Mintha hazajönnél

Tour de Szatmár, avagy kalandozások Panyola környékén vizen és két keréken

Van, amikor a hátrányból kitartó munkával nagy előnyt lehet kovácsolni. Szatmár például a fővárostól több mint háromszáz kilométeres távolságával nem tipikusan olyan hétvégi turisztikai desztináció, amelyet első körben választanak. De talán épp ennek a távolságnak köszönhető, hogy idelátogatva egy olyan régi világot fedezhetünk fel, amely Budapest felől nézve mintha egy másik ország lenne.

Páczai Tamás

 

A Felső-Tisza augusztusban előbukkanó homokpadjai, az Öreg-Túr trópusi folyókra emlékeztető vadvízi dzsungele, a piros almától, kék szilvától roskadozó végeláthatatlan gyümölcsösök, a málékásás töltött káposzta, a késő gótikus templomok köré épült apró falvak azt a régi Magyarországot elevenítik meg, ahol természetes a kétkezi munka, és nem biokertészetből kell rendelni a vegyszermentes zöldséget.

 

Vár a PanyolaFeszt

Bár Fehérgyarmatot szokás Szatmár kapujaként emlegetni, érdemesebb a Vásárosnaményhoz közeli Olcsvaapáti felől érkezni, mert a Szamoson kézi erővel áthajtott, a folyó sodrását kihasználó komp stílusos belépőjegy országunk rejtett kincséhez, és innen csak pár perc Panyola. A 600 lelkes falu mert nagyot álmodni, és egy helyi civilekből és lelkes fiatalokból álló csapat Muhari Zoltán polgármester vezetésével létrehozta a PanyolaFesztet. Az idén augusztus 2–4. között 13. alkalommal megrendezett fesztivál a helyi értékeket állította középpontba. Programkínálata kimagasló volt: fellépett a Csík Zenekar, Presser Gábor, Harcsa Veronika, Szabó Balázs Bandája és a Bohemian Betyars, hogy csak a legnagyobb neveket említsük – ugyanakkor mindvégig megőrizte barátságos, családbarát hangulatát. Nem véletlenül a fesztivál mottója „...Mintha hazajönnél”: az esti zenés csemegék mellett hagyományőrző játszótérrel, bringatúrával, kenuzással, össznépi tánccal és kézművesek utcájával készültek, a hagyományos szatmári ételeket pedig kizárólag helyi lakosok készítették és kínálták a vendégeknek. A részletes programot és a fesztivál híreit a panyolafeszt.hu oldalon találjuk.

Nemcsak a fesztiváltól pezseg Panyola és vele együtt Szatmár: idén a szilva várhatóan 2–4 héttel korábban érik, így már augusztus elejétől megnézhetjük, hogyan készül a híres szatmári szilvalekvár. Panyolán is hagyományosan, rézüstben, 24–36 órán át főzik, csakúgy, mint Penyigén, ahol az ország első szilva- és lekvármúzeumát, a Lekváriumot is meglátogathatjuk (lekvarda.com).

 

A panyolai "nemtudom" szilva, – Páczai Tamás

 

Az itteni lekvárban a kanál is meghajlik, és Szatmár fekete aranyából messze földön híres pálinkát is készítenek. A panyolai főzdét még Muhari Zoltán indította újra 15 éve barátaival, és bár azóta a polgármester inkább a falu ügyeire és a helyi turizmus fejlesztésére koncentrál, a főzdét megvásárló vállalkozás is szépen üzemel, időközben az ország 4. legnagyobb pálinkafőzőjévé cseperedett. A látogatáshoz érdemes előzetesen bejelentkezni, hogy a főzdemester vezetésével megtekinthessük a gyártási folyamatot, a raktár 260 ezer liter kapacitású(!) acéltartályait, valamint kóstolni is lehet (panyolai.hu).

Túr de Szatmár

Kevesen tudják, hogy a Felső-Tisza-vidék büszkélkedhet Magyarország leghosszabb kerékpárút-hálózatával, a folyók mentén több száz kilométer hosszan tekeregnek az aszfaltozott töltéskoszorúk, és a falvakat összekötő utak nagy része is alacsony forgalmú, jó minőségű. Ingyenes, vezetett túrát a PanyolaFeszt keretében is szerveznek, a Szamos mentét fedezik fel a fesztivál második napján. A táv 64,8 km, az első megálló a cégénydányádi Kölcsey-Kende kúria, majd a gyügyei, szamosújlaki és nagyszekeresi középkori református templomokat látogatják meg (A Középkori templomok útjának érdemes utánanézni a templomut.hu weboldalon.). Szintén panyolai indulással ajánljuk a Felső-Tisza és az Öreg-Túr vidékét bebarangoló, egész napos, 60 km hosszú túrát. Panyolától töltésen tekergünk, az első megálló a tivadari Tisza-part és az 1757-ben fából épített református harangtorony. Innen Kisar érintésével érkezünk Nagyarra.

 

Nagyar református temploma, – Páczai Tamás

 

A község temploma a 15. századból származik, falán az 1480-as évekből eredeztethető, passiót ábrázoló gótikus freskómaradványokkal. A falu keleti határában megállhatunk a Petőfi fánál, a hagyomány szerint Petőfi Sándor ennek a tövében írta A Tisza című versét. Következő állomásunk a szatmárcsekei csónakos fejfás temető, Kölcsey Ferenc síremléke is itt található. A.B.F.R.A. – ezt a mozaikszót az összes fejfán megtaláljuk. Egy helyi asszonytól tudjuk meg, hogy jelentése „a boldog feltámadás reménye alatt”, valamint elmeséli a csónakos fejfák legendáját is: korábban a temető területe egy sziget volt, és mivel mindenkinek volt csónakja, ezért halottaikat a saját csónakjaikban vitték végső nyughelyükre. Érdekesség, hogy bár a község kijelölt egy új temetőt, az üresen áll, mert a helybéliek ragaszkodnak a csónakos fejfás temetkezéshez.

Következő állomás a túristvándi vízimalom. Csopor­toknak érdemes egy-két nappal előre bejelentkezni, ilyenkor ugyanis felduzzasztják a vizet, hogy működés közben is megnézhessük a már a 18. század óta itt álló malmot. (Nyitva 10–18 óráig naponta, 06 70 379 50 34). Istvándiban érdemes piknikezni a festői Túr-parton, hogy erőt gyűjtsünk a 30 kilométeres visszaútra Kömörőn, Penyigén, majd a Szamos-menti falvakon át Panyolára.

 

A túristvándi vizimalom, – Páczai Tamás

 

Vadvízország

A kerékpározás mellett a vizek szerelmesei is otthonra lelhetnek a Felső-Tisza-vidéken. Egymáshoz közel folyik itt a szelíd Tisza, a szabályozás előtti időket bemutató Öreg-Túr vagy a Szamos, Panyola térségében pedig két kilométeres távolságon belül mindhárom. Augusztusban a legbiztosabb az alacsony vízállás, ilyenkor a kenuzók vagy kajakozók az aranysárga homokpartokon kiszállva strandolhatnak is. Panyolán többen foglalkoznak kenutúrákkal, az egynapos, kezdőknek is bátran vállalható túra Tivadarról indul Olcsvaapátiig 12 kilométer hosszan. Evezés nélkül a folyó sodrása négy óra alatt elvisz minket a végállomásig, ha nem állunk meg napozni.

 

Kenutúra indul a tivadari Tisza-partról, – Páczai Tamás

 

Túristvándiból érdemes felfedezni az Öreg-Túr festői világát. A nádasokkal, vízitökökkel, vízimentával és tavirózsákkal szegélyezett folyón minden méter különleges élmény, nem nehéz azonnal megszeretni. Így járt a Panyoláról származó Erzsó is, aki évekkel ezelőtt megálmodta, hogy nádfedeles vendégházat épít a Túr partjára. Egyedülálló háromgyermekes anyaként fel is építtette a családbarát „Megálmodtalak” vendégházat. Erzsó a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tart, bemutatja a népi hagyományokat, a szállás ára pedig tartalmazza az ingyenes kenuhasználatot és az elmaradhatatlan szatmári üdvözlőpálinkát (megalmodtalak.hu).  

 

A Megálmoidtalak vendégház stégje, innen indulunk kenuzni a Öreg-Túron, – Páczai Tamás

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti