Halálba rejtett élet - Harcsa Veronika gondolatai a Schiele-kiállításról

2014. 06. 20.

Mit vár az ember, amikor kiállításra megy? Művelődni, gyönyörködni vagy éppen felzaklatódni vágyik. Mit vártam én a Schiele kiállítástól? Azt gondoltam, elsősorban aktokat fogok látni, így az emberi testről, testiségről, szexualitásról akartam gondolkodni. Azonban jóval többet kaptam, mint pusztán testeket.

Egon Schiele: A halott anya
Egon Schiele: A halott anya (részlet)

Már önmagukban az aktok is komplex érzelmi töltetet hordoznak, a fizikai jellemzőkön túl karaktereket, emberi viszonyokat és szerepeket jelenítenek meg. Ami a legnagyobb hatást tette rám, az mégsem a sokszínű testábrázolás, hanem a frusztrált, útkereső zseni jellemének megmutatkozó vonásai, lelki tusáinak kivetülése munkáira. A kiállítás legmegdöbbentőbb darabja számomra az 1910-ben készült, Halott anya című kép.

Schiele életművében sokféle formában visszatér az anyaság, a terhesség és az anya-gyermek viszony, többnyire szokatlan ábrázolásban. Schiele 1910-ben újszülöttekről készített képeket. Meztelen, lilás testük, görcsös, önkéntelen testtartásuk kiszolgáltatottságot, magatehetetlenséget tükröz, és még véletlenül sem jelenik meg a képeken az a meghatottság vagy csodálat, amit az ember egy új élet születésénél tanuskodva érezhet. Ezidőtájt egy nőgyógyász megrendelésésre terhes nőket is megörökített, döntően tárgyilagos ábrázolásban.

Jóval kitárulkozóbb azonban Schiele sötét pszichológiai tartalommal bíró anya-gyermek sorozata, melynek állandó eleme a halál és a diszharmónia. A Halott anya örömtelen, táplálni képtelen anyafigurája halálba öleli, fojtóan veszi körül a magzatot. 

Kép

A sorozat további képein (A zseni születése, Anya és gyermek) már a magzat lelkiállapota is kifejezésre jut, arcán rémület, menekülni vágyás tükröződik. Mindez döbbenetes kontrasztban áll a Schiele példaképe, Klimt által néhány évvel később festett Remény című képpel, melyen szintén megjelenik a halál, ám a várandós nő bizakodóan és bátran fordít hátat a háttérben sorakozó halottaknak.

A kutatók számos megközelítésben vizsgálták már a szóban forgó képek pszichológiai tartalmát. Anyja nem értette meg, nem támogatta eléggé Schielét, és nyilvánvalóan a vele való konfliktust dolgozta föl az említett képekben. Ugyanakkor számomra a leghátborzongatóbb, hogy a Halott anya egyfajta jövendölés is, hiszen Schiele felesége első gyermekükkel várandósan halt meg, a festő halála előtt három nappal.

Egy tragikus sorsú alkotó fájdalmas vallomásai ezek a képek.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti