Hátborzongatás mesterfokon – A salemi boszorkányperek történelmi kulisszatitkai

A „boszorkányság áldozatainak” tünetei – a földön rángatózás, hallucináció, magánkívüli állapot – speciális ételmérgezésre utalnak. Egyes kutatók szerint a salemi boszorkányperek előtti években nagy anyarozsjárvány volt a környéken. Az anyarozs egy olyan gombafaj, amely a gabonát támadja meg. A learatott búzával a kenyérbe kerül, és ha a mérgezett kenyeret elfogyasztják, a fentiekhez hasonló tünetek jelentkeznek. 
Több mint 300 év elteltével már szinte lehetetlen pontosan megfejteni a kiváltó okokat. Annyi biztos, hogy a salemiek félelmetes jelenségeket kezdtek tapasztalni vagy képzelni. 

Állítólag ártatlan kislányok minden előzmény nélkül rángatózni, hörögni kezdtek, miközben arra panaszkodtak, hogy valami vagy valaki csipkedi, harapdálja őket. 

A tünetek másokon is megjelentek; egyre jobban elszaporodtak Salemben, majd a környező településekre is átterjedtek. Kifejezetten ijesztőnek találta mindenki, hogy az első „sátáni” tüneteket két gyanún felül álló személy produkálta: a helyi tiszteletes, Samuel Parris kilencéves kislánya és hasonló korú unokahúga. A tiszteletes volt a város legfontosabb személyisége, mivel a teljes közösség kizárólag vallási alapon szerveződött. Alapítói puritánok, Angliából származó telepesek voltak, akik 1630-ban keltek át az Atlanti-óceánon, hogy megvalósítsák utópisztikus elképzeléseiket a tökéletes államformáról. Azért hagyták el a hazájukat, mert lelkiismereti okokból nem tudtak közösséget vállalni az anglikán egyházzal, és meg akarták alapítani a saját vallási közösségüket.  

Gyanakvó városlakók  

A puritánok főleg a liturgiát és a püspökök fényűző, világi hatalmát találták elfogadhatatlannak. Különösen felháborította őket, hogy az angol uralkodó egyben az egyház feje is volt, így számos egyházi jogot elbitorolt a hívek elől. A puritán istentisztelet egyszerű volt, mentes minden sallangtól, még az orgonamuzsika sem volt engedélyezett: a zsoltárokat kizárólag énekelték. A bevándorlók megalapították Boston városát, amit a puritánok vezetője, John Winthrop vállalkozó, ügyvéd, hittudós és prédikátor vasmarokkal irányított. Ezt azért tehette meg, mert még indulásuk előtt megszerzett I. Károly királytól egy kiváltságlevelet, amelynek értelmében gyülekezete teljes önállóságot élvezhetett az Újvilágban. Útjukat és végcéljukat a zsidók bibliai vándorlásához hasonlította. A küldetéstudattól fűtött vallásos hevületet nem csökkentette, hogy a vállalkozás alapjait nagyon is földhözragadt megfontolások jelentették, a telepesek a Massachusetts Bay Company nevű üzleti vállalkozás keretei között éltek. A puritánok több várost is alapítottak, és kemény munkával sikeresen gyarapodó közösségekké fejlesztették őket. Kiterjedt kereskedelmet folytattak az anyaországgal, hajóflottájuk nagyságával hamarosan csak az angol kereskedelmi infrastruktúra versenyezhetett. 

Településeik rendjének alapját a kérlelhetetlenül szigorú protestáns gondolatiság képezte. Eszerint csak az üdvözülhet, akit Isten erre kiválasztott, a többiek menthetetlenül elkárhoznak. 

Mivel az egyszerű hívőnek semmiféle módja nem volt arra, hogy kikémlelje az isteni szándékot, sokan szorongások és félelmek között éltek. Winthrop és a többi vezető eközben minden eltévelyedést szigorúan megtorolt. A kvékerek és az anabaptisták szektáit betiltották, a különösen makacs reformereket felakasztották. Ebben a szigorú és gyanakvó környezetben kezdődtek a salemi boszorkányészlelések.  

Tettesek kerestetnek  

Valóságos pánik uralkodott el a környező településeken is, és a lakosok jól beazonosítható elkövetőket kerestek, kezdetben a gyerekeket faggatva, talán ötleteket is sugalmazva. A társadalom perifériáin élő koldusok, hajléktalanok és elmebetegek között kerestek bűnbakot. Egy Sarah Osborne nevű nő eleve gyanúsnak számított, mivel állítólag egy szolgával keveredett viszonyba, ráadásul a saját gyerekeivel pereskedett a néhai férje örökségén. Sarah Good pedig egyszerű utcai koldus volt. Mindkettőjüket boszorkányság vádjával tartóztatták le, egy Tituba nevű indián rabszolganővel együtt.  

Tituba valahol Közép- vagy Dél-Amerikában született, és gyermekkorától kezdve rabszolgasorban élt. Parris tiszteletes Barbados szigetén vásárolta meg, és háziszolgát csinált belőle. A fiatal lány legfőbb dolga a kisebb háztartási teendők mellett a tiszteletes három gyermekének ellátása és felügyelete volt. Szinte minden percét a gyerekekkel töltötte, egy szobában is aludt velük. A salemi események idején már legalább tíz éve állt a család szolgálatában. A vádak szerint Tituba a gyerekeket vudu mágiával kínozta, és ő okozta az ijesztő tüneteket. A kihallgatások során mind őt, mind a másik két nőt alaposan kifaggatták.  

Kép

19. századi grafika a salemi boszorkányperekről – Forrás: Profimedia – Red Dot

Hátborzongató előadás  

A két Sarah tagadta a vádakat, Tituba viszont megsejthette, hogy a per nem a józan ész elvei alapján fog zajlani, logikus érveléssel, meggyőzéssel ebben a felfokozott állapotban lévő közösségben nem fog célt érni. Egy zsúfolásig megtelt gyülekezeti teremben zajlott az eljárás, a közönség valószínűleg nemcsak a gyanúja igazolására, hanem egyúttal borzongató színházi előadásra is vágyott. Azt a taktikát választotta, hogy beismeri a boszorkányságot, magát áldozatként beállítva, miközben más vádlottakra tereli a bűnök gyanúját. 

Drámai hangon bejelentette, hogy meglátogatta őt a Sátán, és a szolgálatába fogadta. Egy fekete és egy vörös patkányt küldött, hogy szolgálják őt, és arra kényszerítette, hogy kínozza a két kislányt.

Érzékletesen leírta az Ördög megjelenését, az őt szolgáló állatokat és más lényeket. Anekdotázott egy disznóról, egy fekete kutyáról, egy vörös és egy fekete macskáról, egy szárnyas, kétlábú, asszonyfejű szörnyetegről, akik mind a Gonosz parancsára látogatták meg őt, és megfenyegették, hogy megölik, ha nem engedelmeskedik. Egy fekete kabátos figura még a családi ima közben is eljött egy kanári kíséretében, és varázslatot bocsátott a fülére, hogy ne hallja a Szentírás szavait. Ő pedig félelmében végül aláírta a Sátán könyvét.  

Három napig faggatták a kifejezetten erre a célra létrejött törvényszék tagjai, és ő készségesen szolgáltatta a várva várt részeteket. Kielégítette a pánikba esett, borzongásra éhes közönség minden igényét. A Sátánnak egyszer hófehér haja volt, máskor sötét, a könyv néha kicsi volt, máskor hatalmas. A többi vádlott nevét – Sarah Osborne-ét és Sarah Goodét – mindenesetre felismerte az aláírók között. Ő volt a bűnbánó áldozat, akit megkísértett az Ördög, de most bátran szembeszáll a Sátánnal, és mindent töredelmesen beismer. Egyszer sikoltozni is kezdett, mondván, hogy nem lát, megvakult, mert a Gonosz bosszúból elvette a látását.  

Aki ártatlannak vallotta magát,  nem menekülhetett  

Tucatjával fogták el és vetették börtönbe a sátáni összeesküvés kiszolgálóit. A hisztéria olyan mértékű volt, hogy a börtönbüntetéseken, kiközösítéseken és vagyon¬elkobzásokon felül hamarosan elkezdtek sorjázni a halálbüntetések is. Az angol büntetőjog ugyan pontosan meghatározta, milyen büntetéseket lehet kiszabni boszorkányságért, de a salemi boszorkányperek a lehető legrosszabb időpontban kezdődtek. Az angol király nem sokkal korábban vonta vissza a massachusettsi puritán települések önrendelkezési jogát, így a feszültséget egyébként is tapintani lehetett. Az eljárások során volt, akit boszorkánykenyér készítésével vádoltak, tehát azzal, hogy rozsból és vizeletből készítettek lepényt, majd egy kutyával etették meg, volt, akit azért ítéltek el, mert egy szomszédja valamiféle szellemalakot vélt látni a társaságában. Mások bűnösségét azzal látták bizonyítottnak, hogy erkölcstelen életet éltek.  

Tizenkilenc embert végeztek ki, egy kivételével felakasztották őket. 

Sarah Osborne a börtönben halt meg, Sarah Good a rács mögött szülte meg a kislányát, majd kivégezték, és hamarosan a gyermeke is meghalt. A legkegyetlenebb bánásmódban egy 81 éves öregember, Giles Corey részesült, akinek mellkasára súlyokat helyeztek. Nem volt hajlandó bűnösnek vallani magát, ami a vádlók szemében furcsa módon éppen a bűnösségét bizonyította. Ha vallomást tett volna, az angol törvények alapján megmenekülhetett volna, ő azonban az eljárás iránti tiltakozás miatt inkább a kínhalált választotta. 
Tituba a salemi boszorkányperek idejét a helyi börtönben töltötte, majd 13 hónap raboskodás után – amikor a kedélyek már lecsillapodtak – valaki letette érte az óvadékot. A rabszolganőt, aki magát megmentette, de másokat valószínűleg a halálba juttatott, soha többé nem látta senki a környéken.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2023. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>