„Le kellett faragni a hallócsontjaimból” – Noémi ma már büszkén hordja hallókészülék-ékszerét

Sokáig nem hordott hallókészüléket

Noémi hallóként született, de kisgyerekként sokszor középfülgyulladással küzdött. Mindössze négy és fél éves volt, amikor egy alkalommal a gyulladás annyira ráment mindkét fülére, hogy rohammentővel vitték kórházba. Azonnali műtét következett, és onnantól megváltozott az élete. „Mindkét fülemet felvágták, és le kellett faragni az elrohadt hallócsontjaimból, ezután váltam hallássérültté. Közepesen erős halássérültnek számítok. Az volt a szerencsém, hogy addigra már nemcsak beszélni, hanem valamennyire írni-olvasni is tudtam, ezért nem látszott annyira a későbbiekben, hogy hallássérült vagyok” – meséli.

Ám sem gyermek-, sem tinédzser korában nem viselt hallókészüléket, attól tartott ugyanis, hogy célkeresztbe kerül, azaz csúfolni fogják pusztán azért, mert látják a hallókészülékét. „Most, utólag visszagondolva ez struccpolitika, hibás gyerekgondolkodás volt, mert ettől még nyilván feltűnt nekik, hogy nem hallok jól.”

„Nem attól leszek sérült, hogy felveszek egy készüléket, sőt az inkább segít. Erre kellett megérnem, hogy ezt elfogadjam” – szögezi le.

Noémi a főiskolai, egyetemi éveket is a készülék nélkül csinálta végig, az első sorban ült, és figyelte a tanárok szájmozgását, ugyanis nagyon jól olvas szájról. Ma már szövegíróként és újságíróként dolgozik, és egy hatéves kislány édesanyja.
Mindennap hallókészüléket hord, nemrég pedig megkapta Magyarország első hallókészülék-ékszerét, amit a Dress-coding csapata készített el neki.

A Dress-coding 2020-ban alakult társadalmi vállalkozás. Innovatív technológiák segítségével olyan ruhadarabokat, kiegészítőket hoznak létre, amelyek javítják az akadályozottsággal élő személyek életminőségét, és megoldást nyújtanak egyedi problémáikra. Általában nyílt felhíváson keresztül keresnek speciális igényű jelentkezőket. A tervezés, megvalósítás folyamatát fotókkal és kisfilmekkel dokumentálják.

Kép

A Hearring hallókészülék-ékszer – Fotó: Kiss Balázs Ágoston

„Többnek érzem magam tőle”

Hogy a hallókészülék nélkül eltelt sok-sok év után miért döntött úgy, hogy mégis hordani fogja a segédeszközt? „A Covid-időszak szellemileg nagyon fárasztó volt. A maszkok, a plexifalak miatt konkrétan úgy éreztem magam, mintha egy burokban léteznék. Semmit nem értettem senkiből, semennyire.”

Tíz évvel ezelőtt egyébként már kipróbált egy hallókészüléket, ami nagyon nem vált be neki. „A belvárosban lakom. Amikor kimentem az utcára, rettenetes káosz, sípolás, zúgás fogadott. Ha sok emberrel ültem egy asztalnál, egy nagy katyvaszt hallottam” – emlékszik vissza. Mostanra viszont sokat fejlődött a technológia, jelenlegi készüléke beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „Ma már menedzserek is rohangálnak hasonló kütyükkel a fülükben.”

„Az emberek nem gondolják, hogy hallókészülék, mert olyan, mintha csak egy nagyon elfoglalt üzletember lennék” – mondja nevetve.

„Nemhogy kevesebbnek, de többnek érzem magam tőle” – magyarázza. A készüléken van egy applikáció, így Bluetooth-on keresztül tud hívást fogadni vagy elutasítani. „Megnyomok egy gombot a fülem mögött, és felveszem a telefont” – mondja. A telefon a fülében csöng, össze vannak kötve. A hallókészüléken keresztül zenét is tud hallgatni. Másik nagy előnye, hogy már nem gombelemmel működik, hanem töltős. Ugyanúgy fel kell rakni estére tölteni, mint a mobiltelefont. Noémi most már palástolni sem akarja a készüléket, a hasonló cipőben járóknak pedig azt tanácsolja, ne szégyelljék, hiszen a mai darabok már esztétikusak, igényesek. Nem zúgnak, nem sípolnak, nincsenek velük ilyen kellemetlenségek.

„Nem hallom a légy zümmögését”

„Hallókészülék nélkül például egyáltalán nem hallom a kocsimban az indexet, vagy a társasház kapucsengőjének a magas, sípoló hangját. Nem értem, ha megy a rádió valahol a háttérben. A mozit értem, mert az hangos, de a tévét nem. Nagyon rossz a szóértésem, és a magas hangokat nem hallom meg. Ha motyognak, suttognak, azt szintén nem értem. Nem hallom a légy zümmögését sem” – sorolja Noémi, amikor arról kérdezem, hogy a műszer nélkül milyen hangokat észlel a környezetében.

Ma már bánja, hogy sokáig cikinek tartotta a hallókészüléket, úgy érzi, éveket vesztegetett el. „Teljesen feleslegesen szívattam magam. Ezt nem tudom, és nem is akarom máshogy mondani. Nagyon sok kellemetlen és frusztráló szituációnak tettem ki saját magam.

Ahelyett, hogy megkönnyítettem volna a helyzetemet, próbáltam épséget szimulálni.

Nagyon kellett koncentrálnom, hogy értsem, amit mondanak. Az agyam kompenzált, például értettem a magánhangzókat, de a mássalhangzókat nem, ilyenkor az adott szövegkörnyezetből kellett kitalálnom, hogy egy szó mi lehet. Volt, hogy lassan reagáltam, mert előtte fejben össze kellett raknom, mi lehetett a kérdés.”

Boltba nem ebben ugrik le az ember

A Dress-coding felhívására tavaly jelentkezett. Körülbelül féléves folyamat volt, mire márciusban elkészült mindkét fülére az ezüst ékszer, ami egy designtermék. A technikai kivitelezés Kiss Balázs Ágoston ötvösművész munkája, aki egy digitális programban – amely 3D-ben leképezi a fület – tervezte meg az ékszert, ezt 3D-ben műanyagból ki is nyomtatta. Több prototípus készült, mert minden ember füle más, az ember két füle sem ugyanolyan alakú. A Noémi egyik fülére való ékszer nem passzol a másikra. A végső forma lett ezüstből kiöntve.

Mivel neki idegi alapú hallásvesztése van, a hallókészülék a füle mögött helyezkedik el. Figyelni kellett rá, hogy az ékszer nem érhet hozzá a műszer fejegységéhez, ami a szíve az egész készüléknek. És a vékony, törékeny zsinórhoz sem, ami bevezet a fül belsejébe.

Az ékszer a fül alakját követi, megáll rajta önmagában, körbeöleli.

Noémi hetente egyszer mindenképp felveszi, akár irodába, vagy éppen a közelmúltban rendezett 35. születésnapi bulijába. „Nagyon látványos darab, nem olyan, amiben leugrik az ember a szupermarketbe. Csak és kizárólag pozitív visszajelzéseket kapok. Nem lehet nem észrevenni. Így nem csúfolódás tárgya vagyok, hanem inkább valami vagány dolog része, amire pozitív értelemben figyelnek fel.”

Kép

Fotó: Hegyháti Réka

„Feloldja a gátlásokat”

Az ékszerrel elérte a célját, a segítségével beszélgetések indulnak el, például Noémi munkahelyén. „Sokan nem tudták, hogyan viselkedjenek velem, fel merjék-e hozni, hogy halláskárosult vagyok. Ez nemcsak a hallássérülteknél, hanem bármilyen akadályozottsággal élő embernél gond. Az ember toporog egyhelyben, nem tudja, mi lenne az etikus. Aztán általában olyan idétlenül sülnek el ezek a helyzetek. Ez az ékszer viszont egy jó kiindulópont, amiről el lehet kezdeni beszélgetni, ebben nincs semmi ciki. Feloldja a gátlásokat” – állítja.

Noémi szerint hosszútávon akár uniformizálható ékszert is lehetne készíteni.
„Piacra lehetne dobni egy kollekciót, mert ha valakinek van gyereke, párja, barátja, aki hallássérült, akkor azzal szolidaritást tud vállalni. Minél többen hordják, annál kevésbé világszenzáció.”

„A cél az lenne, hogy ha meglátsz egy hallókészüléket viselő embert az utcán, ne azt mondd, hogy hűha, hanem azt, hogy jó, hát, ez ugyanolyan, mint a szemüveg.”

Ordibálnak velük, hülyének nézik őket

A hallókészüléket azonban sokan elrejtik, a nők például a hajuk mögé. Ha valaki a mikrokörnyezetében lát egy embert hallókészülékkel, akkor bekapcsol a pánikgomb: most akkor mi lenne a megfelelő kommunikációs forma. A hallássérülteket sokszor hülyének nézik, és ordibálnak velük, ami megalázó, holott a másiknak egyáltalán nem áll szándékában megalázni az illetőt, hanem segítő szándékkal szeretné megértetni magát.

„Számomra ez az ügy azért fontos, hogy el tudjam mondani, mi a megfelelő módja annak, ahogy egy hallássérülttel kommunikálj. Én például szájról jól olvasok, velem nem kell ordibálni, elég, ha csak felém fordulnak, és artikuláltabban beszélnek. De persze nem minden hallássérült van ezzel így. A siketek ismerik a jelnyelvet, amit viszont én nem. Nem voltam rászorulva, mert már gyerekként jól megtanultam a szájról olvasást. Minél többet beszélünk valamiről, az annál inkább beleolvad a köztudatba. Azt szeretném, hogy annak, hogy valaki hallássérült, ne legyen hírértéke, de sajnos még nem tartunk itt” – véli Noémi.

Természetesen hatéves kislányának is nagyon tetszik az ékszer. „Büszke rám, de néha azért kijátssza azt a hallókészülék-dolgot. Előfordul, hogy mondja, hogy jaj, anya, hát, én mondtam, csak nem hallottad! – meséli viccesen. – Neki teljesen természetes, hogy hallássérült vagyok. Sokszor visszakérdezek, és mindig türelmes velem. Van egy mozgássérült kollégám, róla is szoktam Kingának mesélni, mert társadalmilag kellően érzékeny, másokkal is nagyon megértő. Amiről természetesen beszélsz neki, ami körbeveszi, az egy gyereknek természetes” – teszi hozzá.