Templomba is együtt jár a magyar futballválogatott

2018. 03. 23.
Még Dárdai Pál kapitánysága alatt alakult ki a templomba járás szokása a magyar futballválogatottnál, és ez a szokás a későbbi szövetségi kapitányoknál sem szakadt meg. Mi ennek örülünk, reméljük, a fiúk testi-lelki erőnlétét növeli ez is.
Juhász Roland
Juhász Roland

Juhász Roland - nemzetisport.hu

„Általában két-három nappal a mérkőzések előtt, vacsora után szoktunk átmenni a templomba, ahol meghallgatjuk a félórás szertartást. A plébános úr motiváló részleteket keres a Bibliából, bátorítja a játékosokat, hangsúlyozza, milyen fontos a kitartás, a küzdelem, hogy elérjük a céljainkat. Valamilyen szinten az együttesből mindenki hisz Istenben, ezért is nagy a létszám a miséken” – tette hozzá a válogatottól már visszavonult Videoton-védő, Juhász Roland.

A teljes hír a nemzetisport.hu-n olvasható.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti