Milyen jó lenne a kis „hulladékidőket” is élvezni, hogy ne múljanak el hiába! – Karácsonyváró utakon

Advent első vasárnapjával megkezdődött a karácsonyvárás. Lehet ez számunkra egy toporgó-sürgető visszaszámlálás és egy lehetőség, hogy valami változzon bennünk, miközben ünneplőbe öltöztetjük a szívünket. Hétköznapi és ünnepi várakozásainkat ízlelgetjük.

karácsonyvárás
Kép: Freepik

Kinek ilyen, kinek olyan élménye van a várakozásról. Egy biztos: nem adatik meg minden azonnal, amit épp kívánunk: sem fizikális, sem lelki értelemben. És ez talán így is van jól. Vegyük példaképp a sportot. Mi értelme lenne felállni a dobogóra, ha csak úgy akármikor, kényelmesen, egyik percről a másikra felsétálhatnánk? A sikert megízlelni egy röpke pillanat, amelyben hosszú évek erőfeszítése, küzdelme, akarása összpontosul. Minden porcikánk győzelme. Akadnak ilyen nagy volumenű pillanatok, kiszögellések az életünkben. Mindegyik már önmagában ünnep. És maga az ünnep is ilyen pillanat. Feltéve, ha megvalósulnak a hozzá fűzött vágyaink.

A karácsonyvárás izgalma gyermekben és felnőttben egyaránt él, ha nem is ugyanazt reméljük az ünneptől. Jó, hogy időt is teremtünk a ráhangolódásra a naptárban: négy hetet, négy gyertyányi időt.

Néha ott a kísértés, hogy milyen jó lenne gyorsan meggyújtani mindegyiket, csak legyünk már ott. Behabzsolni, bekebelezni, közelebb rántani, hogy végre birtokolhassuk. Így hajt olykor a beteljesülés vágya a táplálkozás, a kapcsolatok, a munka területén is. És így válik üressé, csalódássá az a pillanat, amelytől a boldogságot reméljük. Pedig igazán nem is az ünnep, a beérkezés a fontos, hanem az út, amely elvezet odáig. Az, ahogyan megéljük mindazt, ami közben történik velünk, változik bennünk. 

Ez a felismerés futott végig bennem áramütésként egy végtelenül egyszerű, bolti sorbanállás közben. A harmadik olyan eset volt egy héten belül, amikor rosszul választottam meg a sort. Legalábbis én így könyveltem el. Mintha valami versenyen lennék, kezdtem méregetni a szomszédos pénztárakhoz közeledő „versenytársaimat”. Izgultam, hogy én érkezzem be hamarabb, de csak nem jutottam előrébb a futószalaghoz. Elhatalmasodott bennem a csalódás, és megmérgezte a hangulatomat. Ha kívülről nem is látszott, belül csatát vívtam.

A harmadik alkalommal kisfiam is elkísért a boltba, és az ő jelenléte döbbentett rá, hogy milyen kicsinyes voltam. Meg is mosolyogtam magam. Mert amíg fokozódó feszültséggel forgattam a fejem – mintha ezen múlna a helyzet sikere – kisfiam meglehetős nyugalommal araszolgatott velem a cél felé, élve a jelen pillanatot. Békésen várakozott, mert ezt tartotta ott és akkor természetesnek. Kerekedett is mindjárt egy jóízű beszélgetés közöttünk, így egész más minőségben töltöttük a várakozási időt.

Akkor hasított belém, hogy milyen jó lenne ezeket a „hulladékidőket” is hasznosítani, élvezni, hogy ne múljanak el hiába.

Most azon töröm a fejem, vajon mi az, ami ennyire hajt előre. Hová igyekszem és miért, hogy cserébe képes vagyok feladni derűt, nyugalmat, lelki szabadságot? Mi gátol meg abban, hogy átadjam magam a jelennek, és élvezzem minden pillanatát? Előbbre visz-e akár egy arasszal is az aggódás? És egyáltalán: van-e értelme ilyen lelkülettel célt érni?

Milyen jó lenne nemcsak enni, hanem élvezni is az ízeket! Nem csupán testben eggyéválni azzal, akit szeretünk, hanem bebarangolni lelkének minden zegzugát. Nem pusztán dolgozni összeszorított fogakkal, monoton módon, hanem kiteljesedni, élvezni az alkotás örömét. És mindezt még a beteljesedés előtt. Mielőtt elrontanánk a gyomrunkat, megcsömörlenénk, kiégnénk.

2020 adventje erre figyelmeztet, mint Saint-Exupéry rókája a kis herceget: szükség van az időre, hogy ünneplőbe öltöztessem a szívem.

Kivárni, hangolódni tetőtől talpig, minden porcikámmal. Nem siettetni, rövidíteni a várakozás időtartamát. Mint ahogy nem sürgethetem a rügyet, hogy kipattanjon; a bimbót, hogy szirmot bontson; a magzatot, hogy alkalmassá váljon a kinti életre. Tanulni az úton levést, a várakozás művészetét.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti