„A Képmás a hatodik gyerekem” – A 20 éves Képmás legrégebbi munkatársa, Urbán András

– Ott bábáskodtál a lap születésénél. Hogy emlékszel vissza erre?

– 2001 végén Illéssy Matyi barátom, aki akkor Solymár plébánosa volt, szólt, hogy nincs-e kedvem egy általa alapított országos lap munkáiban részt venni, és 2002 januárjában már a közösen alapított Képmás 2002 Kft.-ben dolgoztam.

– Mit tudott a 2000-es évek elején egy katolikus pap és egy nagycsaládos apuka a női magazinokról?

– A kiadásról nem sokat. Matyi egyik felmenője a Magyar Nemzet alapítója volt, ő sokat olvasta az ilyen jellegű sajtót is. Az ő álma valójában egy keresztény Nők Lapja volt, a minta pedig a Familia Christiana nevű olasz magazin volt, egy gyönyörű, modern, színes, vastag kiadvány, szép képekkel, hirdetésekkel. Lehengerlő lelkesedésével meggyőzött, hogy ez egy szuper dolog lesz. Én annyiban tudtam akkor segíteni, hogy külkereskedelmi és saját céges tapasztalatokkal rendelkeztem, nyomdaipari szolgáltatásokat közvetítettem az olasz–magyar piac között. A gazdasági ügyeket és a nyomdát kellett intéznem, mert az elején Olaszországban nyomtuk a Képmást, és tudtam olaszul, éltem kint. Emlékszem, akkoriban ahhoz is külön céghez kellett fordulni, hogy a nagy nyomdai fájlokat fel tudjuk tölteni, és kisteherautóval mi hoztuk haza a lapokat.

– És mi lett az első teherautónyi magazinnal?

– Nagyon sokat kiküldtünk a plébániákra, azt gondoltuk, egy keresztény szellemiségű családmagazinért ujjongani fognak a papok. Pár nap múlva ingerülten telefonáltak a postáról, hogy mikor visszük már el a zsákokat. Hirtelen azt sem tudtam, miről beszélnek. Kiderült, hogy több zsáknyi visszaküldés volt. Sokat hibáztunk, a kiküldést nem előzte meg semmilyen piackutatás, kérés nélkül postáztuk ki a templomokba a lapokat.

Azt hiszem, ha felmérjük az igényeket, sosem vágunk bele.

– Mit szóltál, amikor megláttad az első Képmást? Hasonlított az olasz mintára?

– Hát, gondolhatod… ahhoz képest olyan volt, mint egy pár lapos, szerény kis füzet. Ezután azzal próbálkoztunk, hogy a Lapkernek adtunk át egy nagyobb mennyiséget. Lassan építkeztünk, kezdetben 300 előfizetőnk volt a plébániákon keresztül, van köztük, aki máig előfizetőnk. Nagyon sok energiát fektettem a lap fennmaradásába, kevesen voltunk a cégben, és az évek folyamán, menet közben kellett megtanulnunk a szakma rejtelmeit. Sok önkéntesünk volt, akik nem kértek honoráriumot, nem volt, csak egy számítógépünk, arra vártunk, ki ülhet oda...

– Ez a terület ráadásul egy igazi gyorsítósáv, már én is a Képmásnál dolgoztam, amikor beszereztetek egy profi Heidelberg szkennert, de mire megérkezett, már szinte elavult volt.

– Igen, de ugyanilyen nagy esemény volt az első digitális szerkesztőségi fényképezőgép beszerzése is. Ezek nekünk óriási beruházások voltak.

Emellett hatalmas erőfeszítésbe került, hogy minden területen szakmaivá tudjon válni a szerkesztőség.

– Apaként hogy élted meg a cég iránti felelősséget ebben a bizonytalan időszakban?

– A Képmás 20 éve alatt két gyermekünk született, összesen öt gyermeket kaptunk ajándékba és felelősséget a felnevelésükre. Tisztában vagyok vele, hogy túl sok időt vettem el a családomtól, de nem tudtam másképp megoldani. Ma sem tudnék másként tenni! A Jóistentől ehhez csodálatos feleséget és nagyszerű nagycsaládot kaptam, akik mindenben támogattak minket. A gyermekeim tevékenyen is nagyon sokat segítettek a munkámban, például ők osztogatták a megmaradt lapszámokat a rendezvényeken az embereknek, hogy megismerjék a lapot.

Kép

Urbán András - Kép: Páczai Tamás

– Egy idő után már a szaporodó szakmabeli munkatársak megélhetése is a cég sikerén múlt. Fizetni kellett a nyomdát, a szerzőket, a fotósokat, a grafikust, a terjesztést…

– Nagy segítség volt a nehéz időszakban, hogy Beer Miklós püspök fontosnak tartotta ezt a küldetést, és többször is kisegített a bajból, nélküle ma nem lenne Képmás. Matyi pár év múlva kiszállt, mint egy jó atya, aki látja, hogy a gyermeke már önállóan is boldogul. Ő igazi karizmatikus ember lévén, jó papként mindenkinek segít, ezért nem mindig értette meg, hogy a nyomdát ki kell fizetni, és egy havilap nem jelenhet meg az egyik hónapban elsején, a másikban huszadikán, hogy nem lehet az utolsó pillanatban teljesen új anyagokat betenni. De az alapítás ténye és a Képmás név az ő érdeme. Hálával tartozunk a sok hűséges előfizetőnek is, vannak köztük, akik húsz éve vásárolják a lapot, és másoknak is előfizetnek. Például nagymamák, akik az egész családjuknak, több unokának is megrendelték hosszú éveken keresztül. A támogatói előfizetést választóknak, az első hirdetőinknek, a támogató cégeknek, egyházi személyeknek.

– Neked mi adott erőt?

– Úgy éreztem, hogy a Képmás fontos küldetés, mert segít az embereknek, és ez nagyon hajtott.

Bántott, ha ezt valaki másképp gondolta, sőt indulatot is kiváltott bennem. Jellemző rám, hogy valahogy mindig visszatérek a kiindulóponthoz, és újrakezdem.

– Makacs vagy?

– Ez biztos összefügg a hitemmel és a lelki életemmel. Úgy érzem, ezt kell csinálni, hogy Istentől kapok erre indíttatást. Én ezt érzem a fontos döntéseknél. Amikor a feleségemet, Sárát megismertem, aznap is a Jóisten dobott ki az ágyból: „Ha most nem mész, úgy maradsz, ahogy vagy.” Ezekbe az indításokba kapaszkodok, ezekhez nyúlok vissza, amikor valami bizonytalan vagy nehéz. Fiatalkoromban a vendéglátóiparban dolgoztam, minden hátrányával együtt. Egyszer éjjel részegen mentem haza, tél volt, és én elaludtam valahol az utcán a hóban. Amikor felébredtem, lángokat láttam és meleget éreztem. Hirtelen az jutott eszembe: most ez a pokol vagy a tisztítótűz? Egy pékműhelyben voltam a kemence mellett. A pék, aki hajnalban ment dolgozni, megtalált és bevitt, hogy ne fagyjak meg. Ezek a szelíd kis lökdösések számomra az isteni gondviselésről szólnak és egy életre erőt adnak.

– Amikor elterveztétek a keresztény Nők Lapját, volt egy nagy ívű álmotok, gondolom, nagyobb példányszámokkal, mint ami mára megvalósult. Mi az, ami esetleg mégis felülmúlta a tervet?

– A szépsége. A 2012-es brandváltáskor változott meg a lap külseje. Persze voltak nagy ívű elképzeléseink. Annak idején azt is terveztük, hogy lesznek országszerte Képmás-központok a családoknak, tanácsadással, pszichológussal, kultúrteremmel.

De a Képmás-estek, a mostani kepmas.hu, a podcastok, a Média a Családért-díjunk nem voltak a tervben, és valójában ezek hasonló küldetést teljesítenek.

– Mit hagytál volna ki szívesen ebből a 20 évből?

– Az anyagi problémákat.

– És amit szívesen újraélnél?

– A hatvanadik szülinapomra a kollégáim készítettek nekem egy Képmást, amelynek én voltam a címlapján. Jó volt megtapasztalni, hogy fontos vagyok.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Ez a cikk a Képmás magazin alapításának 20. évfordulója kapcsán készült. A sorozat többi cikkét ide kattintva olvashatja el.