője, dr. Eigner Bernadett a megoldás szándékával nyújt segítő kezet a szülőknek a saját irányok, megoldások megtalálásában. A pszichopedagógus gyermekterapeutával beszélgettünk.
Mennyire merünk őszintén beszélni arról, ha valamiért nem úgy éljük meg a kezdeti kötődést a gyermekünkhöz, ahogyan az a „nagykönyvben” meg van írva?
Az lenne a legoptimálisabb állapot, ha ez nem is lenne kérdés, mert mindenki részesülhetne annak a csodájából, hogy amikor egy kisbaba megszületik, azok az emberek, akik körülötte vannak, örömmel és szeretettel fogadják az érkezését, a kapcsolódás pedig a maga természetességében alakul köztük. Ez sajnos közel sincs mindig így, bár minden gyereknek alanyi jogon járna, hogy megkapja. Generációkról generációkra öröklünk olyan családi, kapcsolati mintázatokat, amik miatt ezt nem kapja meg a kisgyerek: például azért, mert már mi sem kaptuk meg, amikor a világra jöttünk. Valamilyen nyílt vagy rejtettebb ok húzódhat a háttérben, amit bár nem biztos, hogy rögtön lehet látni, a kisbaba érzékelni fogja. Nagyon nagy jelentősége van magának a szülésnek, a születésnek is.
Nem mindegy, hogy milyen körülmények között jövünk a világra, mennyire háborítatlanul, hangulatos, szeretetteljes közegben; vagy ennek a teljes ellentétét, a szülészeti erőszakot éltük át.
Még mindig tabu övezi, ha ez a kötődési folyamat nem úgy megy, ahogyan a társadalmi elvárások szerint történnie kellene. Ez a rejtett nyomás sugallja, hogy szinte abban a pillanatban, ahogy a kezünkbe vesszük az újszülöttet, el is kell, hogy öntsön az anyaság mérhetetlen elragadtatottsága, azonnal tökéletesen kell kapcsolódnunk a babánkhoz, és fordítva. Arról pedig nem lehet beszélni, ha ez valamilyen oknál fogva nem így alakul: ha belecsúsznak akár kellemetlen érzések, szorongások is például azzal kapcsolatban, hogyan tudunk az anyaszerepnek megfelelni. (A kötődés természetesen az apával is kialakul, azonban az általában elsődlegesnek tartott kötődési személy az édesanya.)
Ebben a könyvedben is szerepelnek olyan rajzok, amelyeket saját praxisodból merítettél, és a hozzád forduló szülők készítettek. Mi mindenről árulkodhatnak ezek?
Mind a szülőkonzultációkban, mind a gyerekterápiák során úgynevezett projektív rajzokkal dolgozom. Ezek a rajzok – amelyeket csak azoknak szabad alkalmazni, akik értenek is hozzá – azért nagyon jók, mert alkalmasak arra, hogy megjelenítsék, kivetítsék a lelkivilágot a papírra. A játékhoz hasonlóan olyan belső, tudattalan lelki tartalmak vetülnek ki bennük szimbolikusan, amiket máshogyan nem veszünk észre. Nagy változásokat akkor tudunk elérni, ha ezeket a mély lelki rétegeket feljebb tudjuk hozni, szembe tudunk nézni velük, és meg tudjuk élni azokat az érzéseket, amelyeket folyamatosan elnyomunk. Például akkor, ha bántalmaztak vagy elhanyagoltak bennünket, és ezáltal traumákat éltünk meg. Ilyen esetekben a kényszerű alkalmazkodás miatt egy a valódi énünket elnyomó, másfajta viselkedésmódot alakíthatunk ki – „karakterpáncélokat” ölthetünk –, amiket különféle nevekkel szoktak illetni. A legklasszikusabb az úgynevezett „hamis self”, a nem valódi én, ami olyan, mint egy maszk. Minél nagyobb és minél fogékonyabb rá a kisgyerek, érzékelni fogja ennek a hamisságát, a kommunikáció kettősségét, ami meg is zavarhatja őt. Leginkább ez van a kapcsolati kötődési nehézségek, problémák vagy traumatizáció hátterében.
Milyen intő jelek figyelmeztethetnek arra, hogy egy újdonsült anyuka aggodalma kóros mértéket kezd ölteni?
Nem kell megijedni attól, ha nem önt el minket azonnal a boldogság a baba megszületésekor, hanem eleinte azt érezzük, nekünk ez nem fog menni, nem fogunk tudni jól kapcsolódni a babánkhoz. Ezek teljesen természetes érzések lehetnek, ám ha hosszabb távon is fennmaradnának és mindent beborítanának, az már súlyosabb fokú problémát jelezhet. Többségében szerencsére inkább csak diszfunkcióról, diszharmóniáról beszélhetünk, de még ebben az esetben is arra biztatnék mindenkit, hogy kérjen segítséget, beszéljen róla. Ha nem szakembernek, akkor legalább a családtagjainak.
A kezdeti, adaptálódási időszak – amíg a szülők és a baba is beleszokik, belehelyezkedik a megváltozott helyzetébe – általában három hónapig tart.
Bár már hazánkban is számtalan nagyon jó protokoll, képzés és egyre több, kifejezetten erre az időszakra felkészített szakember van a szülés utáni depresszió felismerésére, különféle okok miatt ez még mindig nehézkes. Azt sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a depressziónak különböző fokozatai vannak, mindegyikben más szakember tud segíteni. Amíg a „maternity blues”-nak nevezett átmeneti lehangoltság bizonyos fokig természetes, az ezen túl fennmaradó, súlyosabb esetek mind befolyásolhatják a kapcsolati folyamatokat: a baba önszabályozásának fejlődését és a saját énre, személyiségre ébredést. Kell, hogy legyen egy olyan felnőtt a baba közelében, aki tükröt tart, hogy a saját érzéseit – és majd másokét is – megismerhesse, beazonosíthassa. Ez a korai tükrözés sérülhet, ha az édesanya például depresszióban szenved.
Emellett milyen egyéb problémákhoz nyújt még segítséget a könyved?
Igyekeztem erről a kezdeti időszakról, az ezzel kapcsolatos, leggyakrabban felmerülő kérdésekről írni benne, a várandósságtól kezdve a szülésen át az újszülöttkor általános, kezdeti nehézségeit érintve. Szót ejtek a párkapcsolatokról is, hiszen az első hetek ilyen szempontból is „emberpróbálók” az újdonsült szülők számára: hogyan tartsák fenn a kettejük közötti intimitást párként. Azt szoktam hangsúlyozni, hogy elsődleges a párkapcsolati harmónia, amire nagyon oda kell figyelni, nem szabad feláldozni a szülőség oltárán. Külön fejezetet szól az apákról is, hiszen ez számukra is egy nagyon nehéz időszak. Az anyákkal összehasonlítva ők általában sokkal kevésbé vonódnak be az újszülött gondozásába, vagy esetleg megfelelő apakép hiányában próbálkoznak, hogy aktív részesei lehessenek a családjuk mindennapjainak, érzelmi életének. Szeretném felhívni a figyelmet arra is, mi minden viheti félre a kapcsolatot, a kötődést. Úgy, hogy megpróbálok támpontokat, gyakorlati segítséget is nyújtani ahhoz, hogy már a várandósság alatt is oda lehessen figyelni és tudatosabban fel lehessen készülni ezekre a rejtettebb aggodalmakra.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Az „apatest” és a férfiak szülés utáni depressziójának okai – „Drágám, az én hormonjaim is dolgoznak!”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
