A lemondás és a kiteljesedés egyszerre történik – Antológia szülőkről és születésről

A szülővé válás olyan ajtó, amelyen átlépve a létezés fontos kérdéseivel találjuk szemben magunkat. Erről azonban keveset beszélünk.  Az Egy testben két szív antológia a költészet és a mitológia nyelvén indít párbeszédet az olvasóval, megrendítően mélyre evezve a versek és mesék hajóin várandósságról, szülésről, szülőségről. A verseket Szabó T. Anna költő, író válogatta a kötetbe, főként a magyar kortárs irodalomból, de akad néhány versfordítás is köztük. 

Szabó T. Anna az Egy testben két szív antológiával
Fotó: Jónás Jácint

Fogantatás, születés-szülés, boldogság, szomorúság, félelem, bizonyosság és kétség löki-ringatja az olvasót versről versre. Milyen szempontok alapján válogattad őket? 

A kötet konkrét ötlete Király Leventétől, a Corvina Kiadó igazgatójától származik, de nekem is régi tervem volt egy ilyen kiadvány. Édesanyámnak is készítettem anyaantológiát a születésnapjára, aztán a családom más tagjainak is a születésnapjukra. Volt köztük apaantológia, de ami a legnehezebbnek bizonyult, az az anyósantológia. De fontosnak éreztem, mert nekem szinte második édesanyám az anyósom. Ehhez a kötethez javasoltam, hogy legyen benne mese is, ezért Levente megkereste Csóka Juditot, aki a különböző népek meséit gyűjtötte össze. 

Amikor válogattuk a szövegeket, nagyon fontosnak tartottam, hogy komolyan vállaljuk fel a mély érzéseket, de anélkül, hogy az érzelgőség csapdájába esnénk. 

Az anyaság hozta a szülés és a születés, az apaság pedig a veszteség és a halál témákat. Sok háttéranyagot olvastam a bábák történetéről, akik nemcsak a születésnél voltak jelen, hanem halottat is mosdattak. Ezek a nők álltak az élet határpontjain, mivel az anyaságból sem lehet kihagyni a veszteséget. Szinte mindenkinek, nekem is volt veszteségélményem. Nemcsak az édesanyámat, hanem gyermeket is vesztettem el. Ezekből a fájdalmakból sokat tanultam. A pszichológia traumás növekedésnek nevezi ezt.  

Szerettem volna, hogy ne csak anyák és szülők szerepeljenek a kötetben, hiszen nem mindenkit szülő nevel fel, ugyanakkor mindenki megszületett. Az anyasághoz az is hozzátartozik, hogy van, akinek nem adatik meg, és van, akinek megadatik, mégsem képes megélni. Brigitte Bardot-ról hallottam nemrég, hogy egész életében nagy állatbarát volt, de az egyetlen fiához egyáltalán nem tudott kötődni, mivel a nőiségét csak a szerelemben élte meg, az anyaságban nem. Csak időskorában sikerült valamennyire helyrehoznia viszonyát a fiával. 

Tele vannak a családtörténetek elhallgatásokkal, anyai depressziókkal, elutasításokkal, titkolt félelmekkel, amelyek megsebzik a környezetet is. 

Beszélgetni kell róluk, ha fájdalmas, akkor is. 

Akkor van a legnagyobb szükségünk a lírára, amikor bizonyos dolgokról nehezen tudunk beszélni? 

Igen. Amikor a nagyanyám szenvedett és meghalt, kétségbeesésemben arra gondoltam, hogy most tényleg ordítani kéne és megtépni a hajamat, vagy jó volna legalább a siratóasszonyok mantráit elmondani, mivel csak utána tudja az ember ezt a nagy változást feldolgozni. Az örömnek és a gyásznak is van kifutása: a nyers, reflektálhatatlan, primér élményhez nem tudunk szóval közelíteni.

Az interjú folytatása a novemberi Képmás magazinban olvasható, amely már kapható az újságárusoknál. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti