Mostanában annyi jó dolog ért, amiért hálás vagyok. Többen is segítettek nekem viszonzást, fizetséget nem várva. Ezek a kapcsolatok maguktól alakultak, és a lehetőségek...
Antal-Ferencz Ildikó
„A szeretet döntés, amit mindennap meg kell hoznunk” – filmvetítéssel ért véget a Házasság Hete
A Házasság Hete egyik szokásos záróeseménye egy beszélgetéssel egybekötött filmvetítés. Idén a „Teljesen idegenek” című olasz vígjátékot – egyes vélemények szerint drámát – nézhettük...
Szőnyi Lídia
Alakítsunk ki új, hasznos szokásokat! – tippek a pszichológustól
Bizonyos időközönként mindnyájunkban felmerül a gondolat, hogy régi rossz szokásainkon változtassunk, ám számtalan esetben rá kell döbbennünk, hogy a rossz beidegződések visszakúsznak az életünkbe...
Dr. Aczél Petra
Holtomiglan, holtomiglan – Ki házasodik önmagával?
„Ezek a nők nem azért házasodnak magukkal, hogy bármiféle üzenetet közvetítsenek az önelfogadásról meg a nem is tudom én miről. Szimplán azért csinálják, mert...
Tornya Erika
10 dolog, ami miatt Indonézia nagyon különleges
A világ negyedik legnépesebb országa, egyben a legnépesebb muszlim többségű ország (a lakosok 88%-a vallja magát iszlámhívőnek). Hihetetlen a kulturális sokszínűség, minden szigetnek más...
Baka Ildikó
Tiszta öröm, másnaposság nélkül – Böjte Csaba az apaságról beszélt
Ne sírjuk vissza az ifjúkori élményeinket, inkább fedezzük fel az aktuális életszakaszunk örömeit – mondta Böjte Csaba a Felelős Szülők Iskolájának programján. Apaságról, felelősségről...
Kölnei Lívia
Nagy Tímea: „Barátságban is van nagy Ő”
Nagy Tímeával, kétszeres olimpiai párbajtőr-bajnokunkkal a vizes sportok egyik fellegvárában, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában találkoztam. Szó szerint egy várhoz hasonlít a dísztéglás épület...
Szabó Emese
Beteges játszma: a képzelt beteg
Ha elromlik a tévénk elvisszük a szervizbe, és megkérdezzük, hogyan lehet megjavítani. Az orvossal kicsit más a helyzet. Hozzá már sokan konkrét öndiagnózissal és...
Balkuné Szűcs Emese
„A hangod szép, amikor mesét olvasol” – hogyan alakul gyerekeink szépségfogalma?
Kozmetikus ismerősöm szerint a magyar nők jelentős része a jól ápolt külsőt és a tökéletes sminket tartja a szépség zálogának. Miként jutunk felnőttkorunkra hasonló...
Dr. Aczél Petra
Emésztő gondolatok
Az agyunknak nagy ára van. Nem csak azért, mert nagy – testünk méretéhez és más fajokhoz képest óriásinak számít. Persze, ez azért súlyban nem...
Dér Katalin
„Mid van, amit nem kaptál?”
Mid van, amit nem kaptál? – kérdezi Pál apostol felfuvalkodott, önmagukat mindenki másnál többre tartó korintusi kortársaitól (Első korintusi levél 4,7). Amíg az ember...
Ughy Szabina
Liu Shaolin Sándor: Fájdalom nélkül nincs haszon
Magyarország hosszú évtizedek óta nem volt ilyen közel ahhoz, hogy szépen csillogó érmet szerezzen a téli olimpián. Februárban a phjongcshangi világesemény idején azonban nagy...
Szőnyi Lídia és Németh Zsófia pszichológusok
A „tudományos boldogság” – Pszichológusszemmel a „Trollok” című filmről
A boldogságot sokan és sokféleképpen próbálták meghatározni, megfejteni, felkutatni, vagy éppen recepteket ajánlani ahhoz, hogyan lehetne elérni és fenntartani e vágyott állapotot. Talán az...
Dr. Aczél Petra
Vigyázz, mit kívánsz! – Aczél Petra az újévi fogadalmakról
„Ráébresztettél, hogy mennyire kell vigyáznom arra az egyetlen testre, ami adatott!” – szólt az egyik komment az amerikai újévi-fogadalom szakértő oldalán. A kérdés tehát...
Bogos Zsuzsanna
24. "Csináld magad" süti
Bogos Zsuzsanna
23. Málnahalmocskák
Szőnyi Lídia
Mit tehetünk a veszekedésmentes karácsonyért?
A karácsony az év egyik legszebb ünnepe, számos tradíció és hagyomány kötődik hozzá. Az ünneplés kulturálisan meghatározott módjaihoz, minden családnak a saját szokásai kapcsolódnak...
Bogos Zsuzsanna
22. Dalauzi
Bogos Zsuzsanna
21. Marcipán
Bogos Zsuzsanna
20. Szárított zöldségkeverék
Bogos Zsuzsanna
19. Fahajas tészta
Kölnei Lívia
Nincs karácsony stressz nélkül?
Sok karácsony van már mögöttem ahhoz, hogy sokféle – jól és rosszul sikerült – ünneplésről legyen tapasztalatom.