Akkor is karácsony van!

Amikor a december eleji hétfő reggeli hóesésben csaknem egy órát késel, rád izzad a kabát a tömött metrón, majd a céges e-mailjeidet pörgeted végig a hányásszagú villamoson, hogy valamelyest kompenzáld, 8 helyett csak 9 után esel be a munkahelyedre – akkor is karácsony van.

Amikor konstatálod, az idei decembered is úgy néz ki, hogy három hétbe kell sűríteni négy vagy inkább öt hét munkáját, és te úgy döntöd magadba a kávét, mint gyermekkorodban a szomszéd alkesz a feleseket – akkor is karácsony van.

Amikor este 11-kor még begyúrod a mézeskalács tésztáját, pedig már hulla fáradt vagy, de a gyerek annyira akar sütni meg díszíteni másnap – akkor is karácsony van.

Amikor azon gondolkodsz, ki minek örülne, és nem akarod csak egy pénzes borítékkal letudni az ajándékozást, pedig egyszerűbb lenne, és az ötletek se jönnek könnyen – akkor is karácsony van.

Amikor egy ledolgozós szombattal tarkított hétvégén végignézel a lakáson, és megállapítod, hogy gyakorlatilag katasztrófa sújtotta övezetben éltek, ahol bár ott fénylenek az adventi díszek az ablakban, a porcicák őrült bulit csaptak a nappaliban, a konyha tele van mosatlannal, a szennyesből meg gyakorlatilag kifolynak a ruhák – akkor is karácsony van.

Amikor büszke és elégedett vagy, hogy idén időben lett adventi koszorúd, de a harmadik hétnél rájössz, hogy csak az első gyertyát volt időd meggyújtani, pedig milyen hangulatos, és különben is eldöntötted, hogy az idei ünnepvárás lelassulós meg elmélkedős lesz – akkor is karácsony van.

Persze nem így képzelted, a tahó trolivezető, a pluszmunka és a többi nem szerepelt az előzetes terveidben. Te úgy gondoltad, hogy az advent a várakozás megszentelése, és a slow life meg a mindfulness szellemében idén ez majd össze is jön. Ehhez képest azt érzed, hogy ha még egy plázába be kell menned, harakirit követsz el, márpedig be kell menned, mert hiába rendelsz meg szinte mindent a neten jó előre, valami mindig kimarad. Majd megszakadsz, annyi a dolgod, és csak azt érzed, nyűg ez az egész.

Cikkek tucatjai szólnak arról, hogy mekkora problémaforrás ez az ünnep – holott a karácsony nem nyűg.

Persze nem is egy katalógusba illő idilli pillanat plafonig érő fával, ünneplőbe öltözött, jó magaviseletű gyerekekkel, szerelmes pillantásokat váltó férjjel és feleséggel, akik boldogan bontogatják a csodálatos ajándékcsomagokat, a szalag színe harmonizál a díszekkel, a háttérben pedig karácsonyi dallamok szólnak. Ha sikerül ilyet összehozni, akkor vállon veregetheted magad, de nem ez a lényeg.

A karácsony csodája nem akkor veszi kezdetét, amikor ott álltok mind a nappaliban, valaki hamisan rákezd a Mennyből az angyalra, és neked rendre bekúszik az a torokszorító, egyszerre boldog és fájdalmas érzésed, miközben bámulod a csillagszórót. Már jóval előbb megszületik. Ott van a bosszankodásodban, a türelmetlenségedben, a kapkodásban, a fáradtságodban.

A karácsony ott volt akkor is, amikor szállást keresett a mindenórás Mária és József, és senki nem nyitotta ki a szívét és az ajtaját. Ott volt, amikor mélyponton voltak, lelkileg és fizikailag egyaránt.

Mélység nélkül nincs magasság. Az ünnep sosem nyűg, hanem mindig lehetőség arra, hogy kiemeljen a hétköznapiból, hogy feltöltsd a szeretettankod, egyszerre legyél nagyon távol és nagyon közel. Távol attól, ami nem fontos, és közel ahhoz, ami igazán lényeges, de a szemnek láthatatlan.