A vágyott édesapa: a védelmező apatigris – Különös apa–lánya kapcsolat a Külön falka c. filmben

Kis Hajni mozifilmjében egy nem mindennapi kötelék fűződik Niki, a nagymamájával élő kiskamasz és Tibi, a börtönviselt, balhés, de mégis szeretnivaló édesapja közt. Az apakomplexusos kislány hiteles ábrázolása teszi kiemelkedő filmmé a Külön falkát.

Külön falka
Külön falka - Kép: Nyoszoli Ákos

A Külön falka kislány főszereplője, Niki (Horváth Zorka) társadalmon kívül rekedt figura: elvesztette édesanyját, börtönviselt apjával pedig megszakadt a kapcsolata. Nagymamája tartja el egyedül, akinek a férje súlyos beteg, a film során mindig ágyban fekve pillanthatjuk meg. Szegénységük miatt Niki a középosztályból is „kilóg”: vágyik egy cipő megvásárlására, amit nem engedhet meg magának, így érzékenyen érinti, amikor jól szituált barátnője abban lép be másnap az osztályterem ajtaján. Niki mindemellett született csavargó is: otthonosan mozog Budapest utcáin, sokszor éjszaka is elcsatangol, és egy benzinkútra jár pénzt koldulni, amíg az ott dolgozók el nem zavarják (ez szemléletes szimbóluma kitaszítottságának a társadalomból).

A film cselekménye csaknem egy az egyben követi az amerikai romantikus melodrámák fordulatait a megismerkedéstől kezdve az összeveszésen át a kibékülésig.

Apró motívumok pedig az Akik maradtak című, Oscar-esélyes magyar film plátói szerelemmel átszőtt (nevelő)apa–lánya kapcsolatát idézik fel a nézőben. Az apa, Tibi (Dietz Gusztáv) biztonsági őrként dolgozik, és mikor egy elegáns étterembe hívják felügyelni, kiöltözve, szmokingban megy el Nikiért az iskolába, mintha első randevújukra invitálná őt; Niki pedig egy későbbi alkalommal elhunyt édesanyja fülbevalójával ékesíti fel magát az apjával való találkozás előtt. A film egy pontján Tibi balhés természete miatt felmerül bennük, hogy autóval ketten megszökjenek Magyarországról. Az apahiányban szenvedő kislány ábrázolása ebben a filmben mindvégig realista marad, nem válik idealizálttá, mint az Akik maradtak kislányfigurája, akit a film végére az apának elérhetetlenként kell elengednie. Kis Hajni filmjében az apa válik eszményivé, mondhatni bálvánnyá. Természetesen nem erkölcsössége és kulturáltsága folytán: sokkal zsigeribb álomapaként jelenik meg, akinek nagy termete, rendkívül izmos fizikuma a védelmező apatigris toposzának már-már karikatúraszerű megjelenítése is lehetne. Niki nem is késlekedik azzal, hogy apját bevonja saját életének konfliktusaiba, hogy védelmezőjeként azokat megoldja. Tibit lököttsége és szerethető gyarlóságai egy mókás, derűvel teli álomapává is teszik. A kamera sokszor elidőzik (Niki tekintetével együtt) azon, ahogy az apa habzsolja az ételt, és közben csámcsog; néha még közeli képet is kapunk a szájáról. Érdekes ez a motívum, nem válik sem poénossá, sem undort keltővé, Nikit mintha lenyűgözné és elvarázsolná ez a kissé állatias, ám erőt és életszeretetet sugárzó viselkedés.

A Külön falka az apahiány pontos megfogalmazása: az apakép egy távoli, vágyott és valódi biztonságot ígérő idealisztikus figurában ölt testet – épp olyan, amilyenre egy ilyen helyzetben lévő kislány vágyhat.

Másképp fogalmazva: Tibi pont azokkal a tulajdonságokkal bír, amelyek alkalmasak a lány konfliktusainak megoldására, hiányainak betöltésére. Ám bűnös előélete útjában áll annak, hogy az új élet esélyét megadja Nikinek. Mégis, a megtalált „tökéletes” apa így is betölti feladatát: elvezeti lányát egy új kilátásokkal teli világ kapujához, a küszöbig, amelyen azonban már Nikinek kell átlépnie.

A filmet 2021. szeptember 30-tól játsszák a mozik.

Kislánytípusok a filmekben
A vagány, talpraesett „apja lánya” karakter nem ritka a nyugati filmkultúrában. Elsőre talán a Leon, a profi Mathildája juthat eszünkbe, aki zavarbaejtően összetett kapcsolatot alakít ki egy nála legalább húsz évvel idősebb bérgyilkossal. De felidézhetjük a 2019-es az Akik maradtak különleges, egymásban támaszt találó, már-már szerelmes rajongásig eljutó nevelőapa–lánya kapcsolatát is. Mindkét film kislányszereplője felvesz jellemvonásokat a (film noir műfajból ismert) „végzet asszonya” figuráktól, amelyekkel képesek könnyedén az ujjuk köré csavarni a felnőtt férfi főszereplőt.
Ennek a vagány kislánytípusnak olyan eltúlzott, már-már képregényes változataival is találkozhatunk a bűnügyi-akciófilmes vonalon, mint a Hanna – Gyilkos természet, amelynek címszereplője az apja által kiképzett kiskorú bérgyilkos, vagy a Ha/ver apja társaságában gyilkoló Hit Girlje. De ifjúsági filmekből is ismerünk vagány „apja lánya” figurákat: az Emil és a detektívek horgászsapkás kislányát, az Apád-anyád idejöjjön csínytevő ikerpárját, vagy akár Harisnyás Pippi kalandjaiból, főképp a Déltengeren c. epizódból a földöntúli erővel bíró lányt, aki édesapjával együtt száll szembe egy kalózhaddal.
A Külön falka rájátszik a „manic pixie dream girl” (őrült tündéri álomlány) toposzra is. Ezek a fiatal lányfigurák is másmilyenek, mint átlagos lánytársaik. Feladatuk a cselekmény során az, hogy a fásult, életunt és kissé félénk férfi főszereplő előtt kinyissák az élménydús kalandokat kínáló világot. Ide sorolhatók pl. az Egy makulátlan elme örök ragyogása és a Scott Pilgrim a világ ellen hősnői.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti