Az egyik szülő tilt, a másik megenged – Súlyos lelki károkat okozhat a gyerekben a kettős nevelés

Egyetemista koromban éreztem először, hogy végre enyém a világ, mert távol vagyok a szüleimtől, nem kell megfelelnem az elvárásaiknak, nem kell megvédenem egyikük álláspontját sem a másikkal szemben. Csakhogy olyannyira erősen és dacosan akartam kitörni ebből a kettősségből és a folyamatos megfelelni akarásból, hogy jócskán túllőttem a célon. Heti három napot buliztam, és volt, hogy másnaposan mentem vizsgázni. Egyáltalán nem tudtam, ki vagyok és mit akarok, gyakorlatilag nulla volt az önbizalmam és nőként az önértékelésem is. Csak hosszú évekkel később tudtam megfogalmazni, hogy a biztonságot kerestem azokban a férfiakban, akikkel bulikban ismerkedtem meg. Azt szerettem volna hallani, hogy jó vagyok úgy, ahogy vagyok, és szerethető. Közben pedig egyáltalán nem bíztam bennük, hiszen otthon azt láttam, hogy anyu apám háta mögött beszél nekem, és fordítva.

Nálunk – ha nyersen akarok fogalmazni – mindenki elárult mindenkit, és én is manipulátor lettem.

Ha aputól akartam valamit, neki adtam igazat, ha anyutól kellett zsebpénz, akkor neki. Mivel sosem tudtam igazán bízni a férfiakban, ódzkodtam a hosszú távú párkapcsolattól. Támaszt, erőt és biztonságot akartam, de saját magam álltam a boldogságom útjába. Huszonéves voltam, amikor a szüleim elváltak. Azt hittem, végre nyugodt idők jönnek, de pont fordítva történt: még jobban „kétfelé kellett szakadnom”, mint korábban. 

Az állandó készenléti állapot felőrli a gyerek idegrendszerét

„A kettős nevelés lényege, hogy az egyik szülő szigorúbban, a másik engedékenyebben kezeli a gyereknevelési kereteket, és a következmények sem egyformák. Ha nem egyértelműek a keretek, az a gyereknél feszültséghez, döntésképtelenséghez, frusztrációhoz, önképzavarhoz, szorongáshoz, deviáns viselkedéshez vezethet, és nagyon megviseli az idegrendszerét, hiszen állandóan készenléti állapotban kell lennie, hogy most kinél mit is lehet mondani vagy tenni. Az ilyen családi légkör nem nyújt biztonságot, hiszen a gyerek ellentétes elvárásokkal találkozik, összezavarodik, előbb-utóbb kezelhetetlenné válik” – mondja Kiss-Nemes Veronika pszichológus.

Pribránszki Marianna viselkedéspedagógus tapasztalatai is alátámasztják mindezt – ő korábban egy, a Képmásnak adott interjúban a következőket nyilatkozta: „A kezelhetetlenség, a dührohamok, a »hiszti« akkor következnek be, amikor a gyerek elveszti a biztonságérzetét. A biztonságérzetét pedig akkor veszti el, amikor megborul az egyensúly szülő és gyerek között.

Ha azt akarjuk, hogy a csemeténk hosszú távon boldog legyen, fegyelemre, önuralomra van szüksége. Ezekre éppúgy meg kell tanítani, mint fogat mosni.

Határok meghúzása nélkül nem működik sem társadalom, sem óvodai, iskolai közösség. A szabályok felállítása és azok következetes betartatása a család zavartalan, kiegyensúlyozott működéséhez is elengedhetetlen.”

A gyermek ügyesen kihasználja a szülők közti nézeteltéréseket

„Egy óvodáskorúnak, aki még csak most fedezi fel a világot, érthetetlen és furcsa, hogy az egyik felnőtt valamit így csinál, a másik meg úgy. Az ilyen kicsik még nincsenek hozzászokva ehhez a nagy teherhez. Lehetséges, hogy a gyerek nagyobb korában – mivel mindkét szülő fontos neki – azt fogja jobban elfogadni, akit a másik állandóan szid. Ha valamit az anya megenged a csemetének, az apa pedig tiltja (vagy fordítva), az a gyermeket előbb-utóbb manipulátorrá teszi. Tizenkét év alatt a gyerekek még szabálykövetőbbek, de utána megtanulják, kihez lehet menni, ki az engedékenyebb. Megpróbálják kijátszani őket egymás ellen, a szülők pedig sokszor jutalom ígérgetésével próbálják elérni, hogy a gyerek az ő pártjukat fogja. Mi lesz a végeredmény? A gyerek szép lassan hozzászokik, hogy örömét és boldogságát a teljesítményéért kapott anyagi javakban kell mérni, s hogy versenyeznie kell a szeretetért, az elismerésért” – figyelmeztet Kiss-Nemes Veronika.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

A szülő elveszíti hitelét a gyerek előtt

Ranschburg Jenő is hangsúlyozta, hogy a kettős nevelés hatására a gyerek idővel bizalmatlan lesz a szülei felé, nem ad hitelt a szülői szónak. Az egész akkor tud a tetőpontjára hágni, amikor a külön háztartásban élő elvált szülők (tanárok, edzők) meg is kérdőjelezik egymás döntéseit. Ranschburg felosztásában a meleg-engedékeny típus azonosítható harmonikus nevelési attitűdként, amely a legkedvezőbb hatású a személyiségfejlődésre.

Az érzelmileg meleg, szeretetteljes kapcsolat a gyermek elfogadását, igényeinek figyelembevételét jelenti, de nem eredményezi a mindentől óvó, túlzottan féltő szülői nevelést.

Az engedékenység sem a gyermek túlzott szabadjára engedése, hanem megkívánja bizonyos szabályok, tilalmak betartását, amelyek nem szigorúan merevek. Az értékelő szülők üzenete a gyermekek felé: „Szeretlek téged. Te jó vagy.” Gyermekei így reagálnak: „Szeret engem.” „Megbízik bennem.” „Tudok beszélni velük, odafigyelnek rám.” „Elfogad akkor is, ha hibázom.”

Már a gyermekvállalás előtt érdemes tisztázni a nevelési elveket

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a szülőknek muszáj egységes döntéseket hozniuk, és előre megbeszélni a szabályokat. Nem elég önmagában a gyerekkel foglalkozni, muszáj, hogy az őt körülvevők is változzanak, ha elakadást észlelnek. Ugyanolyan fontos a pedagógus, a szülő, a nagyszülő, a testvérek önvizsgálata, önismerete és együttműködése, mint a gyereké, aki tünetet produkál. „Ha nem is értek egyet azzal, hogy a gyerek nem ehet még egy süteményt ebéd után, legalább ne írjam felül a párom szavát a gyerek előtt. Inkább beszéljük meg este négyszemközt. Érdemes azon is gondolkodni, ki tud engedni, és hogyan tud engedni, s hogy a gyerekre nézve mi az, ami leginkább segít. Még a gyermek születése előtt fontos lenne megbeszélni, ki milyen nevelési elveket vall, hogyan gondolkodik a jutalmazásról, a szidásról, a büntetésről. Baj akkor van, ha ez nem megoldható, nem megbeszélhető, mert akkor háborús helyzet alakulhat ki, aminek mindig a gyerek lesz a legnagyobb áldozata” – állítja a szakember.

Felhasznált irodalom:

N. Kollár K. & Szabó É. (2004): A szülők nevelő hatása. In: Pszichológia pedagógusoknak. Osiris Kiadó.