„No, ezt megcsináltuk” – Az első magyar pilóták az Atlanti-óceán felett

A hazai sajtó 1931 júliusában Endresz György és Magyar Sándor nevétől volt hangos, a két pilóta Magyarországról elsőként szelte át az Atlanti-óceánt. Az Új-Fundland és Bicske közötti 5770 kilométeres távolságot huszonöt óra húsz perc alatt tették meg, és bár a kiürülő üzemanyagtartály miatt a cél előtt harminc kilométerrel kényszerleszállást hajtottak végre, három világrekordot is bezsebeltek.

Az Atlanti-óceán átrepülésére készülő Magyar Sándor navigátor és Endresz György pilóta

Az Atlanti-óceán átrepülésére készülő Magyar Sándor navigátor és Endresz György pilóta, a kameránál Bánhidi Antal gépészmérnök, repülőgép-tervező. Mögöttük a Kustice for Hungary névre keresztelt Lockheed Sirius repülőgép. Amerikai Egyesült Államok, Detroit, Michigan állam, Ford repülőtér, 1931. – Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/Archívum/Negatívtár/Czapáry Jenőné gyűjteménye

Az Atlanti-óceánon is túl

A Wright fivérek, Orville és Wilbur kerékpárgyártásból szerzett vagyonukkal 1899-ben vágtak bele a légi járművekkel való kísérletezésbe. Első repülőgépük 1903-ban szállt fel, amellyel az Atlanti-óceán átszelését is megpróbálták, ám sikertelenül. Az életveszélyes kaland mágnesként vonzotta a pilótákat, de az áttörésre csak 1927-ben került sor, amikor Charles Lindbergh elsőként repülte át az óceánt leszállás nélkül. Az első világháború és az 1929-es gazdasági válság okozta visszaesés az aviatikában is érezhető volt, Lindbergh sikere azonban új fejezetet nyitott a repüléstörténetben. Elterjedtek a tömegeket vonzó légi bemutatók és repülőgépversenyek, amelyek a járművek továbbfejlesztésére motiválták a gyártókat. 

A Lockheed cég volt az első, amely kifejezetten versenyre szánt gépek gyártásába fogott. 

A korábbi favázas, csillagmotoros gépek helyett megjelentek a fémből épített repülők, többek között a Lockheed Vega, amivel Amelia Earhart első nőként szelte át az óceánt 1932-ben.

Képeslapot repülőért

Lindbergh teljesítményén felbuzdulva a Kanadába kivándorolt Magyar (Wilczek) Sándor világháborús hadi pilóta a fejébe vette, hogy első magyarként szeretné teljesíteni a kihívást, ehhez Endresz György vadászpilótát választotta partneréül. A legfontosabb feltétel a megfelelő repülőgép megvásárlása volt. A Lockheed-gyár Sirius típusú gépét szemelték ki, amellyel Lindbergh is repült: a kétüléses, egyfedelű alsószárnyas, négyszázhatvan lóerős típus volt a legalkalmasabb a vállalkozásra, a szükséges összeg azonban nem állt a rendelkezésükre. Az USA-ba emigrált magyar közösség fogott össze a jó cél érdekében, létrejött a detroiti székhelyű Amerikai Magyar Transzatlanti Bizottság, amely egy dollárért megvásárolható, a magyar óceánrepülést népszerűsítő képeslapot adott ki. Összesen ötezer dollárnyi adomány gyűlt össze az akcióból, de ez még mindig kevésnek bizonyult. 

Ekkor lépett színre Szalay Emil, az Amerikában élő, hentesből lett húsüzem-tulajdonos, aki minden spórolt pénzét, összesen huszonötezer dollárt ajánlott fel a pilótáknak. 

Ez már elengedő volt, nem csupán a repülőgép beszerzésére, de a többletköltségek fedezésére is. Az ügy mellé állt a kor közismert sajtómágnása, a magyar revíziós követeléseket támogató brit Lord Rothermere is, aki tízezer dollárt ajánlott fel a repülést sikeresen teljesítő párosnak. A Justice for Hungary, vagyis Igazságot Magyarországnak szlogent a lord javaslatára festették a repülőgép oldalára, ezzel is reflektálva a trianoni döntésre.

A cikk folytatása a decemberi Képmás magazinban olvasható, amely már kapható az újságárusoknál. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti