Forgás – Anyaság egy üveggömbön át
A szőnyeg fölé görnyedve sikálom a hányást. Nem kell fintorogni, elég sok cucc tud kijönni ilyen-olyan lyukakon a gyerekekből, a legváratlanabb pillanatokban. Valljuk be, ebből állunk, csak felnőttként ezt már jobban tudjuk takarni. Jobbra mellettem látható a pelenkázóállvány, dzsungeles mintával. Balra a polcon az Eiffel-torony, Duplóból kirakva. A hátam mögött a két nagyobbik emeletes ágya. Fehérre meszelt fala, a kék zsaluk a görögországi családi nyaralást idézik. Az apósom készítette. A szekrény tetején egy apró földgömb. Meg kellene pörgetni, aztán csak várni, hogy hova mutat az ujjam, amikor megáll. Lépek hármat oldalra, a kezem a falat érinti. Hosszában lehet az egész vagy tizenöt lépés. Ennyi a világ.
Felveszek egy földön heverő ruhadarabot: a lányom pörgős szoknyája. Általában folyamatos mozgásban van. Most ernyedten lóg a kezemben. Beteszem a szekrénybe. Egy pillanatra megállok a miniatűr tükör előtt. Az arcomat keresem, de nehéz megtalálni a gyerekujjaktól maszatos homályban. Megnyúlt. Amúgy is hosszúkás a formája, de mostanában fogytam pár kilót. Lógnak rajtam a ruháim, csak nem akarok újakat venni, mert majd úgyis visszaszedem őket. Megtapogatom magam. Néha azt érzem, nem csak a ruháim között vesztem el.
Azt mondják, az ember az, amit megeszik. Akkor én marha nem nagyon lehetek. Disznó vagy csirke még igen. És rengeteg zöldség.
De ez nem az én étrendem, hanem a gyerekemé. Csak átszűröm neki a világot, hogy semmi olyan ne juthasson el hozzá rajtam keresztül, ami megbetegíti.
Ahogy fogyok ki a ruháimból, úgy tölti ki ő egyre jobban a körülöttem levő űrt. Olyanok vagyunk, mint a homokóra, amikor a mellem a szájához kapcsolódik. Enyém a múlt, övé a jövő.
Hirtelen gondolok egyet, felkapom a fiam, és csak forgunk körbe-körbe. Most mi vagyunk a világ. Aztán inkább leteszem, nehogy még egyszer lehányja a szőnyeget.
Nézem a gondosan összeválogatott gyerekkönyveket a polcon. A valóság szűrt lenyomatai. Én pedig a filter vagyok, eléggé sűrű szövésű. Néha azt gondolom, hogy a céljának tökéletesen megfelelő. Aztán észreveszek magamon egy óriási tátongó lyukat, és akkor ezerrel foltozni kell. Mert mi van, ha nemcsak átjön rajtam keresztül a mocsok, hanem belőlem is ömlik? Ki fog utánam rendet tenni? Visszahajolok a szőnyeg fölé. Folytatom a takarítást. Semmi gond, mindenkivel előfordul, hogy kicsit túleszi magát. Valószínűleg ma túl sokat töltöttem bele.
Belenézek a fiam szemébe. Magamat látom benne, ahogy ülök vele szemben. Egymás felé fordított tükrök végtelenje. Enyhén eltátja a száját, ahogy koncentrál. Gyerekként engem kinevettek érte. A fiam arcán a saját szemem éppen rám tekint. Egyelőre mindent rajtam keresztül lát. Átnyújtok neki egy nagyobb méretű üveggolyót. Felém gurítja a padlón. Együtt nézzük a világot pörögni.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Mi, hogy ne nyomkodjam a gombokat? Na, ne legyél már ideges!” – Egy kisiskolás gyerek kalandjai az állásinterjún
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
