Ünnepi dilemmák

Kép: Profimedia - Red dot

Mi kerüljön a karácsonyfa alá?

A játéknak rendkívül fontos szerepe van az ember életében, gyermekkorban pedig egyenesen a fejlődés meghatározója. A szülői felelősségnek nemcsak a jó játék kiválasztásában kell megmutatkoznia, hanem abban is, hogy a gyerekünket megtanítsuk játszani. A szülői minta, a közös játék kapcsolatépítő, fejlesztő hatású. A kicsi gyermek kitartóbban, kidolgozottabban játszik szülei közreműködésével, tevékenysége a gyakori és pozitív visszajelzések nyomán megerősítést nyer. Később már nem lesz szüksége ilyen intenzív támogatásra, mert a játék nyújtotta örömélmény megtartó erejű.

Mindannyian tapasztaltuk, hogy a nagy ajándékozási alkalmak sokszor konfliktusokkal is járnak. Előfordulhat, hogy nehezünkre esik a gyermekünk vágyának teljesítése, és nem csak az anyagi határokat feszegető kívánságok esetében, mert ott a felnőtt kezében van a döntés felelőssége, amit nem háríthat át a gyerekre. De mit tehetünk, ha elveinkkel, szemléletünkkel ütközik a kívánsága? Mindenképpen meg kell beszélnünk, hogy miért olyan fontos neki az áhított játék, és mi is őszintén elmondhatjuk, nekünk miért nem tetszik. Gyakran egy aktuális divathullám kényszere működik, amire több megoldás is kínálkozhat: dönthet, hogy ezt a kívánságát minden elé helyezi, vagy el lehet vinni játszóházba, vendégségbe ahol találkozhat a játékkal és megtapasztalhatja, valóban lehet-e jól játszani vele, vagy gyorsan unalmassá válik. Ha továbbra is ragaszkodik a választásához, akkor nem szabad elrontani az örömét! Senkinek nem jó, ha valaki csalódott, bánatos az ünnepek alatt. De akár beválik, akár nem, a játékkal kapcsolatos jóslatainkat többet ne dörgöljük a gyermek orra alá! És még egy jótanács: tartózkodni kell attól, hogy egyszerre túl sok játékot kapjon a gyermek, méghozzá az ő érdekében.

A legkisebb felfedezőknek

A néhány napos baba nyugodt, ébrenléti állapotban „ingeréhes”. Szívesen néz összetett alakzatokat, érdekes mintájú kendőt, stilizált emberi arcot, lengő, mozgásra hangot adó csörgőt, tárgyat. Kéthónaposan már megpróbálja eltalálni az ágya fölé függesztett játékokat, s ha véletlenül kezébe akad valamelyik, a szája felé próbálja húzni. Gagyog, saját hangja ugyanúgy örömmel tölti el, mint amikor beszélnek hozzá, vagy tevékenységével ő szólaltat meg valamit. Hét hónapos koráig egyszerre csak egy tárgyat képes a kezében tartani, rázni, később már mindkét kezével megkaparint egy-egy tárgyat és nagy élvezettel ütögeti össze azokat. Egy, másfél éves korától különböző méretű dolgokat már képes egymásba helyezni, illeszteni. Szereti eldobni a tárgyakat, megfigyelni, hogy azok hogyan tűnnek el a látóteréből, milyen hangot adnak.

Az apróságok nagyon örülnek a színes, mintás textíliáknak, különböző anyagú, felületű, formájú csörgőknek, rágókáknak, ágy fölé függeszthető forgó, zenélő szerkezeteknek. Az egy éves minden alkalmat megragad, hogy használja a tárgyakat. A kanalat rögtön a szájához veszi, kavargat vele a tányérban, a játék kalapáccsal ütöget, a kulcsot megpróbálja a helyére illeszteni, kihúzza a fűzőt a cipőből, igyekszik letekerni a kisautója csavaros tetejét, megforgatni a telefon tárcsáját. Élvezi saját cselekvésének a különböző hatását, szívesen pancsol, fúrja, szórja a homokot. Egyéves kor körül hasznosak a színes kockák, melyek beleférnek a kicsi markába, a hordó-, vagy egyik oldalán nyitott kockasorozat, színes kosárkák, tárolók, melyekbe pakolni lehet, s aztán egyetlen mozdulattal kiborítani őket.

A gyerekek általában az egyszerű, úgynevezett többfunkciós játékokkal játszanak hosszan, élvezettel. A hordó sorozattal például gyakorolják az elemekre szedést, később megtanulják, hogy a tárgyak különböző méretűek, majd az összeillesztést. Egyéves kor után egyre magasabb tornyot építenek belőle, megpróbálják a legnagyobb hordóba rakni az összes kisebbet, megnevezi a színeket, később babatányér lesz belőle, aztán festékes tálka.

Szívesen játszanak még húzós játékkal, vagy egy bothoz rögzített kerekes figurával, ami mozgatja a lábát, fejét. Határozott kontúrral ellátott állat, vagy tárgyábrázolások leporelló formában szintén felkeltik érdeklődését. Együtt nézegetve, megnevezve a figurákat, gazdagítjuk szókincsét.

Az élet játékai

A kétévesnél idősebb gyermekek a szimbolikus játékokkal olyan tevékenységeket gyakorolnak, melyeket a valóságban még nem tudnának elvégezni pl.: kenyeret szelni, vagy teát tölteni, gondoskodni valakiről. Ezekhez a játékokhoz sokfajta, a felnőttek világában használatos eszközök kicsinyített mására van szükségük. Babakonyha, szerszám készlet. Később, már el tudnak vonatkoztatni ezektől és egy bot is szerepelhet injekciós tűként az orvosos játékban. Először egyedül játszanak, de óvodásként már a szociális szerepeket is megpróbálják elsajátítani, amihez társak kellenek. Egy kötény, egy paróka, egy kalap, egy köpeny vagy játékszemüveg segítheti a választott szerep átélésében. Nagyobb óvodások ujjbábok segítségével mesélhetnek, eljátszhatják a napjuk eseményeit. Szeretik a róluk szóló történeteket, a rövidebb, verses meséket. Leköti az érdeklődésüket, ha egy nagyobb képen több esemény is látható vagy végigkísérhetik a hőst az oldalakon és kerek történet áll össze, ha a vizuális élményt szavakba önthetik, alkotó részesei lesznek a történetnek. A rövidebb diafilmek, kirakós játékok szintén a kedvencek közé tartoznak.

Ebben a korban az alkotójátékok is megjelennek. Főleg az építők, de a rajzolás, a festés, a barkácsolás is teret kap. Figyeljünk rá, hogy jó minőségű és változatos eszközöket, anyagokat ajándékozzunk. Építőjátéknál érdemes ellenőrizni, hogy az elemek jól illeszkednek-e, egy kisgyermek is képes összerakni, szétválasztani azokat.

A szabadság szabályai

Kisiskolás, általános iskolás korban előtérbe kerülnek a szabályjátékok, ahol már nem annyira a játék, inkább a szabályok irányította helyzetben elért győzelem a fontos. Kezdetben inkább a kétszemélyes, az egy-két szabály betartását igénylő játék a jó, például párok megtalálása, színazonosítás, dobási sorrend, pontos lépésszám. Később a táblás játékokhoz vagy kártyához már szabályrendszerek, taktikai manőverek szükségesek, megjelenhetnek a csapatjátékok. Ismerkedésnek jó a Fekete Péter típusú kártya, ami memória játékként is használható, vagy a képes dominó, és a Ki nevet a végén típusú játékok.

A számítógépes játékok között is van fejlesztő, ill. stratégiai, konstruáló típus. Segíthetnek a tanulásban, inspirációt is nyújthatnak, de olyat kell választani, ahol egy ülésben végig lehet haladni egy pályán, megoldhatók a feladatok. A befejezetlenség élménye ugyanis frusztrálttá teszi a gyermeket.

Ez a korosztály már szívesen gyűjt mindenfélét. Segíthetünk a gyűjtemény gyarapításában, vagy egy újabb megalapozásában. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti