Ne vigyázz, mit kívánsz!

Mostanában annyi jó dolog ért, amiért hálás vagyok. Többen is segítettek nekem viszonzást, fizetséget nem várva. Ezek a kapcsolatok maguktól alakultak, és a lehetőségek a megismert személyek felajánlásai révén bontakoztak ki. Azt kezdtem érezni, hogy adni szeretnék én is valakinek valamit, segíteni valaki máson, viszonzásul. Továbbadni a hálám cselekvés formájában, valaki olyannak, akinek pont én tudok segíteni.

vak lány
vak lány

Kép: pixabay.com

Ahogy ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, lassan lépdeltem a hóesésben az aluljáró lépcsőin a Corvin-negyednél. Szemem sarkából megláttam magam mellett egy lefelé haladó, babakocsit cipelő lányt, és habozás nélkül kérdeztem:

 – Segítsek?

– Nekem ne, de neki igen – hangzott a válasz, és a fejével egy mellettünk lépcsőző, banya-kocsit húzó hölgyre utalt.

Már az alsó lépcsőre értünk, amikor kontaktusba kerültem a postásnak látszó – zöld nadrágot és zöld kabátot viselő, zöld kiskocsit húzó – negyven év körüli nővel, aki teljesen látásképtelen volt. Hirtelen nem tudtam összerakni: egy vak postás? Aztán egy kis párbeszéd után minden a helyére került: beszélgettünk, és a segítségemre igényt tartott.

– Van egy kis ideje napközben?

– Nincs – válaszoltam. – Most is épp dolgozom, megyek egyik helyről a másikra, de miért?

– Azért, mert keresek valakit, aki felolvasna nekem újságokból.

Kiderült, hogy vidéken lakik, de gyakran jár Pestre, és a felolvasásért cserébe chipset, ropit tudna adni. De megbízható embert keres, mert a legutóbbi jelentkező „december óta hívja”. Azonnal éreztem, hogy itt a lehetőség, amire vártam: segíteni valakinek, aki rám van szorulva. Rögtön elkezdtem gondolkodni, hogyan szoríthatnék ki, mondjuk az ebéd helyett egy kis időt erre, de nem találtam a megoldást. Hirtelen rossz érzés töltött el: itt a helyzet, és én nem tudok segíteni. Aztán beugrott valami: de, igen! Addig kérdezgettem és törtem a fejem, amíg eszembe jutott, hogy nem ebben a formában fogok segíteni, hanem nagy ismeretségi körömben hirdetem meg a lehetőséget, vagyis beszervezek valakit, aki tényleg tud a felolvasásra időt szánni napközben. Számot cseréltünk, én pedig megírtam mindent egy levelező listára. Egy számomra ismeretlen ember jelentkezett, aki látta az e-mailemet, hogy ő pont ilyen segítséget tudna nyújtani, nemrég örömmel kezdett el ilyen lehetőségek felkínálásával foglalkozni!

Nagyon örültem, hogy végül mégiscsak – ahogy rajtam állt –tudtam segíteni. Jó volt tenni valakiért valami olyat, amit csak én tudtam adni az adott térben, időben, lehetőségeimben – ahogy velem is megtették mások!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti