Schäffer Erzsébet: Az elúszott suszter esete

Úgy szerettem, ha Tera tánti mesélt. Kiszedte a sublód alsó fiókjából az albumokat, néztük a fényképeket és ő csak mondta, mesélte azt a régi világot. Esküvőket és temetéseket, bálokat és kútba ugrott szerelmeseket, aratást, szüretet, hajnali dagasztást, éjféli szerenádok után halálig várt vőlegényeket, akik sosem jöttek vissza abból az első nagy kegyetlen háborúból. Ő is várt valakit, az ő élete is ez volt, szolgálat és várakozás. De ebben a szolgáló várakozásban soha egyetlen panaszszavát nem hallotta senki. Az volt a különleges, a nem mindennapi Tera tántiban, hogy az ő nehéz, élete csupa derű, csupa csöndes öröm és halk nevetés volt. Még szidni és inteni is csak mosolyogva tudott. Nem szült gyereket, nem volt társa, mégis mindig gyerekek és hangos család vette körül.

Schäffer Erzsébet novella
Kép: Fortepan / Székesfehérvár Városi Képtár - Deák Gyűjtemény

 

Amikor megláttam ezt a képet, felkiáltottam. De hiszen itt a jobb szélen, elől, a két hölgy között, fekete fürdőkosztümben, fekete hajával, a csöndes mosolyával, fehér kis kalapjában, ez Tera tánti! Végigbogarásztam a képet, nézegettem a víztől és a játéktól boldog nyakig beöltözött fürdőzőket, kerestem ismerős arcokat, talán találtam is. És közben eszembe jutott a Bivalyosi fürdőzés története, a lángoló nyárban Tera tánti megkísértése, ahogy ő fogalmazott, s a mese velem maradt. Azzal a simogató melegséggel, ami mindig elöntött, ha az emlékek sűrűjéből, valahonnan messziről Tera tánti integetett felém.

A történet, ahogy minden történet, messzire nyúlik. Abban a nagy Monarchiában a birodalom távoli városaiba vitték az újoncokat még békeidőben is. Feldmann Péter temesvári borbélylegény így került bakának Pápára. Míg leszolgálta az idejét, megismerte a kékfestő ruhájában korzózó szorgalmas cselédlányt, Fekete Katalint. Megszerették egymást, s Péter, amikor megkapta a leszerelő levelét, megkérte Katalin kezét. El is vette feleségül, el is vitte magával a messzi Temesvárra. Katalinnak a legkisebb, legkedvesebb húga volt a nevetős, táncoslábú Teréz. Egyszer meg is látogatta a nővérét, s abban a gyönyörű városban csak ámult, bámult. Katalinnak akkor már öt gyermeke volt, s a vékonydongájú, örökké borotváló borbély mellett egyre nehezedő élete. Valami betegség kínozta, az orvos pihenést és hegyi levegőt javasolt, na, de hol volt pihenés a kis borbélyüzlet szomszédságában az öt gyerek mellett. S a fiatal asszonyka várta a hatodikat. A gyerek épen, egészségesen meg is érkezett, de Katalin a gyerekágyból csöndesen elment ebből a világból. Olyan csöndesen, ahogy élt.

A táncoslábú Teréz újra elutazott a messzi Temesvárra. Őszinte szívvel megsiratta Katalint, mert ezt a testvérét szerette a legjobban. És többé nem ment haza, Pápára. Ott maradt a borbély házában a gyerekekkel. Nem feleségnek, édes mostohának.

A vőlegénye, egy derék pápai kékfestőlegény nem jött vissza a Piávé mellől. Tera tánti egyszer csendesen azt mondta.

– Tudod, kislányom, az életem végéig vártam valami hírt felőle. Akkor is, amikor már rég tudtam, soha nem fog onnan érkezni semmi, se hír, se levél.

A borbély családjában sok zsíros kenyér, még több rántott leves fogyott, de minden gyerek kijárta az iskolát, a lányok ropogósra vasalt ruhákban, a fiúk rájuk szabott nadrágokban jártak, az ismerősök csak csodálták, hogy bír Tera tánti ilyen szépen tartani, járatni, emberségre nevelni ennyi gyereket. Mert ő varrt az egész családra, ügyesen főzött, művelt egy kis kertet gyümölcsössel a Gyárvároson túl, onnan kikerült a konyhára sok minden. Minden gyerek, még a lányok is szakmát tanultak, Tera tánti ügyelt a jó modorra, tánciskolába is beíratta őket. Nyáron a Begára jártak fürdeni, meg a Bivalyosba, egy elárasztott hatalmas kavicsgödörbe, a valahai legelő helyén. Később kiépült, mesélte Tera tánti, igazi fürdőhely lett, kabinokkal, fapallós járókkal a víz fölött.

– Hát itt, a Bivalyosban – mesélte Tera tánti – itt kísértett meg az ördög, kislányom.

Egy barnabajuszos vidám suszter volt az a bizonyos ördög, negyven évesen öreglegénynek számított, s feleséget keresett, mondván, hogy meg akar komolyodni. Valaki Tera tántit kommendálta neki, aki illett volna hozzá a harminc évével, karcsú derekával, mindig derűs lényével. A bemutatás megtörtént, a suszter először elámult, aztán felkérte a kerthelység asztalától, aztán meg beleszeretett. Hogy a tánti mit gondolt, azt a hamis mosolya mögött nem lehetett még csak sejteni sem, de a susztert gusztáló gyerekeknek azt mondta, ne féljenek, bármi lesz, őket soha el nem hagyja.

Történt, hogy az augusztusi kánikulában fölpakolta Tera tánti az egész famíliát és a vasárnapi ebéd után kimentek a Bivalyosba.

– Jaj, te el nem tudod gondolni, hogy néztünk ki azokban a fürdőruhákban! Még a vállunk se látszott ki belőlük. A hajunkat kendővel fölkötöttük, vagy kalapot tettünk a fejünkre, úgy mentünk a vízbe. A fakabinokból lépcsőn lehetett beleereszkedni. Hát én ott szépen mártózom nagy óvatosan, amikor észreveszem, a palló végén ott a suszter. Csíkos dresszben, nagy integetésben. Gyorsan bebújtam a vízbe nyakig. Azért valahogy mégis csak jobb volt felöltözve találkozni. A suszter utánam lépegetett, ő is elmerült, úgy köszöntöttük egymást. Nagy meglepetés nagysád, hogy itt találom! – mondta, és lebukott a víz alá. Tetszett nekem a suszter, főleg, mert vidám ember volt, felbukva rögtön a bajuszát törölte szét szépen. A gyerekek akkor már ott visongtak körülöttem. Mikor szanaszét úszkáltak, a suszter közelebb úszott és azt mondta. Kedves Teréz nagysád, szeretném megkérni a kezét! Itt a vízben? – kérdeztem, mire azt mondta, minek ezt halogatni, és a víz alatt megsimogatta a karomat. Na, még, gondoltam, ez egy potyázó, szép kis lánykérés így mezítelenül. Azt válaszoltam hűvösen, talán illene nyakkendőt kötni, ha az ember lánykérőbe megy. És akkora csapkodásba kezdtem a vízben, hogy szegény suszter csak hápogott. El is úszott. Ő is, meg az esküvő is. Azt hiszed bántam? Egy cseppecskét sem…!

És nevetett, ahogy csak ő tudott. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti