Csalás, fényűzés, dzsungelháború – Elisa Lynch viharos útja két kontinens között

A 19. századi Európában egy polgári származású lány sorsa – amennyiben beváltak a szülők tervei – kiszámíthatónak és eseménytelennek ígérkezett. Ha nem szólt közbe egy váratlan betegség vagy családi tragédia, akkor a házasság, a gyerekszülés és a háztartásvezetés határozták meg az egész életét. Eliza Lynchnek is ilyen sorsot szántak a szülei, ám ehelyett egy csaló francia tiszt „felesége”, majd párizsi luxuskurtizán, végül pedig a paraguayi elnök élettársa lett, és a világtörténelem legpusztítóbb háborújában temette el a szeretteit.

Elisa Lynch
Elisa Lynch - Kép: Wikipedia

A francia „főnyeremény”

1833-ban, amikor Eliza megszületett Írországban, már érett a következő évtized pusztító éhínsége. A kislány tízéves korában a családfő meghalt, így a család Párizsba költözött, mivel a megélhetés szinte lehetetlenné vált számukra. A lehetőségeik itt is nagyon szűkösek voltak, rokonok kegyelemkenyerén éltek, ezért Elizát gyorsan ki akarták házasítani. Még csak tizenhat éves volt, amikor megtalálták neki a megfelelő partit: egy Xavier Quatrefages nevű francia katonatiszthez adták hozzá.

Ha alaposabban utánajárnak, láthatták volna, hogy egyáltalán nem a főnyereményt ütötték meg. Quatrefages egy gyenge képességű gyógyszerész volt, aki magát nagyvonalúan sebésznek nevezte, és a felettesei több alkalommal is megrovásban részesítették gyenge teljesítménye miatt. Ráadásul tizennyolc évvel idősebb volt Elizánál, a bal szemét pedig korábban szétroncsolta egy rosszul sikerült kémiai kísérlet.

Az esküvőt Angliában tartották, mivel Xavier hajlandó volt az anglikán egyház szertartása szerint lebonyolítani a ceremóniát. Mindenki csak a nemes gesztust látta ebben a katolikus francia részéről, holott egyszerű csalásról volt szól.

Quatrefages-nak ugyanis esze ágában sem volt életre szóló szövetséget kötni a kislánnyal, egyszerűen letaglózta őt a fiatalsága, szépsége és bájos francia kiejtése.

Pontosan tudta, hogy egy francia katolikust semmiképpen nem köt a saját hazájában egy anglikán pap által celebrált eskü, amit ráadásul egy kiskorú külföldi lánynak tett. Így aztán a fiatal feleséget csak mint ágyast hurcolta magával egyik francia helyőrségből a másikba, majd az algériai sivatagba. Amikor Eliza a kegyetlen éghajlati viszonyok között betegeskedni kezdett, a férfi ráunt, így „megengedte”, hogy visszatérjen az anyjához Párizsba.

Befut a dél-amerikai parti

Ekkor valószínűleg anya és lánya már minden illúzióját elvesztette a világgal kapcsolatban, és feladták azt a tervüket, hogy házasság révén terelik a megfelelő mederbe a lány életét. Inkább a másik rendelkezésre álló utat választották: Eliza szépségét és fiatalságát akarták kihasználni. Az édesanya minden ismeretségét felkutatta, és bejuttatta a lányt a legbefolyásosabb körökbe: Napóleon unokahúga, Mathilde Bonaparte hercegnő udvarába. Eliza még mindig csak tizennyolc éves volt, korabeli leírások szerint feltűnő szépség, királynői jelenség. Az elmúlt években tökéletesen tisztába jött a férfiakra gyakorolt hatásával, és kifinomult eszközeit latba vetve készen állt arra, hogy ezt a hatalmat pénzzé is tegye.

Nem telt sok időbe, mire a párizsi elit egyik elismert luxuskurtizánjává vált. A legmagasabb körökben mozgott, és aki őt akarta, annak szélesre kellett nyitnia a pénzes erszényét.

Mint minden más hölgy az iparágban, ő is az igazi partit várta, a nagy lehetőséget, egy olyan gazdag és befolyásos férfit, aki egy életre megoldja majd az anyagi gondjait. Ez a lehetőség 1854-ben érkezett el egy egzotikus dél-amerikai fiatalember személyében. Francisco Solano López tábornok huszonhét éves volt, gazdag és magabiztos, díszes egyenruhát és kackiás bajuszt viselt. Azért érkezett Franciaországba, mert apja, a paraguayi elnök megbízásából az európai hadviselési technikákat, fegyvereket és úgy általánosságban az európai kultúrát tanulmányozta. Járt már Angliában, Oroszországban, Szardínián, és fanatikus csodálója volt Napóleonnak. Azt beszélték, hogy el is készíttette az egykori császár koronájának pontos másolatát, és magával vitte a hazájába.

Minderre azért volt szüksége, mert Paraguay a háború szélére sodródott a közeli országokkal, amelyek egytől egyig nagyobbak és erősebbek voltak. A szomszédos Brazília és Argentína óriási fölénybe került a nagyjából négyszázötvenezer lakossal rendelkező Paraguayjal szemben. López és Eliza kapcsolata valószínűleg a megszokott forgatókönyv szerint indult, azonban hamar túllépett azon. Még abban az évben Paraguayba utaztak.

Idillből háborúba

Annak ellenére, hogy házasságról ezúttal szó sem volt, Eliza már a következő évben gyermeket szült Lópeznek, s az utódot tizenkét év alatt öt másik követte.

A lelkes fiatal nő európai szokásokat vezetett be Asunciónban, ebben a minden szempontból távoli fővárosban. Új öltözködési, viselkedési divatokat, modern diplomáciai gyakorlatokat honosított meg, miközben Francisco megpróbálta nemcsak katonailag, de gazdaságilag és technológiai szempontból is fejleszteni Paraguayt. Nekilátott például megszervezni a vasútépítést, és ő állította fel Dél-Amerika első távíróállomását. Amikor néhány évvel később meghalt az apja, Francisco López lett az új elnök, és Eliza egyszer csak az ország első asszonya szerepében találta magát.

Az idill persze nem tartott sokáig. A spanyol és portugál uralom még csak az elmúlt évtizedekben szűnt meg a kontinensen, a hirtelen kiemelkedett utódállamok pedig keserű rivalizálásba kezdtek. Ma is láthatjuk, micsoda káosz alakult ki Afganisztánban mindössze húsz év amerikai megszállás befejeztével, elképzelni is nehéz, mi uralkodott el Dél-Amerikában háromszáz év gyarmati lét összeomlásával. Még a határok sem voltak egyértelműen tisztázva, a politikai kapcsolatok pedig viharosan alakultak.

Kép
Elisa Lynch
Elisa Lynch (korabeli fotók)

A háborút megdöbbentő módon Paraguay kezdte 1864-ben. López addigra mértéktelenül felduzzasztotta a hadsereg létszámát, ami jócskán felülmúlta a szomszédos országok néhány ezres seregeit. Brazília és Argentína összefogott Uruguayjal, és ez az úgynevezett Hármas Szövetség szállt szembe a harcias López elnökkel. A számok ráadásul becsapósak voltak. A sok tízezer paraguayi katona képzetlen volt, és elavult felszereléssel rendelkezett. Ellenfelei tizenegymilliós lakosságához képes az ő erejük hamar megcsappant.

Eliza Lynch mindenben kitartott a férje mellett. Ahogy a luxusban, úgy a nyomorban és a veszélyben is vele maradt. Ha kellett, ételt készített, máskor sebet kötözött.

Az offenzíva hamar meneküléssé vált, a házaspár pedig egyre nyomorúságosabb körülmények között tengődött.

A legnagyobb veszteségek

A háború borzalmas emberveszteségekkel járt. A szövetségesek egyre újabb katonákat toboroztak, közöttük tízezernyi kényszersorozott rabszolgát, így az évtized végére már százezrek álltak hadban Paraguay vészesen fogyatkozó seregeivel. A teljes vereség 1870-ben jött el. A fővárost idegen csapatok szállták meg, López és családja kétszáz túlélővel a dzsungelbe menekült. Itt találta meg őket a brazil császár unokaöccse, és kegyetlen mészárlás után felszólította Lópezt, hogy adja meg magát. Francisco még ekkor sem hallgatott a józan ész szavára. Azt kiáltotta, hogy a hazájával együtt fog meghalni, és kardot rántva nekiugrott a támadóinak. Azonnal meggyilkolták, majd a házaspár tizenöt éves fia, a sebtében ezredessé kinevezett Panchito felé fordultak. Ő sem hódolt be, hanem elmondta a saját drámai sorát: „Egy paraguayi ezredes soha sem adja meg magát!” Ekkor őt is lelőtték.

Eliza, miután végignézte férje és legidősebb fia erőszakos halálát, állítólag puszta kézzel kapart nekik sírt a laza őserdei talajba.

A győztesek nagylelkűen megengedték, hogy hazatérjen Franciaországba. Csakhogy minden szenvedése ellenére még egyszer meg akarták alázni. Öt évvel később az újonnan megválasztott paraguayi elnök üzent neki, hogy utazzon vissza, mert végre birtokba veheti mindazt a vagyont, amit az állam immár garantál neki. Eliza túlélő gyermekeivel megint keresztülhajózott az Atlanti-óceánon, majd Paraguayba érve közölték vele, hogy minden vagyonától megfosztották, és örökre kitiltották az országból.

A paraguayi háború a statisztikák szerint minden idők legpusztítóbb fegyveres konfliktusa volt. Paraguay négyszázötvenezer lakójából körülbelül százötvenezer maradt életben. Ennek mindössze a negyede volt felnőtt férfi. Más számítások szerint az ország lakosságának kilencven százaléka halt meg fegyverek és betegségek által.

A család végleg hazament Párizsba, ahol Eliza néhány évvel később, ötvenhárom éves korában elfeledve, szegényen halt meg. A környezetében valószínűleg senki el sem tudta képzelni, mi mindenen ment keresztül ez a megkeseredett középkorú asszony.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti