Nem hallja az ütéseket, nem is fájnak neki – Kalucza Norbert az első magyar, aki siketként olimpián bokszolhatott

Gyerekkorában nem hallott, és nem is beszélt, de be akarta bizonyítani: van olyan értékes ember, mint bárki. Romaként és siketnémaként hétévesen az ökölvívóteremben kötött ki, s az akaratereje révén megtanult szavakkal is kommunikálni. A ringben az edzője szájáról és az ellenfele meg a bíró mozdulataiból olvasott, így valósította meg az álmát: első magyar siketként – 2008-ban Pekingben – egy olimpián bokszolhatott. Több mint 300 győztes mérkőzéssel a háta mögött ma gyerekeket és felnőtteket edz, s egy sérült emberek sportolását biztosító egyesület alapításán fáradozik. Kalucza Norbert interjú közben lassan, de tisztán ejti a szavakat, a kérdéseket is érti, csak néha segíti ki a felesége, Vivien. Vele húsz éve csodásan kiegészítik egymást, két közös gyermeket is nevelnek.

Kalucza Norbert siketnéma bokszoló fekvőtámaszozik
Kalucza Norbert bokszoló edzés közben – Fotó: Cívishír.hu

Hogyan emlékszel, gyerekként milyen nehézségekkel találtad magad szembe a siketséged miatt?

Mivel tizenegy éves koromig nem volt hallókészülékem, sok mindenből kimaradtam, ami körülöttem történt. Amikor olvasni kellett az iskolában, próbálkoztam, de láttam, hogy a többiek kinevetnek. Elsírtam magam, nem olvastam tovább, aztán a tanárnő megsajnált, elkezdte külön is gyakorolni velem a beszédet. Ez speciális iskola volt fogyatékossággal élőknek, csupa sérült gyerek járt oda.

Milyen családban nőttél fel?

Heten voltunk testvérek – két lány, öt fiú –, és egyetlen bátyám kivételével mindenki valamilyen betegséggel született. A legtöbben hallássérültek vagyunk, pedig a szüleink nem voltak azok. Emlékszem, nézték otthon a tévét, s mivel mi nem tudtuk, mi hangzik el benne, akkor nevettünk, amikor ők is. Én akkor kezdtem el fejlődni a kommunikációban, amikor hétévesen lekerültem az ökölvívóterembe. Ott mindenki, az edzők , a csapattársak folyamatosan beszéltek hozzám, nem tehettem meg, hogy ne tartsam velük a kapcsolatot.

Honnan jött ilyen korán a bokszolás ötlete?

Ebben láttam a lehetőséget, hogy lefoglaljam magam, és hogy megmutassam a világnak, ki vagyok, mire vagyok képes. Nagyon motiváltak a régi Bruce Lee- és Jean-Claude Van Damme-filmek, ők voltak a példaképeim. Rájuk akartam hasonlítani, az edzők látták is a tehetségemet, ám Debrecenben elsőre megbuktam a sportorvosin, csak később, Budapesten engedtek át.

Hogyan tudtad felvenni a ritmust a többiekkel, akik nyilván előnyben voltak veled szemben?

Lemásoltam a mozgásukat, és az edző is elmutogatta, mit kell csinálnom. Úgy éreztem, jól megy.

Annyira, hogy esetleg sejtetted is, felnőttként sportoló lesz belőled?

Pontosan tudtam, mi akarok lenni. És annak, hogy nem hallok, előnye is van: nem hallom például a szurkolókat, azaz semmilyen zaj nem zökkent ki.

A ringben le kell vennem a hallókészüléket, ott az edzőmnek is csak a szájáról olvasok. A menet végén a gongszót sem hallom, csak érzem, hogy az ellenfél elkezd távolodni, a bíró pedig közelít, innen tudom, hogy szünet jön, és nem ütök tovább.

Híres olasz előd nyomában
A sportlexikonokban csaknem egy évszázadot kell „visszalapoznunk”, hogy Kalucza Norbertéhez hasonló történetre bukkanjunk. Az 1928-as amszterdami olimpián Carlo Orlandi olasz ökölvívó nyert siketként aranyérmet könnyűsúlyban, Norbert egyedüli magyarként az övéhez hasonló utat járt be.

Törvényszerű, hogy akinek az egyik érzéke gyengébb vagy sérült, annak a többi felerősödik...

Ez nálam is így van, különösen a képzelőerőm erős. Mindent előre elképzelek, hogyan fog történni – a ringben is. Előre érzem, meg tudom-e oldani a feladatot vagy sem, azt is tudom, ha ki fogok kapni. Több mint 360 meccset vívtam, és csak a tíz százalékát, 39-et veszítettem el. Húsz évig voltam válogatott, 51, 54 és 57 kilóban is indultam, semmilyen felkérésre nem mondtam nemet.

Jó versenyzőtípus voltál?

Mindenki izgul, de ha nem félsz, nem fájnak az ütések sem. Azt is mindig előre elképzeltem, hogy az ellenfelem is ugyanúgy izgul, mint én, és a felkészülést is a képzelőerőm segítségével csináltam végig. Jó voltam sprintben és hosszútávfutásban, ezt úgy értem el, hogy mindig azt képzeltem, egy vonat előtt futok, s ha megállok, elüt. Akár 60 percig is futottam a „vonat” elől, sosem álltam meg a célig. Edzés után a szaunában pedig azt képzeltem, az ajtaja 15 percig zárva van, csak utána mehetek ki.

Kép
Kalucza Norbert bokszoló
Norbert a pekingi olimpián – Forrás: Kalucza Norbert

Az ellenfeleid tudtak a hallássérültségedről?

Nem, mert mindig úgy mentem be a meccsek előtti mérlegelésre, hogy kivettem a fülemből a hallókészüléket, így legfeljebb azt hihették, hogy nem értem a nyelvüket.

Felnőttként ért valaha hátrány amiatt, hogy nem hallasz?

Többször is kihasználhattak úgy, hogy nem tudtam róla, hiszen én sem vagyok képes mindenre figyelni. Amikor Csehországba szerződtem profinak, utólag tudtam meg a menedzseremtől, hogy az edzőmnek kellett volna továbbutalnia a meccspénzből a részemet, de azt is megtartotta magának.

A ringben azonban senki nem tudott becsapni, ott a teljesítmény számított, így sok boldogság ért.

Ugyanezt a boldogságot szeretnéd, ha a sorstársaid is átélnék, ezért vágnál bele egy speciális egyesület alapításába – azon túl, hogy jelenleg is edzel fiúkat, lányokat, gyerekeket, felnőtteket.

Pontosan tudom, hogy annak, aki hasonló sérüléssel született, mivel kell szembenéznie a mindennapokban. Nekik ajánlanék sportolási lehetőséget az egyesületemben, ahová bármilyen sérült vagy hátrányos helyzetű ember jöhetne edzeni. Az ő álmaikat is szeretném megvalósítani. Mindig azt mondom, ha valaki szeretné kipróbálni a sportágat, nem kifogás, hogy nem hall semmit, csinálni kell, van megoldás! Iskolában is fogok előadást tartani, hogy többen tudjanak a lehetőségről. Gyerekeket is várok, akikből felnőttként sportoló lehet, de olyan felnőtteket is, akik nem szeretnének versenyezni, csak önvédelmet tanulni, fogyni, formálódni, stresszt levezetni. Tudom, hogy testi hátránnyal kétszer olyan nehéz a sportban érvényesülni, de nem lehetetlen. Látni fogom, ki milyen képességű, mit lehet kihozni a tehetségéből, és azt az alapok lerakása után türelmesen ki is hozom.

Vivien a tervekről
„A kezdeményezésre van is már érdeklődő, akinek beteg a gyermeke, és pszichológusi tanácsra hozná sportolni. Norbinak van tapasztalata és érzéke ehhez, tudja, az ilyen fiatalokat hogyan lehetne az ökölvívás révén fejleszteni, önbizalmat önteni beléjük. Öszehozna egy jó csapatot, akik egymással kommunikálva is fejlődnének, és persze fizikailag is. Ahogy Norbi is sokat fejlődött a sport révén, úgy mindenkinek jár az esély. Az ötlet Debrecenben valósulhat meg, a részleteket most szervezzük, keressük a szponzorokat is hozzá. Mindent előre kitalálunk, hogy minél előbb elkezdhessük.”

Norbi, téged még sosem hallottalak a roma származásodról beszélni, pedig minél többen – például más roma fiatalok – tudják ezt is rólad, annál többeknek lehetsz a példaképe...

A lényeg, hogy én mindenkinek megadom a tiszteletet, aki szembejön velem, nem számít, roma vagy nem roma, mi a háttere. A sport is erre tanít. Aki csúnyán beszél velem, azt meg rögtön otthagyom anélkül, hogy visszaszólnék. Azért van a rendőrség, a biztonsági emberek, vagy régen az iskolában a tanárok, hogy intézkedjenek. Gyerekként sokan azt hitték, nem értem, mit mondanak, ezért a hátam mögött csúfoltak, de akkor sem balhézva álltam ki magamért, hanem jeleztem, akinek kellett. Ezt a fajta védekezést magam alakítottam ki, én mindent magamtól tanultam.

És azt is tudom, hogy sok tehetséges roma van akár a sportban, akár a zenében, csak a többség hamar feladja, és elkallódik.

Te mit szeretsz még csinálni a sportoláson kívül?

Táncolni. Akár itthon, akár az edzőteremben. Ha valaki lemondja az edzést, erre használom fel az időt. Edzéslevezetésként a tanítványaim, a gyerekek is nagyon élvezik. Ahogy régen Van Damme-ék mozdulatait utánoztam, úgy a tévéből tanultam meg táncolni is: néptáncot, hiphopot, mindent. Nem is kell hang, érzem az ütemet.

Kép
Kalucza Norbert ökölvívó
Fotó: Cívishír.hu

Viviennel mióta alkottok egy párt?

Nyáron lesz húsz éve. Néhány éve házasodtunk össze, de az csak papír, mert amióta találkoztunk, mi egymáséi vagyunk. Nagyon sokat köszönhetek neki, rengeteget segít a beszédet is gyakorolni: melyik szó mit jelent, mit nem mondok helyesen, hogyan kell köszönni, beszélgetni... Én pedig figyelek rá. Előfordult, hogy nem is mondta, de láttam rajta, hogy éhes, és már hoztam is neki egy hamburgert.

Vivien a kapcsolatukról
„Norbi sosem volt a szavak embere, de mindig látszott, milyen érzékeny, tiszta szívű, mosolygós, szeretetre méltó srác. Az életben is az a célja, hogy megmutassa, sérülten is ki tud teljesedni. Amikor először mentünk moziba, nem értette a filmet, de szégyellte ezt. A végén éreztem, hogy zavarba jön, elmosolyodott, én meg kérdeztem, hogy értett-e belőle bármit. Azt mondja, nem igazán, de tartott tőle, hogy kinevetem. Aztán felcsillant a szeme, amikor ehelyett elmagyaráztam neki a történetet. Később az is kiderült, milyen családcentrikus, minden téren sokat segít nekem, a háztartásban is. Felnézek rá, mert a húsz év alatt egyetlenegyszer sem csalódtam benne.”

Norbi, milyen érzés édesapának lenni?

Csodálatos! A nagylányunk, Vivien Pálma 14 éves, a kisfiunk, Norbert három. Ő nagyon apás, sokat van velem az edzőteremben, szereti ütögetni a zsákot, hozzám hasonlóan aktívnak tűnik e téren is.

Kép
Kalucza Norbert bokszoló és családja
A bokszoló családjával – Forrás: Kalucza Norbert

Biztosan büszke vagy rá, ahogy a szüleid is azok lehetnek mindarra, amit elértél.

Édesanyám sajnos már nem él, de nagyon büszke volt rám. Azért is, mert tudta, mennyi lemondással jártak a sikerek. Amikor elköltöztek Sátoraljaújhelybe, még gyerek voltam, s anyu kérdezte, megyek-e velük. Nemet mondtam, mert Debrecenben akartam maradni kollégiumban, amiben Szabó Sándor, a DVSC elnöke segített is.

Anyu sírva könyörgött, hogy menjek, de mondtam, hogy nem, én a bokszra tettem fel az életem, el akarok jutni az olimpiára. Megértette.

Ígértem, hogy hétvégente hazajárok, de a versenyek, edzőtáborok miatt végül ritkán jött össze. Ez is lemondás volt, ahogy az is, hogy ha a barátok hívtak a születésnapjukra, ott voltam, de hiába volt kirakva étel, ital, a mérlegelésre készülve nem ettem, nem ittam. Igazából szórakozni is csak azért mentem, hogy letáncoljam a plusz dekákat.

Ha visszatekintesz az eredményeidre, te mire vagy a legbüszkébb?

Nyolcvanhét darab nemzetközi kupám van itthon, de a legbüszkébb arra vagyok, amikor az európai kvalifikációs tornán megszereztem a kvótát a pekingi olimpiára. Pedig nem volt könnyű a sorsolásom, a legnehezebb ellenfelekkel szemben lettem aranyérmes. Világszinten is nagyon kevés siketnéma sportoló lehet, aki valaha kijutott egy olimpiára, én közéjük tartozom. Akárhova megyek, felnéznek rám, tisztelnek, köszönnek, megölelnek. Azért kezdtem el annak idején sportolni, hogy ezt elérjem.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti