„Ezt eredetiben is látnom kell!” - Az esztergomi Keresztény Múzeum

– A Keresztény Múzeum azért különleges, mert többféle gyűjteménytípus megtalálható itt, és mindegyiket kiemelkedő értékű tárgyak képviselik.
A középkori, magyar–osztrák–német táblaképek több mint száz darabból álló csoportja önmagában is nagyon jelentős, ahogy az itáliai anyaghoz fogható sincsen vidéki múzeumokban. Iparművészeti gyűjteményünkből tudunk kiállítani a legkevesebbet, pedig értékes kerámiák, textilek, porcelánok, ötvöstárgyak várják még, hogy egyszer a nagyközönség elé kerülhessenek. Cséfalvay Pál atya, múzeumigazgató elődöm mindig azt mondta, „ez a nagy múzeumok anyaga kicsiben”. Rövid betekintést kaphatunk itt az európai és magyar képző- és iparművészet történetébe.

– A Múzeum a nagy európai múzeumalapítási hullám idején jött létre.
– Igen, a műtárgyak gyűjtését Simor János érsek indította el, aki 1867-ben került Esztergomba, és előbb kortárs, vagyis az ő korában divatos historizáló – a középkorihoz és reneszánszhoz hasonló – műalkotásokat kezdett gyűjteni. Hamarosan azonban több száz éves történeti tárgyak is a birtokába kerültek.

– Korábban még nem működtek a mai értelemben vett, a múlt emlékeit megőrizni akaró múzeumok, csak érdekesség-gyűjtemények léteztek.
– Jellemzően a 19. században indult meg a szisztematikus műgyűjtés, amikor már nemcsak az érdekes és különleges tárgyakat gyűjtötték, hanem a régmúltból fennmaradt kifejezetten művészeti emlékeket is. Simor támogatásával kezdték el begyűjteni a középkori oltárképeket az Esztergomi Egyházmegye területéről, azzal a céllal, hogy megismerjék ezeket, és egyúttal megóvják az enyészettől. A behozott tárgyak többsége akkorra már használaton kívül valahol porosodott a templomok környékén.

1882-re elkészült érseki palotáját a főpap már eleve úgy terveztette, hogy múzeumi szárnynak is helye legyen benne.

Az egyéb műalkotások vásárlására fordítható kiadásait viszont behatárolta, hogy időközben neki kellett befejeznie az esztergomi bazilika és az érseki székház építését, a műpártolás mellett pedig rengeteget költött oktatási intézményekre, valamint kórházat és árvaházat is alapított. Mecenatúráját ugyanaz a törekvés ösztönözte, amely sok elődjét is a török hódoltság óta: megmutatni Esztergom jelentőségét. Szent István itt született, itt koronázták, itt alapította meg az első érsekséget, és a királyi székhelyek közül is Esztergom volt a legbefolyásosabb IV. Béla uralkodásáig. A török háborúk, az elnéptelenedés miatt viszont nem maradtak fenn az ásatási leleteken kívül középkori emlékek ezen a környéken. A főpapi reprezentáció elsődleges mintája Simor számára Róma és Bécs volt, a maguk építészeti és műgyűjteményi gazdagságával. A galéria mellett a levéltári és könyvtári intézményeket is támogatta.

– A 20. századi háborúk mennyire viselték meg a gyűjteményt?
– Sem pusztító bombatámadás, sem kifosztás nem érte az épületet. Nem csupán anekdota, hogy az orosz csapatok esztergomi bevonulásakor Serédi Jusztinián érsek éppen meghalt, s a palotában ravatalozták fel. Félelemteljes tiszteletből a katonák nem léptek be a kapun. Az első három napot, a szabad rablás időszakát így az érseki palota sértetlenül megúszta. A bazilika kincstárát, az aranytárgyakat idejében elfalazták, így ahhoz sem férhettek hozzá a győzelemittas hódítók.

– Mikor nyílt meg a Múzeum a nagyközönség számára?
– 1875-ben nyílt meg az első kiállítás a Főszékesegyházi Könyvtár termeiben. A mai helyét 1882-ben, a neoreneszánsz székház átadásakor foglalhatta el a gyűjtemény. Az utóbbi 15 év fejleménye, hogy egy másik épületben, a régi szemináriumban, újabb nevén a Szent Adalbert Központban is kiállíthatunk. Legutóbb odaköltözött a népi vallásosság tárgyainak gyűjteménye.

– Ez is kuriózum, ilyen nagy és átfogó tárlat nincs Magyarországon a népi vallásosság emlékeiből, csak kegyhelyek mellett nyíltak eddig kisebb gyűjtemények.
– Az alapítók – Lékai László bíboros érsek, boldog emlékű Bálint Sándor és Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós – 1980-ban felhívást tettek közzé, hogy a hívek adományozzák régi kegytárgyaikat egy alapítás előtt álló új, tematikus múzeum javára.

Változatos tárgyak érkeztek: a műanyag szobrocskáktól az olajnyomatokon át a művészeti szempontból is értékes barokk kori alkotásokig nagyon széles a paletta.

Az adományozók gyakran írtak a csomagok mellé leveleket is történetekkel, imákkal. A gyűjtemény anyaga az 1970-es és 1980-as évek falusi, városi vallásos tárgyi kultúrájáról tanúskodik. Soós Sándor néprajzos kollégám kezeli az anyagot, de több vonatkozásban már magam is kezdek beletanulni ebbe a sajátos szemléletmódú kulturális világba. Sokáig nem kapta meg ez a gyűjtemény azokat a tárolási, bemutatási, kutatási körülményeket, amelyeket megérdemelt volna. Az új kiállítóterem és a raktár révén viszont hosszabb időre megoldódni látszik a hozzáférhetőség problémája, még a több ezres darabszám mellett is.

– Amikor legutóbb a Keresztény Múzeumban jártam, döbbenten láttam, hogy a pincétől a padlásig szinte minden falat beborítanak az értékes, ám az állandó kiállításból kimaradó műalkotások. Sok minden van még raktáron, amit szíved szerint bemutatnál a közönségnek?
– Az alapgyűjtemény leghíresebb tárgyai – például M. S. mester, Kolozsvári Tamás festményei, Gianpietrino Madonnája, Maulbertsch Utolsó vacsorája – állandóan szerepelnek a kiállításon, ezeket sosem cserélgetjük. Számos értékes alkotás van még raktáron, amelyeket csak akkor tudunk bemutatni, ha időszaki kiállítást rendezünk. A külső hatásokra érzékeny tárgyainkat eleve ritkán lehet kiállítani, ilyen a 6000 darabos grafikai gyűjteményünk vagy a népi hímzések köre. Az utóbbi években sokat áldozunk arra, hogy korszerűsítsük a tárolási rendszereket. Reméljük, hogy hamarosan felújíttathatjuk a múzeum nyilvános tereit is. Ígéretünk van rá, hogy lesz liftünk, korszerűsödik a világítás, az épülethez méltó, elegáns belsőépítészeti megoldásokhoz jutunk: szebbek, jobban használhatók lesznek a szociális helyiségek. Ami a legfontosabb: szeretnénk több tárgyat bemutatni az állandó kiállításon.

– A múzeum egyházi tulajdonban van, de finanszírozásába az állam is beszáll?
– Igen, ahogy az egyházi iskolák esetében is, mert közhasznú, kulturális, értékmegőrző és értékteremtő tevékenységet végzünk. A kiszámítható támogatásra erősen rászorulunk, de bízunk abban, hogy a felújítás után a saját bevételeinket, a látogatottságunkat is növelni tudjuk majd.

– Régóta a Keresztény Múzeumban dolgozol, itt jártad végig a művészettörténész-szakma és az intézményvezetés lépcsőfokait.
– Esztergomban születtem és nőttem fel, és már gyerekként is sok szállal kötődtem ehhez az intézményhez: Cséfalvay Pál atya keresztelt, édesanyám tagja volt a Múzeum baráti körének, gyakran elhozott kiállításokra, előadásokra. Engem eleinte az idegen nyelvek érdekeltek, s mivel elsőre nem vettek fel egyetemre, kaptam egy állást a múzeumban tárlatvezetőként és könyvtárosként. Mindkettőt nagy örömmel és lelkesedéssel igyekeztem kitanulni. Pál atya aztán felvetette, hogy az egyik nyelv helyett a művészettörténet szakot válasszam. Így öt év múlva már szakalkalmazottként dolgozhattam a múzeumban, bár addig is mindig bejártam szabadidőmben segíteni a kiállítások rendezésében, tárlatvezetésben és minden egyéb munkában. Lassan beletanultam a gyakorlati muzeológiába. A diploma megszerzése után még két évig a munka mellett ösztöndíjasként Bécsbe is jártam, egy múzeumi és kiállításszervezési menedzsmentet oktató posztgraduális kurzust végeztem el. Később a négyéves levelező hittanári szakon is diplomát szereztem a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd újra az ELTÉ-n kezdtem a doktori fokozat megszerzéséhez szükséges tanulmányokat. 1994 óta négy és nyolc órában dolgoztam folyamatosan, mert időközben férjhez mentem, és három gyermekünk született.

– Nehéz volt a szakmádat és a családot összeegyeztetned?
– Szerencsére a múzeumi közeg, a megértő igazgató elviselte az én időben kötetlen munkavégzésemet. Amikor csak tudtam, akár hétvégén is bementem dolgozni, de szükség esetén otthon is tudtam maradni a gyerekekkel, vagy tanulhattam. A férjem és a nagyszülők is rengeteget segítettek.

Úgy vélem, akkor várhatjuk el, hogy rugalmas és gyerekbarát legyen egy munkahely, ha ugyanolyan készségesek és alkalmazkodók vagyunk mi, anyák is.

De – és ezt hangsúlyoznom kell – mindez nem ment volna egyedül, a folyamatosan jelenlévő, támogató családi háttér nélkül. Viccesen hangzik, de igaz a megállapítás: „Sokak segítsége kellett ahhoz, hogy egyedül boldoguljak!”

– Sok év múlva pedig te lettél a Múzeum igazgatója.
– Amikor a művészettörténész végzettséggel is rendelkező Cséfalvay Pál atya súlyos beteg lett, fokozatosan vettem át tőle a vezetési feladatokat. 2010-ben bekövetkezett halála után előbb megbízott igazgatóként vittem az ügyeket, ma pedig már mint kinevezett igazgató végzem a muzeológiai munkák egy részét. Újabb kollégák bevonásával múzeumi tevékenységünk a mai szakmai elvárásoknak megfelelően folyik tovább.

– Nehéz egyházi közegben, sok férfi között a kevés nő csoportjába tartozni?
– Megszoktam ezt a környezetet és alkalmazkodtam hozzá. Tisztelettel fordulok az egyházi hierarchia tagjai felé, és a megbecsülés lassan kölcsönössé vált. Kifejezetten a szakmai oldalt próbálom képviselni a munkám során, de el kell hogy fogadjam a sajátos egyházi elvárásokat, a teológiai, a missziós szempontokat is.

– Úgy tudom, tanítasz kispapoknak művészettörténetet.
– Igen, 1999-től tartok órákat az Esztergomi Hittudományi Főiskolán. Nappalin tanulnak a papnövendékek, levelezőn pedig a világi hallgatók. A több félévet átívelő tárgyam neve mindkét tagozaton ars sacra. Ez lényegében bevezetés a szakrális művészet történetébe, gyakorlati ismeretekkel kiegészítve. A tanítás mellett hivatalomból adódóan a főegyházmegye egyházművészeti bizottságának alelnöki tisztét is betöltöm. A bizottság feladata tanácsadás, véleményezés, templomi építkezések, díszítési feladatok szakmai kísérése.

– Említetted, hogy kezdő művészettörténész korodban szinte egymást érték a látogatói csoportok a Múzeumban. Ma, amikor túlkínálat van már a vizuális kultúrából, amikor már minden interaktív, az interneten szinte beléphetsz a világ legnagyobb múzeumi gyűjteményeibe – van-e még varázsa annak, hogy személyesen elmész egy múzeumba?
– Nagyon sokat kell tenni a Múzeum népszerűsítéséért, a honlaptól kezdve a kiadványokon át a múzeumpedagógiáig minden közvetítő felületet igyekszünk kihasználni. A minőségi propagandának persze személyi és anyagi feltételei is vannak. A múzeumpedagógusunk emberközelivé, diákközelivé tudja tenni a művészettörténeti témákat. A tárlatvezetők, meghívott előadók közreműködésével a felnőtteket is újszerűen akarjuk megszólítani, például minden évben a Múzeumok Éjszakáján, a Szakrális Művészetek Hetében vagy adventben.

Az emberközeliséget, a felkészültséget szokták dicsérni a programjainkon résztvevők.

Az új, népi vallásossággal foglalkozó kiállításunkhoz illesztettünk audiovizuális prezentációkat is, hogy az érdeklődők elmélyíthessék ismereteiket egyes témákkal kapcsolatban. Így mutatjuk be például Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós fotóalbumát, néhány eredeti hangfelvételét. Egy búcsúvezető emlékkönyvét virtuálisan lapozhatóvá tettük, miközben a búcsúsok énekét is hallhatjuk. A kimondottan digitális múzeum irányába viszont nem akarunk elmenni, továbbra is szeretnénk megőrizni az emberi kéz alkotta tárgyakkal való közvetlen kapcsolat varázsát. A reprodukciók, filmek, online élmények célja, hogy felébresszék az igényt: ezt eredetiben is látnom kell!