Tavasz Belgrádban

Tavasz Belgrádban
Tavasz Belgrádban

Kép: Profimedia - Red dot

Belgrádban már csak az 1999-es NATO-bombázás után maradt romos épületek emlékeztetnek a milosevicsi rémkorszakra, úgyhogy bátran töltsünk el egy családi hétvégét az egykori Nándorfehérváron, ahol a közelmúlt romjai között korunk sztárépítészei tervezik újjá a várost.

„Aki már élt háborús övezetben, értékel minden egyes apró örömöt. Nálunk az emberek a pillanatnak élnek” – így jellemezte fővárosát a New York Timesnak Nenad Kodic belgrádi lakos. Amíg a turistákat sokkolja és kíváncsivá teszi a lebombázott épületek látványa, addig a helyiek próbálják elfelejteni a közelmúlt borzalmait és örülnek minden egyes apróságnak, ami városukat szebbé teszi. Örülhetnek, ugyanis Belgrád újratervezésén a legnagyobb arab és kínai befektető cégek, valamint nyugati sztárépítészek dolgoznak. 2012-ben átadták a Száván átívelő világrekorder Ada hidat, és újjáépítették a Tito korszak modern építészetének emléket állító, 1999-ben lebombázott Avala tévétornyot.

Persze Belgrád nem csak az elmúlt évek fejlesztései miatt ér meg egy családi misét. A belgrádiak jól hasznosítják folyópartjaikat, éttermek és kávézók sorakoznak kilométereken át a Duna és a Száva partján, autóutak helyett. Pezseg az éjszakai és a kulturális élet Szkadarlija bohémnegyedében, van itt „Margit-sziget” és „budai vár”, a mára már Belgrád külvárosává lett Zimony pedig girbegurba utcáival Szentendrét idézi. Itt épült fel a híres Gárdos-torony – eredeti nevén Hunyadi János-torony –, amit a millenium emlékére állítottak 1896-ban, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia legdélebbi pontjára (A torony helyén állt egykor a gárdosi vár, ahol Hunyadi elhunyt).

Belgrádra fel, autóval csak négy, vonattal hat óra az utazás!

Anya-lánya tipp:

Valószínűleg Budapesten nem fizetnénk be egy szervezett bringás városnéző túrára, ezért próbáljuk ki Belgrádban! A 30 kilométeres kiránduláson a Duna és a Száva partján tekergünk, megnézzük a belváros legfontosabb épületeit, majd Zimonyba érkezünk, ahol egy üdítő kíséretében hosszabb pihenőt tart a csapat. Visszafelé Belgrád modern részén kalauzolnak a szervezők és egy sétahajózás is a program része. A túra naponta 14 órakor indul a Knez Mihailova (a helyi bevásárló utca) végéből, időtartama körülbelül 4 óra, bővebben: www.ibikebelgrade.com.

Apa-fia tipp:

Belgrád első katakombái a római korban épültek, azóta folyamatosan bővítették, átépítették a járatokat, összesen 38 alkalommal az elmúlt kétezer évben. Legutóbb az 1999-es NATO bombázáskor oltalmazták a lakosságot. A barlangi túrán öt helyszínen járjuk be az összesen több tíz kilométer hosszú rendszer legfontosabb részeit. A 2,5 órás túrát egy borvacsorával koronázzuk a 19. századi borraktárban. Bővebben: www.go2serbia.net.

Nemcsak nagyiknak:

Látogassuk meg a világ legnagyobb ortodox katedrálisát, a Sveti Sava-t. A templomot azon a helyen építették, ahol a törökök elégették a legfontosabb szerb vallási relikviákat Nándorfehérvár elfoglalásakor. 1935-ben kezdődött a katedrális építése, azóta is tart.

Nézzük meg Petra Dobrovica impresszionista tájképeit a Petra Dobrovica Galériában. Előzetes bejelentkezés után a kiállítás kurátora tárlatvezetést tart. A belépés díjtalan, bővebb információ a szerb Szépművészeti Múzeum honlapján: www.msub.org.rs.

Csak tiniknek:

Este hagyjuk a szálloda bárjában az szülőket és ugorjunk fejest a Szkadarlijába, amely Belgrád bulinegyede és nyugat-európai újságírók ódákat zengenek róla, állítólag lesöpri az asztalról London vagy Amszterdam pörgését is. Kostóljatok bele a Nightlife Academy „Kafana” négy órás túráján, itt a kísérők a lokálpatrióták kedvenc éttermeibe és szórakozóhelyeibe visznek el. Az ár tartalmazza az italokat és a „több mint elég” vacsorát is, www.nightlifeacademy.com.

Az egész családnak:

Nézzük meg Zimonyt és a Gárdos-toronyt, délután uzsonnázzunk a Száván épített mesterséges Ciganlija szigeten, ahol épített homokos tengerpart van sok büfével.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti