Való Világ helyett Képmás Játék!

Elindult a Való Világ kilencedik évada, bennem pedig azóta formálódik a kérdés: vajon tudok-e jobb programot ajánlani az embereknek helyette? Értéket, de élményt is? Lenézem a műfajt, miközben elfogadom, hogy ami értékes, az úgysem érdekel senkit – de belenyugodhatok ebbe? Megengedhetem magamnak, hogy ne újítsak? Ezúttal nem! Felhívom a Képmás.hu olvasóit egy játékra!

Kép: Való Világ / Facebook
Kép: Való Világ / Facebook

Kép: Való Világ / Facebook

Az egyik első dolog volt, amit gyerekként megfigyeltem, amikor a világ működését akartam megérteni, hogy a felnőttek mondataiban a „de” szócska előtti rész sokszor csak elterelés, a lényeg utána jön. „Szeretlek, de már nem úgy” „Én nem akarok beleszólni, de szerintem marhaságokat beszélsz.” „Nem akarom bántani őt, de nagyon csúnya szegény.” „Én nem nézem a Való Világot, de tegnap véletlenül odakapcsoltam.” Az utóbbit egyre többször hallom munkahelyen, villamoson, a sarki boltban és a postán. 

Ez nem jelenthet mást, mint azt, hogy elindult a Való Világ 9. szériája, a műsoré, amelyet bár „senki sem” követ, mégis kétmilliós nézettséget csinál.

Én nézem, legalább az első néhány napot mindig igyekszem elcsípni. Televíziós műsorszerkesztő vagyok, persze hogy érdekel, mit kell tenni azért, hogy például az általam szerkesztett, értékközvetítőnek szánt Fa Nándor-portrét nézze meg ennyi ember.   

A harmadik epizódnál kapcsolódtam be, és elég gyorsan kiderült számomra, hogy már nem divat fürdőruhában kijátszani a Nagy Testvért vagy önmegtartóztatást gyakorolni. 2018-ban a villalakók puszta létezése, a felszínes szövetségek és ellentétek unalmasak, ezért minél több extrém identitású „játékost” kell verbuválni! Ahhoz képest, hogy a kezdetek kezdetén azt találgatták az emberek a buszon, hogy vajon meddig bírják szex nélkül a luxusbörtön rabjai, ebben az évadban már nem kellett más, csak egy kis szia és helló, aztán már össze is álltak, mint két kicsi legó.

A látlelet

Állítom, hogy a Való Világ szereplői nem tisztelik egymást, mert nem tisztelik önmagukat sem. Ezt illusztrálja az a közjáték is, amit a napokban láthattak a képernyőn a valóságshow nézői. Történt ugyanis, hogy VV Férfi és VV Nő lepedőakrobata-produkcióval készült kukkoló honfitársainknak. VV Férfi a szerelmi mámor elillanása után hirtelen ráeszmélt, hogy ő mégiscsak párkapcsolatban él, a luxusbörtönben lévő kamerák pedig be vannak kapcsolva. VV Férfi először látszólag pánikba esett, később viszont megtalálta a megoldást. Lelkiismeret-furdalását nyomban agresszivitássá konvertálta, és a „kiskifli–nagykifli” helyett nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ócsárolta alkalmi partnerét, miközben durván próbálta lelökdösni VV Nőt az ágyról. Azt hinnénk, hogy egy mocskos vagdalkozás következik ezután – de nem. A történet csattanója az, hogy VV Nő hízelegve, alázkodva próbálja visszakuncsorogni magát az őt nem kicsit megalázó VV Férfi kegyeibe.

A találós kérdés a következő: Mikor vált meg VV Nő az emberi méltóságától? Akkor, amikor millió ismerős és ismeretlen szempár előtt szexelt egy vadidegennel? Elvették tőle, amikor hagyta, hogy lökdössék és elküldjék a sarokra? Vagy amikor mindezek után alkalmi partnere szeretetéért kuncsorgott?

Szerintem VV Nő már akkor lemondott a méltóságáról, amikor úgy döntött, hogy saját identitását „VV”-re cseréli, mert a „VV” már önmagában egy méltóságfosztó bélyeg.

Kép: Való Világ / Facebook

 

Felmerül a kérdés, hogy felajánlhatja-e valaki önként a méltóságát, pénzért és hírnévért cserébe?

Kihasználható és eldobható-e valaki a szórakoztatóiparban, akinek esélye sem volt arra, hogy szilárd értékrendje és önbecsülése legyen? Szerintem nem. Ezért tartom a Való Világot a producerek emberellenes bűntettének.

A névtelen, arctalan, gátlástalan és intelligens készítők még a társadalom méltóságát is feláldozzák a profitért.

Ez nem helyes, de legyünk őszinték: be tudjuk tiltatni a Való Világot? Nem. Most legalábbis biztosan nem. Csóválhatjuk a fejünket, hogy hova fajult a világ? Persze, csak az sajnos nem változtat semmin. Tehetünk bármit is annak érdekében, hogy megelőzzük a társadalomra gyakorolt negatív hatását? Szerintem igen! Tehet a szülő, a házastárs, a barát, az osztálytárs, az újságíró – mi magunk tehetünk érte, mindannyian.

Innen szép nyerni!

Első lépésként fel kell ismernünk azt, hogy az emberi méltóságunk az egyik legnagyobb kincsünk. Utána el kell fogadnunk a tényt, hogy képlékeny, vagyis elvesztegethető, sőt, ellopható. A Való Világ azt kínálja fel az embereknek, hogy úgy lehetnek valakik, hogy nem kell tenniük érte semmit, ahelyett, hogy azt erősítené az emberekben, hogy az lesz az övék, amiért megdolgoznak.

Mindenkinek célokra van szüksége ahhoz, hogy legyen önbecsülése. Kitűzött, elérhető célokra és sikerélményre. Baráti társaságokat kell építeni és ápolni, közösségi programokat szervezni, hogy a Való Világ magányos bambulása ne legyen vonzó.

Az újságíró még ennél többet is tehet: alternatívát nyújthat. Ehhez viszont kénytelenek leszünk elengedni azokat a konzervatív formákat, amiket eddig alkalmaztunk. Az értékeket nem! Csak az elavult eszközöket.

A Való Világnak nem számít a tartalom, csak az eladható forma. A Fa Nándorról készített portréműsor értékes tartalom, már csak kell találni neki egy ma is eladható formát. Nyitnunk kell a jövő felé. Ahelyett, hogy értetlenkedünk a mai fiatalokon, inkább meg kellene tanulnunk az ő nyelvükön beszélni. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy újra kell tanulnunk a szakmát. Stúdióbeszélgetések helyett applikációkban, interaktív multimédiás tartalmakban, kreatív eszközökben kell gondolkodnunk.

Ezért felhívom az olvasókat egy játékra!

Készítsenek fotót és posztolják e cikk facebookos megosztása alá, vagy írják le kommentben, hogyan szórakoztak, kapcsolódtak ki aznap ahelyett, hogy megnézték volna a Való Világot. Elküldhetik kommentben itt, az eredeti cikk alatt is. A kommentbe írják bele, hogy „KIKAPCSOL(ÓD)OM” – ebből tudjuk, hogy szeretnének részt venni a nyereményjátékban is. A legtöbb lájkot kapó pályázó egy Családi Móka „ajándékdobozt” nyer, amelyből 60 családi program közül választhatnak nyereményt.

Kár, hogy mára „VV”-vel kezdeni a nevünket kifizetődőbb lett, mint „Dr”-rel, de nincs idő sokáig szomorkodni, mert dolgozni kell azon, hogy fenntartsunk a Való Világ mellett egy olyan világot is, ami nekünk való.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti