Versengés helyett együttműködés

Gyakran hallhatjuk a megállapítást, hogy az élet a versengők számára lesz könnyebb, így bátorítsuk őket minél hamarabb és minél gyakrabban a versenyzésre. Ezzel szemben azonban a versengésnek negatív hatásai is vannak, hiszen nem mindig erősíti az önbizalmat és meglehetősen kevés sikerélményt ad – mivel a versenyeknek általában egyetlen győztese van. Hogyan neveljük együttműködésre a gyereket?

Mire jó?

Amikor azt szeretnénk, hogy a gyerekünk együttműködjön velünk – és nem azt, hogy fogadjon szót, akkor leginkább a saját ép eszünk és a családi béke megőrzése vezérel bennünket. A hétköznapi csatározások között lavírozva és a legjobb megoldást keresve azonban jó ha tudjuk, hogy valami sokkal többet készítünk elő. Az együttműködés ugyanis nem csak nekünk, szülőknek szól. Ez a készség szükséges ahhoz, hogy bármely társaságba képes legyen beilleszkedni, hogy megtalálja az együttműködés megfelelő szintjét és a megfelelő helyzetet és szerepet. Szól mindez a szomszédnak, a barátoknak, az iskolatársaknak, vagy a csapattársaknak az edzésen.

Mi történik egy egyébként szófogadó gyerekkel, új környezetben? Hogyan fog tudni beilleszkedni? Tekintve, hogy a szófogadás tőle nem vár el valódi aktivitást, gondolkodást, elképzelhető, hogy nehezebben találja a helyét, ha senki nem mondja meg neki, mit kell tennie.

Az együttműködés segít abban, hogy barátokat találjon, és abban is, hogy később helyt tudjon állni bármilyen munkahelyet is válasszon magának.

Egy 1992-ben született kutatás eredményeképpen kimutatták, hogy az együttműködés a következő előnyökkel jár:

• elősegíti az egészséges érzelmeket

• barátságosabb légkört teremt a résztvevők között

• megerősíti azt az érzést, hogy urai a saját életüknek

• növeli az önbizalmat

• nagyobb érzékenységet és bizalmat mutatnak mások felé

• növeli a motivációt.

(Kohn, 1992.)

Játék kis módosítással

Talán mindannyian ismerjük azt a játékot, amelyben a gyerekek azt a feladatot kapják, hogy az egyre kevesebb számú székeken találjanak helyet maguknak. És talán mindannyian voltunk csalódottak is, amikor utolsóként értünk a székekhez. Nagyon megörültem, amikor megtaláltam ennek a játéknak a kooperatív változatát, sőt rögtön többet is. A feladat itt lehet azonos: egymásnak háttal felállított két sor szék, zene, amely ha abbamarad, mindenkinek helyet kell találnia. A különbség azonban az, hogy a cél nem az egyéni siker, azaz, hogy valaki kimaradjon a játékosok közül, hanem az, hogy az egyre kevesebb széken mindenki találjon helyet! Ilyenkor jönnek az ötletek, és a kis csapatnak valóban együtt kell dolgoznia, hogy mindenki számára jusson hely az egyre fogyatkozó székeken. A másik lehetőség, amikor egy előre megjelölt „sziget” (rajzolt, vagy ragasztószalaggal kijelölt terület) körül „úszkálnak” a csapattagok, a zene elhallgatása pedig a cápa közeledtét jelzi. Ekkor minden gyereknek ki kell jutnia a szigetre, hogy megmenekülhessenek. A sziget folyamatosan egyre kisebb és kisebb lesz, a cél pedig mindvégig változatlan: mindenki ki tudjon jutni a vízből. Az együttműködés során a közös munkában mindenki hozzájárul az eredményhez, a sikeres megvalósításhoz. Megtanulják figyelembe venni egymás véleményét, tisztelni és elfogadni a közöttük lévő hasonlóságokat és különbségeket.

Miért hasznos?

Az együttműködés és a közös munka több esélyt ad a sikerre, és növeli az önbizalmat. A gyerekek pedig rájönnek, hogy néha a legutolsó kis lépés megtétele hozza meg a várt eredményt, ezért megtanulják megbecsülni a kis részfeladatokat is, és nem csak a nagy átfogó képre, vagy a saját erősségeikre koncentrálnak.

Mindezek mellett kialakulnak a csapaton belüli szerepek is, ahol mindenki megtalálhatja azt a részterületet, amely az ő felelőssége alá tartozik, és amelyben igazán jól tud teljesíteni. Az az érzés pedig, hogy hozzájárultak a közös sikerhez, hosszútávra szóló élményként raktározódik el bennük, arra hívva fel a figyelmüket, amiben erősek, és amivel hozzá tudnak valamit tenni a többiek tevékenységéhez, és nem arra fókuszálnak, hogy miben maradtak el, vagy miben kevesebbek a másiknál.

Nem nehéz megérteni, miért is más a hangulat egy együttműködésre és egy versengésre építő csoportban. Amikor az én sikerem a többiekét is jelenti, egészen más érzés, mint amikor az én sikerem a többiek vereségével párosul.

Aki pedig tisztában van saját értékeivel, az képes arra, hogy a csoportban nyíltan vállalni merje a saját véleményét, még akkor is, ha azzal kisebbségben marad, ahogy arra is, hogy elfogadja, ha nem azt a megoldást választják, amelyet ő javasolt.

Hétköznapi „játékok”

A házimunka közös elvégzése

Érdemes minél korábban bevonni a gyerekeinket, és éreztetni velük, hogy most valami fontos tevékenységben vesznek részt, ráadásul bármekkora is a tevékenységük hozzáadott értéke, az eredményhez ők maguk is hozzájárultak.

Visszajelzés, és az elismerésünk kifejezése az együttműködő tevékenység után

A kisfiamat egy ideig nagyon érdekelte a zoknik párosítása és „gombócolása”, komoly figyelemmel kísérte a hajtogatásokat. Majd egy nap kipróbálta magát a tevékenységet is, és bár nem járt azonnal sikerrel, idővel tökélyre fejlesztette a dolgot. Azóta is minden mosás után övé a feladat, és minden alkalommal elismerem, milyen nagy segítség nekem, hogy elvállalja a zoknik hajtogatását. Így hamarabb elkészülök, mintha egyedül kellett volna elvégeznem ezt a feladatot is, így maradt időnk valami újabb közös mókára.

Utasítás helyett javaslat

Az utasítások gyakran automatikus ellenállást szülnek, míg a javaslatok az együttműködési hajlandóságot erősítik. Így elgondolkodnak a javaslatainkon ahelyett, hogy azonnal elutasítanák azokat. Néha sokat segít, ha adunk még egy percet az elvárt tevékenységre, s közben nem ismételjük el tízszer, amit kértünk.

Választási lehetőség – a szabályok felrúgása nélkül

Az örök jolly joker. Ha a gyerekeink úgy érzik, ők maguk is beleszólhatnak abba, mi történik velük, inkább az együttműködés felé hajlanak az ellenállás helyett.

Hagyjunk lehetőséget és időt a problémamegoldás számára, és bátorítsuk a gyerekek közötti problémamegoldást.