„Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen."
Szent Ágoston
Horoszkóp helyett
„A baj és az aggódás megoszlik, viszont az öröm megsokszorozódik a népes család tagjai között."
Márton Áron
Horoszkóp helyett
„Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt."
Wass Albert
Horoszkóp helyett
„Az utat én akartam, mert engem akart az út.”
Kőrösi Csoma Sándor
Horoszkóp helyett
„Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte viszonzást."
Antoine de Saint-Exupéry
Horoszkóp helyett
„Az ember egyik legfontosabb képessége s egyben, sajnos, a legritkább is: várni tudni. Türelemmel várni egy levélre, egy találkozásra, egy jó kapcsolatra, az enyhülést hozó holnapra. A telt szív nyitott kapujában bizalommal várakozni. Egészen addig várni, amíg reményünk kitart."
Jókai Anna
Horoszkóp helyett
„A legfontosabb kommunikációs készség, amit az ember el tud sajátítani, az odafigyelés. A valódi figyelem nem azt jelenti, hogy hallgatsz, hanem azt, hogy aktívan próbálod megérteni a másik embert.”
Sean Covey amerikai író és motivációs előadó
Horoszkóp helyett
„Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is."
Szabó Magda
Horoszkóp helyett
„Szolgálatára embernek, világnak,
Nagy Istenemnek, kicsike hazámnak."
Sík Sándor
Horoszkóp helyett
„Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig."