Meglógni a Stasi elől – Családi filmajánló

Nehéz dolga van annak, aki családi mozizásban gondolkozik egy esős hétvégi délutánon, hiszen nem könnyű olyan filmet találni, ami az egész családnak (ezalatt most a szülőket vagy nagyszülőket, és tizenéves gyerekeket is értjük) igényes szórakozást nyújt. „A hőlégballon” viszont megfelel a fenti kívánalomnak.

Részlet A hőlégballon c. filmből
Részlet A hőlégballon c. filmből

Részlet A hőlégballon c. filmből

A komikus – és korábban csupa vígjátékot készítő – Michael Herbig filmje igaz történet alapján készült:

1979 szeptemberében két család négy-négy tagja egy házi építésű hőlégballonon keletről átszökött Nyugat-Németországba.

A történetet 1982-ben már feldolgozta egy angol-amerikai koprodukció John Hurt főszereplésével, azonban a mostani film autentikusabb annyiban, hogy németek készítették, és a saját történelmüket dolgozzák fel benne. A nyitóképsorok három vágással meghatározzák, mire készüljön a néző: kék lufik, német zászló, szögesdrót. Habár a cselekmény bevált fordulatok sorából tevődik össze, jó ütemben fokozódik a feszültség, ahogy szorul a hurok a szökevények körül.

A történet szerint a két fiatal, baráti család nem bírja tovább az NDK-ban uralkodó nyomasztó légkört, gyerekeiknek és maguknak is szebb jövőt képzelnek el egy szabad világban. Tudatában vannak, hogy milyen következményekkel jár egy sikertelen szökési kísérlet, ahogy azt is pontosan tudják, hogy a „szárazföldön” – főleg a gyerekekkel együtt – gyakorlatilag lehetetlen észrevétlenül átjutni a határon. A hobbimérnök Günter Wetzel és az elektromérnök Peter Strelzyk ezért egy viszonylag biztonságos, azonban igencsak merész és grandiózus tervvel áll elő: hőlégballont építenének, hogy a levegőben tegyék meg a nyugatra vezető, néhány tízkilométeres utat.

A hőlégballon

 

Első, kudarcba fulladó próbálkozásukat rögtön a film elején láthatjuk, így aztán végig együtt izgulhatunk velük, hogy sikerül-e kijavítani a hibákat, másodjára sikerül-e meglógniuk a Stasi elől.

A feszültséget fokozza, hogy a sikertelen, ugyanakkor szemtelen próbálkozás felkelti a szökési kísérlet ügyében nyomozást vezető Seidel alezredes figyelmét is, aki ettől fogva vérre menő kihívásnak tekinti a fogócskát, és mindent megtesz, hogy felkutassa az elszánt dezertőröket. Seidel karaktere egyébként a film legizgalmasabb figurája: motivációja egyáltalán nem egyértelmű, és többször is úgy tűnik, hogy bár maximálisan eleget tesz kötelességének, titkon mégis csak megérti és tiszteli, sőt, talán még irigyli is a távozni akarókat.

A hőlégballon élvezetes és izgalmas történelemóraként tárja elénk ezt a nem mindennapi, valós eseményt.

A két család akcióját a kort hitelesen megidéző díszletek közé ágyazottan, tökéletesen komponált képekkel mutatja be a film. A csendes kisvárosban éppúgy ott lappang a besúgóktól való félelem, mint a kettéosztott Berlin forgalmas szállodájának aulájában. A szereplők tetteinek ugyanakkora súlya van akkor, amikor az amerikai nagykövetség előtt próbálnak titokban segítséget kérni, mint amikor egy méteráru boltban keltenek gyanút azzal, hogy irdatlan mennyiségű textilt szeretnének vásárolni.

Az a létbizonytalanság és az a félelem, ami akkoriban áthatotta az átlagember hétköznapjait, bizonyára sokaknak ismerős lesz. A hőlégballon így lehetőséget kínál arra, hogy a szülők, nagyszülők a látottak alapján megoszthassák saját tapasztalataikat és élményeiket. Hiszen aki átélte mindezt – ha csak gondolatban is, de – bizonyára megépítette a saját hőlégballonját.

A hőlégballon – német történelmi dráma, 120 perc. Rendező: Michael Herbig. Főbb szereplők: Friedrich Mücke, Karoline Schuch, David Kross

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti