„Természetes, nőies, szeszélyes, öntörvényű” – Beszélgetés Borody Krisztina selyemfestővel

Szívesen hordok és látok lakásunkban igényes kézműves termékeket, például Borody Krisztina selyemre festett képeit és kendőit is. Nemrégiben ellátogattunk hozzá: műhelyében mesélt nekünk családjáról, vállalkozásának beindításáról és selyemfestő workshopjairól is.

Kép: Borody Krisztina
Kép: Borody Krisztina

Kép: Borody Krisztina

Nemrég ellátogattam Krisztinához, hogy ne csak a végeredményt, hanem a munkafolyamatot is láthassam. A kertvárosi ház falai tele vannak a képeivel, a komód fiókjai a színes kendőivel-sáljaival, a műhely az eszközeivel: egy keretre kifeszített, narancssárga-szürke pálmaleveles félkész kendő és egy cicafejekkel előrajzolt sál, egy állványon sokféle színű festékflakon. Krisztina csuklóig festékfoltos kézzel, széles mosollyal nyitott ajtót. Legszívesebben azonnal beálltam volna mellé festeni.

A gimnázium után elvégezte a Kisképző textil szakát, ahol a batik technikában mélyülhetett el jobban. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola hallgatójaként kikerült Németországba, egy nemzetközi keresztény ifjúsági találkozóra, ahol az egyik foglalkozáson selymet festettek. „Arra emlékszem, hogy az összes pénzemet selyemfestékre költöttem. A selyemhez sem lehetett akkoriban könnyen hozzájutni Magyarországon, de a festék teljesen hiánycikk volt. Később, a ’90-es évek elején egy rokonom Németországba költözött, és onnan küldte az anyagokat. Azóta is onnan rendelem.”

Kép: Silk&more

 

Németországból hazaérkezve a szakdolgozatát is selyemre festette, de akkor még nem foglalkozott vele komolyabban, hiszen angol és rajz szakos tanárnak készült. Egy évet tanított a Szentendrei Ferences Gimnáziumban, majd gyors egymásutánban megszületett három gyermeke, ő pedig – amíg a gyermekei aludtak – rengeteget kísérletezett az anyaggal. Tíz évig kiállításokat szervezett munkáiból, évente kettőt. Az iskolába nem ment vissza, angoltanítást vállalt egy esti gimnáziumban, majd később egy nappali iskolában rajzoktatást is.

Akkoriban több családi nehézséggel kellett szembenéznie, így Krisztina elkezdett üzleti lehetőségként is gondolni a selyemfestésre – így jött a képek után a kendők festésének ötlete.

Hamar megkapta az első pozitív visszajelzéseket, de a három párhuzamos munkával alaposan túlvállalta magát, így amikor a kiégés tüneteit kezdte érezni, a selyemkendőket választotta, amit azóta sem bánt meg. „Folyamatosan éreztem a Gondviselés jelenlétét a döntésemmel kapcsolatban. Ahogy abbahagytam a nappali iskolát, megkaptam az összes angolórát az esti gimnáziumban, ami anyagilag és időben is segített abban, hogy napközben nyugodtan tudjak a selyemfestéssel foglalkozni. Nem sokkal később pedig meghívtak a Paloma Művészudvarba, ahol bérleti díj fejében a művészek állítják ki alkotásaikat – ez nemcsak bemutató helyszínt, hanem erős kapcsolati tőkét is jelent számunkra.”

Krisztina négy éve kezdte el felépíteni saját vállalkozását, amiben Panyi Zsuzsi képzése rengeteget segített; elindulni és találni egy piaci rést. Sok virágos, igényes selyemkendő van a piacon, de a modern design – mint például a Budapest térképes – korábban nem volt jelen. Ez lett Krisztina védjegye, a másik pedig a pálmás minta; azt is Zsuzsi kérte tőle először. Három éve elindította a Silk & more honlapot és webshopot. Szeret fotózni, a honlap képeit is maga készíti, unokahúga a modellje. „Leginkább a selyem tapintását szeretem. Természetes, nőies, szeszélyes, öntörvényű anyag – minden egyes alkalommal, amikor dolgozom vele, elvarázsol. Szeretem, ahogy kezem alatt alakul át egy gondolat hordozójává. Alázatos, mert magába fogadja a festéket, ugyanakkor tiszteletet érdemel, mert ő dönti el, mit ad vissza a befektetett energiából.”

Kép: Silk&more

 

Az eredmény pedig sok külső tényezőtől is függ; mennyire híg a festék, mennyire sűrű szövésű az anyag, van-e benne egy szál, ami félrevezeti a festéket. Ahol a mintának nincs kontúrja, a festék könnyen szétfolyik, korrigálni csak minimálisan lehet, tehát nagyon konkrétan tudni kell, milyen hatást akar vele elérni a festő.

Egyesek szerint a minta megrajzolása is nehéz, Krisztinának viszont könnyen megy, szabadkézzel.

Gyakorlás közben elrontott munkák is keletkeznek; ezeket soha nem dobja ki: átfesti vagy karkötőt készít belőlük. A képeket még „vasalóval rögzíthető” technikával készítette, ezért a színvilág visszafogottabb, az anyag keményebb lesz. A kendőknél a 3-4 órás gőzölés hatására a szálakba kémiai kötéssel rögzül a festék; így az anyag lágyabb, színe ragyogóbb. A festés rögzítése után még bőven van vele utómunka is; kimosni, kivasalni, befotózni, becsomagolni selyempapírba, majd szép dobozokba, mellé tenni egy használati útmutatót és – legújabb ötletként – egy sampont, amivel tisztítani lehet.

Tanári végzettsége okán adódott a kérdés: nem szeretné tudását átadni? Tavaly ősszel volt egy workshopja Szentendrén. Magától nem kezdett volna bele, de barátnője megszervezte és őt kész helyzet elé állította. Nem bánta meg, mert nagyon jó hangulatú foglalkozás volt, így idén márciusban lesz a következő az Időnekem Stúdióban, és valószínűleg az évi kettő maradni is fog a jövőben. A selyemfestés drága és eszközigényes, így nem valószínű, hogy bárki otthon belekezd, ezért aki akarja, workshopon kipróbálhatja és egy saját festésű kendővel, sállal térhet haza.

Kép: Silk&more

Amikor családjáról kérdeztem, Krisztina arca megint csupa mosoly lett: „Nekem már nem is gyermekeim, hanem felnőtteim vannak.​​​

A tizenegyedikes, nagyon aktív és kreatív Julcsira még figyelni kell, de a nagyfiúk már nem igénylik az állandó jelenlétet. Bence a Corvinus Egyetem mesterképzésén tanul, Gergő a BME építészhallgatója – ő örökölte tőlem a „bütykölés” szeretetét, de időnként mindegyikük beszáll mellém egy kicsit festegetni. Sokat segítenek, ha nem is mindig maguktól, de kérésre biztosan”. A legnagyobb segítsége a férje, aki mindig mindenben támogatta a feleségét, és most a könyveléssel hatalmas terhet vesz le Krisztina válláról.

Balázs pedig nagyon büszke a feleségére, aki egyre közismertebb és sikeresebb, hiszen egyre gyakrabban vannak komoly megrendelései, gyakori a többdarabos rendelés, például pedagógusok számára tanév végi ajándéknak. Egyéni vásárlói pedig elsősorban „olyan magukra igényes nők, akik szeretnek kitűnni a tömegből egy-egy egyedi, kézzel készített, látványos, modern kiegészítővel, miközben igénylik és tisztelik az örök értékeket, az elegáns alapanyagokat. És azok a férfiak, akik mindezzel megajándékozzák a szeretett nőt és akár magukat is”.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti