Kettő az egyben | Képmás-estek Kapolcson

Jelentkezés a rendezvényre

Dátum
-
Helyszín
Kapolcs, Kaláka Versudvar

Már regisztrált a Képmás magazin rendezvényjelentkezési rendszerébe?

Minden este egy párral beszélgetünk
Dátum
-
Helyszín
Kapolcs, Kaláka Versudvar

Amikor valaki egy életre párt választ, kicsit a másik hivatása mellett is elköteleződik. Ha pedig az egyik házastárs még reflektorfényben is van, különleges szerep a mellette álló társé. Néha bátornak kell lennie, hogy kilépjen az ünnepi reflektorfénybe, néha erősnek, hogy visszahúzza őt a bensőséges hétköznapokba.

„Egy szív fél szárny. Most már repülhetsz” – írja Illyés Gyula.

A Képmás-estek „Kettő az egyben” sorozata ezt a páros repülést szeretné megmutatni, ezért estéről estére ismert előadókat, írókat, költőket és szakembereket lát vendégül házastársukkal együtt.

A beszélgetések minden nap 22 órakor kezdődnek Kapolcson, a Kaláka Versudvarban.

Július 19. péntek

Joós Andrea a beszélgetőtársunk, aki „élménybiológiát” tanít, virágornamentikával szelídíti színezhetővé az emberi szerveket, pólódivatot és terápiát teremtve ezzel. Ráadásul a közvélekedéssel ellentétben szerinte tanítani menő. Párjával, Szendrei Róberttel együtt lesz a vendégünk. Meglep, hogy a tanárnő a Tinderen ismerkedett meg párjával? Erről is szó esik majd.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/410305553139075/

Július 20. szombat

Hamar Donát és Hamar Noémi, két fiatal vlogger, akik a házasságról készítenek videoblogot, mert szerintük fiatalon házasodni király. Sorozatukban nem rejtik véka alá a nehézségeket, kapcsolati problémáikat sem, mégis bátorságot adnak az elköteleződéshez. Velük beszélgetünk.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/304338640498712/

Július 21. vasárnap

Léder László pszichológus, az Apa Akadémia kitalálója, aki számtalan érdekes ténnyel, ötlettel és tanáccsal erősíti korunk férfiait, hogy merjenek apává válni, elfogadta meghívásunkat feleségével, Puja Andrea operaénekesnővel együtt. Azt mondják: „Be nem áll a szájuk, mégis meghallják egymást.”

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2317988528265431/

Július 22. hétfő

Bognár Szilvia népdalénekesnő és férje, Kovács Zoltán bőgős és zeneszerző a vendégünk, akik nemcsak a magánéletben állnak egymás mellett, hanem a zenében is alkotótársak. Mindez hatalmas erőforrás és persze kihívás is számukra – ez lesz az est fő témája is.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/404796100132986/

Július 23. kedd

Török Máté, a Misztrál zenésze – aki szerint minden hangszer ésszel megtanulhatatlan, s minden, ami körülvesz, hangszer – feleségével, Legeza Ritával érkezik a beszélgetős estre.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/359498384672588/

Július 24. szerda

Emmer László fotós és Somogyvári Dóra sminkes a munkában és a magánéletben is elköteleződtek egymás mellett, s a Képmás címlapkészítésének két alappilléreként nemcsak gyönyörű fotók alkotói, hanem a fotózásokhoz elengedhetetlen nyugodt, bizalommal teli légkör megteremtői is.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/447508485794672/

Július 25. csütörtök

Harcsa Veronika jazzénekesnő – aki szerint a zene missziója a közösségteremtés – és férje, Ozsvald Áron lesz a vendégünk.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1166899336767629/

Július 26. péntek

Kádár Annamária mesepszichológust várjuk Erdélyből, aki szakemberként és meseíróként is azon dolgozik, hogy a saját meséd hőse lehess. Férje, Konrád Ede Lehel is vele érkezik a beszélgetésre.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/308043173426690/

Július 27. szombat

Szűcs Nelli és Trill Zsolt színészházaspár, akik a Magyar Nemzeti Színház városában, Budapesten vannak „itthon”, „otthon” pedig Beregszászban. Bizonyára a Képmás-estet is azzal zárják majd, mint minden beszélgetésüket: „Gyertek el az előadásra!”

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/864855867207210/

A kapolcsi Képmás-estekre a Művészetek Völgye belépői érvényesek: https://www.muveszetekvolgye.hu/jegyvasarlas

Fő támogató:

Jelentkezés a rendezvényre

Dátum
-
Helyszín
Kapolcs, Kaláka Versudvar

Már regisztrált a Képmás magazin rendezvényjelentkezési rendszerébe?