„A mi életünk olyan, mint egy marék aranypor. Hatalmas érték, kincs. De hogyha nem adjuk oda valamiért, akkor is kiperegnek a mindennapok az ujjaink közül.”
Böjte Csaba OFM
Horoszkóp helyett
„A legfontosabb üzenet a családunk köréből nem az, amit szavakkal mondtak el, hanem amit beszéd nélkül is megérezhettünk: az, ahogyan az élethez viszonyulnak.”
Pál Feri
Horoszkóp helyett
„Mi az ember legnagyobb adománya? – A lélekerő. Ha hinni tud valamiben.”
Schäffer Erzsébet
Horoszkóp helyett
„Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet.”
Örkény István
Horoszkóp helyett
„Az emberiség most egy nyakigláb kamaszhoz hasonló, keze-lába hihetetlenül megnőtt az információrobbanással és technikai fejlődéssel. A szíve és az agya azonban nem tud ezzel mit kezdeni. Nem tud válogatni a sokféle út közül. Mindet nem lehet bejárni egy emberélet alatt. Érettségben el kell jutnunk odáig, hogy ha egyet kiválasztunk a százból, a másik 99-et el kell engedni, és azzal nem kevesebbek leszünk, hanem többek.”
Tóth Ildikó színésznő
Horoszkóp helyett
„A boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.”
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél - Boldogság - részlet
Horoszkóp helyett
„Korábban túl nagyra értékelték a kognitív, értelmi intelligenciát. A legújabb kutatások azonban alátámasztják, hogy 80%-ban az emócióktól és a kapcsolatoktól függ, mennyire lesz valakiből sikeres felnőtt, és csupán 20%-ban az értelmi intelligenciától.”