Schäffer Erzsébet: Izzadt a keze...

Bevillan egy régi kirándulás képe. Még nem voltunk húszévesek. A Pilisben járunk, s nekivágunk egy szurdoknak. A fiúk mentek elöl, egyedül az a kerek fejű, szótlan, konok srác maradt leghátul, aki azt hiszem, miattam jött a társaságba. Nem örültem neki.

Schäffer Erzsébet
Kép: Pexels / Matthew Thomas

Nem tetszett a tüskére vágott haja, a zömök, izmos teste, még a tömpe ujjaira is emlékszem. Nem hallottuk egy szavát se. Így mentünk szó nélkül, igyekeztem elszakadni tőle, a lányokkal tartottam, utol akartuk érni a fiúkat. De már a hátukat se láttuk, amikor az egyik lány összecsuklott.
– A fenébe! – sziszegte, és a bokáját tapogatta.
A konok, szótlan srác vitte vissza a faluba. A hátán. Mire leértek, cipónyira dagadt a lány lába. Elismerést éreztem, büszke is voltam rá, de moziba egyszer és utoljára mentem vele. Izzadt a keze.

Akkor még nem tudtam, hogy ez az izgalom jele, a visszautasítástól való félelem, a másik iránti elhallgatott vágy jele lehet.

Én a nyúlánk, magas, lehengerlő modorú fiúkat kerestem, a linkeket, akik le tudták imádkozni a csillagot az égről, de a hátukra nem vettek kiment bokájú lányokat, s nem csak azért, mert nem bírták volna el. Bár ki tudja...

Nagy ugrással, apám jut eszembe. Az első férfi az életemben. Magas, barna, szép ember. Erős, fekete, hátrafésült haj, dús szemöldök, tömött bajusz, könnyen barnuló bőr, karja, lába fekete szőrrel borított. Szép körmök, meleg, erős kéz, izmos test. Ilyen volt fiatalon, amikor kislány voltam. Álltam mögötte a fehér padon, amikor szombatonként hazaért, fésültem a haját, beszívtam a Kossuth cigaretta és a vonatfülke zakójában maradt illatát, néztem, ahogy anyám a meleg vízzel teli lavórt odateszi elé, ő fölgyűri a nadrágja szárát és beleteszi fáradt lábát a vízbe.
Nemrég az öcsém megtalált egy lila indigós másolótömböt. Első oldalán apám keze írása. „Szeretném, ha ez a füzet a naplód lenne. Beleírnád a gondolataidat, mindent, ami foglalkoztat, és hét végén, ha hazajössz, kitéped nekem az első lapokat. Neked ott marad a másolat. Hogy tudjam, hogy élsz, mit gondolsz…”

Tizenhat éves voltam akkor. Édes, drága apám…

Érzékeny, fantáziadús férfi, gondos apa, később megkeseredett ember voltál. De hogyan gondolhattad, hogy másolatban fogok naplót írni? Tizenhat évesen… 

Az egyik legkedvesebb mesém – hallottam már hindu, bukovinai székely, cigány, orosz, csángó változatát – A nő teremtése. Az Úr megsajnálván a magányosan, ide-oda ténfergő Ádámot, társat alkot neki. De mivel már mindent „elteremtgetett”, alig talált valamit a készletből. Így aztán azzal dolgozott, ami a keze ügyébe adódott.
„Fogta a Hold kerekségét, a kígyó testének hullámzását, a lián erős szárának karoló erejét, a fű halk remegését, az ágakon libegő levelek röpke báját, a rózsa frissességét…”
„Fogta az Isten a barack zamatát, az őz riadt futását, hozzákeverte a levegő megfoghatatlanságát, felhőszakadás után a szivárvány eget átívelő lágy hídját. Fogta a nyúl félénkségét, a páva hiúságát, a veréb pehelytollát, a gyémánt keménységét, a szajkó locsogását, a galamb turbékolását…”
„Fogta a méz édességét, az epe keserét, a tigris kegyetlenségét, a hó hidegségét, a tűz hevét, az alkony pírját. Összekeverte mindezt és megalkotta a nőt. Művét fenségesnek és csábítónak látta. Büszke volt rá, méltónak találta az egész világ csodálatára. Nagy lélegzetet vett és frissen teremtett művét odaajándékozta a férfinak.”

 A férfi megköszönte az ajándékot, majd nyolc nap múlva összezavarodva, heves jajszóval az ajkán visszavitte Istennek. Az Isten visszavette, de tudta, a férfi vissza fog jönni érte és újra magával viszi. Így is történt. Háromszor hozta vissza a férfi a nőt és háromszor könyörögte vissza. Végül az Isten haragra gerjedt, és ráparancsolt két teremtményére: Tűrjetek egymásnak! A nő mosolygott, a férfi fejet hajtott, s miközben otthonába vitte asszonyát, heves panaszát senki nem hallotta:

 – Micsoda csapás! Vele se bírok élni, de nélküle még úgy se…!”

 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti