Így töltsük fel gyermekünk kincseskamráját, amelyből felnőttkorában is erőt meríthet!

Minden szülő arra törekszik, hogy boldog gyermeket neveljen, ám ez nem mindig egyszerű. Már csak azért sem, mert ebben a témában sokszor egymásnak teljesen ellentmondó tanácsok és elméletek keringenek, amelyek között szülő legyen a talpán, aki eligazodik.

nő ad puszit boldog kisgyereknek
Fotó: Pexels/Yan Krukau

A gyerekeknek mindössze három dologra van valóban szükségük a boldogsághoz: figyelemre, szeretetre és biztonságra, állítja Győri Ildikó. A pszichológus szerint, ha ezeket megteremtjük és ki is mutatjuk, nem csak akkor, amikor a gyermek még kicsi, hanem később is, amikor a hullámzó hormonok miatt időnként vegyes lelkiállapotú kamasszá válik, már sokat tettünk azért, hogy gyermekünkből boldog ember váljon.

A biztonság megteremtése és fenntartása mindenképpen az egyik legfontosabb szülői feladat.

Kulcsszó az élmény

Mivel járulhatunk még hozzá a gyerekünk boldogságához? Mint láttuk, az egyik tényező a figyelem: ha valakire figyelnek, meghallgatják a véleményét vagy csak szimplán időt töltenek vele, úgy érezheti, hogy fontos.

Manapság a közös minőségi időtöltés megélése a munkatempó és iskolai követelményszint mellett nagy kihívást jelent a családok számára. A szülőkre nagy nyomás nehezedik – sokan próbálják az egymásra szánt időt például vásárlással kompenzálni. A gyerekeket a korai mobiltelefon- és tévéhasználat miatt már óvodás, kisiskolás korban eléri a reklámdömping hatása, ami miatt olyan dolgok után kezdenek vágyakozni, amelyekre nincs is szükségük, de a hirdetések vonzó szlogenjei „beégnek” a tudatukba. 

„Erős nyomást helyez a mai kor a szülőkre, hogy vásároljanak, a körülöttük lévő világ azt sugallja, hogy az a gyerek a boldog gyerek, aki mindent megkap. A gyerek boldogsága azonban nincs egyenes arányban az ajándékok, tárgyak mennyiségével és értékével. A pénz egy úgynevezett „higiénés tényező”: szükség van rá az alapvető szükségletek kielégítéséhez, vagyis ahhoz, hogy egy bizonyos életszínvonalat fenn tudjunk tartani, de azon túl egy gyereknek nincs szüksége arra, hogy tízévesen sok tízezer forintos játékot, vagy ruhát vegyünk neki” – magyarázza Győri Ildikó.

A hosszú távú boldogság és kiegyensúlyozottság korántsem ettől függ, a gyerekek ugyanis leginkább a szüleik idejét akarják. 

Egy felfedezős kirándulást az erdőben, korizást a kivilágított műjégpályán, forró csokizást, rollerezést és átcsiklandozott, összebújós, nevetős vasárnap délelőttöket.

Kép
gyereknevelési tippek
Fotó: Freepik

„Élmény, élmény, élmény! Ez legyen a kulcsszó, mert ezekre a gyerek hosszan emlékezni fog, ez jelenti számára a kincsesbányát, amiből egész életében erőt meríthet. Minden olyan emlék, ami a családhoz, barátokhoz köti, olyan, mintha egy kincseskamrát töltene fel kincsekkel, amelyekből felnőttkorában, amikor majd ő is szülővé válik, a gyermekének továbbadhat” – magyarázza a pszichológus.

A drága ajándékokkal azért is érdemes vigyázni, mert ha a család anyagi helyzetében netán változás állna be, és a gyerek nem kap egy adott pillanattól kezdve drága ajándékot, úgy fogja érezni, hogy ő értéktelenedett el, mert nem azt kapja, amit addig megszokott. Viszont, ha élményt ajándékozunk, például eltöltünk egy napot együtt az állatkertben, akkor a gyereknek ez öt év múlva is emlékezetes és fantasztikus ajándék marad. Amikor majd felnőttként tekint vissza a gyerekkorára, leginkább azokra az időkre fog emlékezni, amelyeket vele töltöttek.

A példa te magad légy!

Győri Ildikó szerint a boldogság tanulható, és nagyon meghatározó, hogy milyen mintát lát a szülőktől a gyerek. Akkor a legkönnyebb megtanulnia a boldogságra való készséget, a pozitív hozzáállást az élethez, ha a szülőktől is ilyen mintát lát, mert akkor csak utánoznia kell őket. Ha a szülők inkább a nehézségeket, a negatívumokat hangsúlyozzák, akkor a gyereknek is ez lesz a minta. Ezt fogja keresni a saját és mások életében is. 

Sokkal nehezebb dolga lesz a boldogság irányába elindulni, hiszen nem azokra a dolgokra fókuszál, amik boldoggá teszik a mindennapokban, hanem azokra, amelyek kiábrándítják vagy elkeserítik. 

Az energiánk oda áramlik, ahová a figyelmünket irányítjuk. Ha a jó dolgokat vesszük észre az életben, akkor jól fogjuk érezni magunkat, ha a rosszakra fókuszálunk, akkor pontosan az ellenkezője fog megtörténni. A rossz dolgokból lesz gyűjteményünk, és ennek megfelelően az életről alkotott képünk is negatív lesz, tele katasztrófákkal és gonoszsággal.

A pszichológus szerint azon sajnos nem tudunk változtatni, hogy mennyi rossz dolog történik a világban, azon viszont igen, hogy mennyire engedjük be ezeket az életünkbe. Mindenképp arra érdemes törekedni, hogy a figyelmünk spektrumába minél több jó dolgot engedjünk be, észrevegyük az örömöt, a szépséget és a rengeteg pozitívumot is, ami nap mint nap körbevesz bennünket.
 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti