Bábszínház a halálról

Halottak napja körül a temetők megtelnek látogatókkal, a családok mécsesekkel és virágokkal elindulnak a családi sírhelyekhez. Jó esetben beszélgetnek is a halottjaikról, sőt magáról a halálról is, és ebből a gyerekeket sem hagyják ki. Ön elvinné ilyenkor a gyerekét egy bábelőadásra, amely a halálról szól? Még ne vágja rá, hogy nem, érdemes tovább olvasni.

Bábelőadás
Bábelőadás

Prohászka Fanni az "Alszanak a halak?" című előadásban. Kép: SZFE

A Manna Matiné, amely idén harmadik évadát kezdi a B32-ben, különleges előadásokat tartogat a halottak napja előtti vasárnapra, 2019. október 27-ére. Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője mesél erről.

 – A célom az volt, hogy a halál témát kicsit nyitogassuk, hiszen az európai kultúrában ma ez szinte tabu.

Ezen a napon rendhagyó módon három előadás lesz, egy a 10 éven felüli általános iskolásoknak, egy középiskolásoknak, egy felnőtteknek.

– Elviszi majd a gyerekét az, aki maga is nehezen boldogul a témával?
– Nagyon finoman dolgozzuk fel a halál témáját. A gyerekeknek szóló „Alszanak a halak?” című előadás előtt ráhangoló foglalkozás lesz, utána pedig egy pszichológussal találkozunk, így akár a szülőkkel együtt tudunk beszélgetni vagy elindítani valamit. A középiskolásokhoz a holokausztot is érintő történet szól – egy kislány megtalálja a nagypapa ládáját, és a tárgyakkal kapcsolatban kérdezgeti a szülőket, családtagokat. A darab nagyon szépen megrajzolja, ki hol tart a nagypapa elvesztésének feldolgozásában. És mindezzel nem hagyjuk magukra a nézőket, mert rögtön utána szakemberek vezetésével drámafoglalkozást tartunk. A művészet és a halál viszonya is szóba kerül: a felnőtteket Polcz Alaine művének feldolgozásával a friss Junior Príma-díjas Markó-Valentyik Anna zenés előadásával várjuk.

 – A családok más-más értékrend, kulturális háttér, vallás szerint gondolkodnak a halálról, ilyen szempontból milyen válaszokra számíthat a szülő?
– Egyik előadás sem magyarázatot ad, inkább magyarázatot keres, és mindenki a saját gondolatrendszere alapján tudja a kérdéseket megválaszolni. A lényeg a beszélgetés elindítása.

– De néhány mondat nagyon be tud vésődni a gyerekek fejébe, és mély nyomot hagyhat.

– Ezzel pont abba ütközünk bele, amiről ez az egész nap szól: merni kell beszélni erről, merni kell megismerni esetleg egy másik néző véleményét is, merni kell ütköztetni a gondolatokat.

Ilyen bevésődő mondat bármelyik hétköznapi helyzetben érheti a gyerekünket, nemcsak a halállal, az élettel kapcsolatban is, és akkor általában nincs arra alkalom, hogy elkezdjünk erről beszélgetni. Ugyanakkor a halálnak ugyanolyan hétköznapi témának kellene lenni, mint a szerelemnek vagy a barátságnak. Ezek az előadások nem tanításokat tartalmaznak, csak történeteket mutatnak, amelyben a halál központi szerepet kap. De hát a Piroska és a farkast se tudom enélkül elmesélni. Lehetőséget akartunk adni a szülőknek egy traumafeldolgozásra a színház eszközével. Az Alszanak a halaknak a főhőse például egy tíéves kislány, aki elveszíti az öccsét.

– Hogy találtál rá ezekre a darabokra?
– Öt évvel ezelőtt megkerestem a végzős rendező osztályokat, hogy találjanak ki piacképes ötleteket és írjanak pályázatokat, amiket aztán be is adtunk. Az akkori bábrendező-hallgatók öten voltak, és mind az ötükkel nyertünk. Mindegyiküknek készült egy egészestés bábelőadása, némelyiket azóta is játsszuk. Mivel a misszióm arról szól, hogy bevezessem őket a szakmába, olyan színházat kerestem nekik, ahol hosszabb távon teret kaphatnak. A Budapest Bábszínház és a Kolibri nem tudott produkciókat befogadni, így ezeknek a független bábosoknak a B32-ben találtam helyet.

Megszületett a Manna Matiné sorozat, amelynek most indul a harmadik évada. Ennek keretében minden hónap második vasárnapján délelőtt gyerekelőadás van, este pedig egy felnőtt bábelőadást mutatunk be.

Ez májusig összesen 9 hétvége, 18 produkció. Amikor ehhez elkezdtem keresni az előadásokat, szembeötlött, hogy több halállal kapcsolatos darab is fut. Akkoriban egy amerikai rajzfilm is nagy hatással volt rám, amely a mexikói halottkultusszal foglalkozik, és nagyon kedvesen mutatta meg a gyerekeknek, milyen közeli és bensőséges viszonyban lehetünk a halottjainkkal. Innen származik a halottak napjához köthető tematikus nap gondolata.

– Azt mondtad, piacképes előadásokat kerestél. A halál is piacképes téma?

– Nem, mert nehéz vele szembesülni. Sokat gondolkodtam azon, mi legyen ennek a napnak a mottója. „Haláli bábos nap” lett a neve, mert elsőre ez talán nem rettent el annyira. Nem feltétlenül akarunk egy olyan darabot nézni, amely egy kislányról szól, aki kijár a temetőbe és a kisöccse koporsóját díszítgeti. De ha ez segítséget jelent egy gyereknek egy trauma feldolgozásában, akkor megéri felkínálni a lehetőséget.

Kép

Markó-Valentyik Anna az "Alaine – ideje a meghalásnak" című darabban – Kép: Orosz Sándor

– Mit tud adni a bábműfaj, amit más nem?
– A „Tamás könyve” előadás rendezője, Csató Kata, aki a sorozat szakmai tanácsadója is, úgy fogalmazott, hogy ha egy bábrendező nem tudja, miért kell azt az előadást bábokkal megrendezni, és nem élő színészekkel, akkor ne is álljon neki.

Sok mindent tud a báb, amit az ember nem. A bábműfaj eggyel elemeltebb, eggyel több csavart tartalmaz, hiszen a báb lehet lelkiismeret, szellemalak, hasonmás, olyan, mintha ott lenne, de mégse…

A báb maga egy élettelen tárgy, amiből élőt varázsol a képzeletünk. A halál tematikához is sokat ad ez a lehetőség.

– Épp Markó-Valentyik Anna „Anyajegy” című előadásán voltam tanúja, hogy a színész és a báb között különleges intimitás, játék jöhet létre. Valójában egy sajátos monodráma ellenponttal, tükörrel…
– A „Haláli bábos nap” előadásai is mind élőszereplős produkciók, a bábszínészek és a bábok is megjelennek, tehát most nem a fekete színházas, paraván mögött rejtőző emberekre kell gondolni. Ezen a napon a színészi játék is nagy szerepet kap.

– Kár, hogy csak egyszer nézhető meg.
– Mivel a Manna Matinéban mindent csak egyszer játszunk, nyilván a nézőnek is fejesugrás, de nem kell aggódnia, elkapjuk.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti