A tanárok nem dolgoznak, a tanítók meg csak babáznak?!

Szomszédunknak, Maczkó Béla úrnak az a véleménye, hogy a tanítók csak babáznak. Nem vitatkozom, a vérnyomásom mostanában állt helyre. Inkább meghívom az iskolánkba, vegye át a munkámat egy napra, a tapasztalat majd meggyőzi.

Kép: Veres Gabriella
Kép: Veres Gabriella

Kép: Veres Gabriella

Ha sikerül érdeklődését felkeltenem, akkor előző nap, amikor hazaér meleg otthonába, és szusszan egyet, szeretettel várja a kevély „tanmenetek” névre hallgató dokumentumcsomag, és a lehetőség, hogy olyan játékos feladatokat keressen, amelyekkel leköti a legádázabban huncutkodó kiskorúak figyelmét is. Őket ugyanis nem érdekli a szónoklat. A monológok élvezete helyett papírgalacsinokat gyártanak, és igyekeznek azokat ballisztikus pályára állítani egy vonalzóból és radírból készült katapult segítségével.

Egy kellő gyakorlattal bíró tanítónak nem is kell már három óránál több időt szánni a felkészülésre, akad, akinek elegendő kettő és fél. Ez kiegészülhet a kedvenc filmünk alatt kivagdalt sablonok, papírtálca-szövőkeretek és más mókás dolgok elkészítésével. Derricket vagy Columbót ajánlom, mert ott már az első percekben kiderül, ki a gyilkos, nem akasztja meg munkánkat a találgatás.

Kép: Veres Gabriella

 

Reggel korán csörög a vekker. Maczkó úr, ébresztő! Irány a mosdó, most vagy soha! A máskor oly természetes, anyagcseréjével kapcsolatos tevékenységeit a lakás ajtaján kilépve el kell felejtenie, mert sokáig nem lesz rá ideje. Úgy fogja érezni, hogy az iskolai felnőttmosdó kizárólag azt a célt szolgálja, hogy rajzóra előtt onnan vételezzük a festéshez a vizet, és ott tároljuk a felmosót, amivel fel kell azt törölni.

Ha esetleg ön ma az ügyeletes pedagógus, az iskola felé haladva félpercenként ismételgesse a riasztó számkombinációját! Ugyanis ha rosszul nyomkodja, beindul a vijjogás, és néhány perc alatt akciófilmet lehet forgatni az utcában a kivonuló rendőrök és felizgatott szomszédnénik közreműködésével.

Az iskolába lépés első percétől mosolyogjon, ez nem nehéz, ha szívből jön. Egy kedves megjegyzés csodákat tesz, például „neked is jó reggelt, Ödönke, de ügyes vagy, hogy ma végre köszöntél!” Időben indítsa el a gyerekeket átöltözni, mert testnevelés az első órájuk! Ki kell nyitni a tornatermet, de a fiúmosdóban konfliktus alakult ki két kisfiú közt. (De jó, hogy ön bátran beléphet oda!) A fénymásoló pont most romlott el. Telefonon keresi egy anyuka, mert a gyermeke beteg, ajaj, a telefont letéve cipőt kellene váltani, a tornaterem kulcsát meg kellene keresni, másik két kisfiú közt is békét teremteni, és az első óra még el sem kezdődött.

Kép: Veres Gabriella

 

A reggeli imádság megnyugtatja a szívet és a fület, nagyon kedves a tornaterem padlóján ülve körbe adni az imalabdát. Maczkó úr, most van ideje utoljára egészségesen mélyeket lélegezni!

Ha ideggyulladás van a lábában, előkelő óvatossággal pakolja ki a tornaszereket! Az elrakásban majd segítenek a gyerekek. Vigyázzon, nehogy közel kerüljenek egymáshoz a korábban összeveszett fiúk, és minden erővel akadályozza meg, hogy egyesek a már elhelyezett zsámolyok tetején akrobatamutatványokkal szórakoztassák baráti körüket!

Tesi után következik az átöltözés felügyelete, újabb viták megelőzése, figyelni, hogy mindenki igyon (nekik lehet, sőt kell). Majd jöhet az adathordozó benyomkodása a beüzemelt számítógépbe, a Jancsi bácsinak elnevezett vetítő beindítása, hogy láthatóvá tegye a diasorozatot, amit előző nap két kerek órán át készített a gyorsolvasás gyakorlásához, mindez férjen bele tíz percbe! A legnagyobb autóverseny kerékcseréje ehhez képest semmi.

Remek volt az olvasás óra, hadd szorítsam meg a mancsát!

Tízórai. Megsaccolom életkorát, Maczkó úr, így érthető szomorú ábrázata, amikor sonkagyűlölő és paradicsombecsmérlő gyerekeket lát. Nem érdemes mesélnie nehéz gyerekkoráról, amikor a sonka még ünnepi eledel volt.

Kép: Veres Gabriella

 

Tízórai után elpilled a társaság, ez az óriáskígyó állapot. Kiváló lehetőség a zsírkrétával való alkotáshoz. Maczkó úr, megint rekordot dönthet, kettő perc alatt kell eltűnnie a tízórai minden nyomának, asztalra kerülni a rajzlapoknak, krétáknak. A hetesek csodákra képesek, de kell a lelkesítés.

Az olvasáshoz kapcsolódó motiváció jó volt, rajzórán készülnek a remekművek. A rajz utáni szünetből már lecsíphet egy egész szabad percet, nosza, igyon egy pohár vizet, hiszen ének lesz! A mindent elnyelő szekrények befogadják a krétákat, kiárasztják az ének felszerelést, az elkészült rajzok szinte maguktól repülnek a mágnestáblára. A harmadik osztály varázsa, hogy minden olajozottan működik. Dicsérje meg őket!

Észre kell vennie, Maczkó úr, hogy két kislány csúnyán néz egymásra, ebből vita lesz. Ha nem óvatos, a hangszereket szimpátia alapján osztják ki. A legjobb barátnő fémháromszöget kap, a kevésbé rokonszenves csak rizses dobozkát. Remélem, jól megy a szolmizálás, a kétszólamú ének, és minden más csodás dolog, ami egy medve fülének is kellemes. Ha kétségei vannak, akkor figyelmébe ajánlok egy kedvezményes költségű, négy teljes hétvégén elvégezhető hatvanórás tanfolyamot! Mindent bele, mert ha nem pörög az óra, jön a radír-katapult!

Kép: Veres Gabriella

 

Ének után nagyszünet. Ha ügyeletes, kedves Maczkó úr, szaladnia kell a bejárathoz, mert ott toporog a fél perc alatt felöltözni képes, friss levegőre vágyó fiatalság. Arra még lesz ideje, hogy bundájába ugorjon, de a kávé várhat, úgyis kihűlt. Ne felejtkezzen el a haragban levő kislányokról, és tartsa szemmel a veszélyes üzemmódban közlekedőket! A mászókán denevérpózban lógó lányok látványa szívrohamot okozhat. A fiúk hajlamosak a téglakerítésen átbikázni a focit a szomszédos fatelepre. Ugye felszerelte magát papírzsebkendővel? Legalább tíz gyerek fog érte jelentkezni. A szünet végét jelentő jelzőcsengő reményt ad a maradék hideg kávé elfogyasztására. A kibékült kislányok látványa feledteti, hogy az egész szünetet papucsban töltötte a hideg udvaron.

Már csak egy tanítási óra, és lesz ideje lassan meginni egy nagy pohár vizet! A sakk rengeteg eszközt igényel. Maczkó úr, felejtse el azt az ideggyulladást, már nincs is semmi baja a lábának! Csak egy kis járkálás, ingázás, susztermatt várja. Ha nehezen tűri a kudarcokat, akkor a csíkos pulóveres kisfiúval nem érdemes rapid partit játszania, tuti megveri. Az óra befejezésekor az eszközök villámgyors elpakolása (de jó ez a nagy szekrény), és a gyerekek udvarra terelése után akár le is ülhet.

Az örömöt kicsit beárnyékolja, hogy fél óra múlva ismét várja a kinti ügyelet, majd egy újabb kihívás az ebédlőben. Egy nagy csapat gyereket kell rávenni, hogy kulturált módon fogyassza el az ebédet, amely nem nyeri el mindenki tetszését, de éhesen senki sem mehet ki. Talán segítenek a cselek és fortélyok, a legfinnyásabbak lelkére ható brummogás. Addig van ideje kidolgozni stratégiáját, amíg megmelegíti két ételérzékeny gyerek ebédjét.

Kedves Maczkó úr, most pihenhet egy kicsit! Ajándék minden perc a legkisebb helyiségben és egy kis csend a tanáriban. Meglátja, rövid időre képes lesz lelki füleit becsukni, hogy feltöltődjön. Addig, amíg nem kopogtatnak a tanári ajtaján. Térdeken és könyökökön keletkezett valódi és szemmel nem látható sérüléseket kell kezelnie ragtapasszal és más eszközökkel. Utána talán meg is tud ebédelni.

Ugye, milyen szép az élet?  Jó hírem van: ma váltótársa felügyeli a délutáni órákat.

Már csak az adminisztrációt kell elkészítenie, az elektronikus naplót megírni – ha talál szabad és működőképes számítógépet a tanáriban –, kijavítani két csomag füzetet (majdnem ötvenet). A többi munkát haza is viheti. Nahát, már ennyi az idő?

Kedves Maczkó úr, remélem, jól érezte magát nálunk! Nem babázunk, de ezt már tudja. Csak azért alkotott elhamarkodott véleményt, mert nem ismert minket. Most már tudja, hogy fárasztóan gyönyörű és mozgalmas hivatás a mienk. Szeretettel várjuk újra a farsangi szezonban! Brumm!

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti