„Szeretem látni, amikor hegkezelés után felszabadulnak az anyák”

A császármetszések és egyéb nőgyógyászati műtétek után keletkező hegek okozta problémákat Rákosi Dóra gyógytornász is megtapasztalta, ezért lett a Császárvonal projekt alapítója, munkatársa. Sok nőnek segített már gyógytornával felkészülni a császármetszésre, illetve műtét után tornával, (ön)masszázzsal lágyítani a rugalmatlan hegszövetet és visszaállítani a test egyensúlyát.

császármetszés
Kép: Pexels / Jonathan Borba

Nagyon sok császármetszés történik mostanában nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában, sőt a tengerentúlon is. Mi az oka ennek?

Befolyásolja a szülésünket az életmódunk, azaz, hogy mennyire mozgásgazdag az életünk, hogyan használjuk a testünket várandósság előtt és alatt. A téraránytalanság anya és baba között – nagy baba, szűk medence – szintén sokszor indok a császármetszésre. Arra a kérdésre, hogy miért ilyen nagy babák születnek, sokféle magyarázat létezik a helytelen táplálkozásunk, a gyakori cukorbetegség, a túl sok táplálékkiegészítő szedése és sok egyéb tényező felsorakoztatásával. Az azonban, hogy szülés közben mi mekkora helyet adunk a babának, tőlünk, a testünk rugalmasságától, egyensúlyától is függ. Akár várandósság alatt is elkezdhetjük a testünket átmozgatni, betartva néhány szabályt és a fokozatosságot. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy túlmedikalizált az ellátórendszer és persze biztonságpárti. Előbb döntenek sok esetben a császár mellett, mintsem bármit kockáztassanak. Császárindok ma az előzetes császár, ami egy berögzült tévhit arra vonatkozóan, hogy ha egyszer császármetszés volt, mindig császármetszés kell az anyánál, továbbá a farfekvéses baba, s az ikervárandósság is – utóbbiak korábban nem voltak a listán.

Sokan kérik a császármetszést, de vajon tudják-e, mi történik a testükkel a műtét során és után?

Azt tapasztalom, ha elhangzik kívánságként a császármetszés, azt nem mondják el a szakemberek, hogy utána ennek milyen következményei vannak. Elképzelhető, hogy félinformációk alapján dönt az anya. Lehet, hogy félti a testét, például a gátizmát a természetes szüléstől, de az nem hangzik el, hogy császármetszés esetén is érintett lehet a gátizma, csak más jellemzőkkel, mint hüvelyi szülés esetén: a műtét után maga a heg is húzó irányú erőt fejthet ki a gátra a közeli kapcsolódások okán, feszesebbé változtatva a gátizmot. Megjelenhet később vizelési probléma, hasi diszkomfortérzés, menstruációs problémák – és akkor kerülnek fókuszba a belső hegek. A császármetszés során több réteget átvágnak, míg eljutnak a babához.

Ha úgy képzeljük el a testünket, mint egy 3 D-s pókhálót, akkor a pókháló-szálacskáknak az egyensúlya tartja fönt a mi mozgási egyensúlyunkat. Ha ez a sok réteg mozgás közben jól el tud csúszni egymáson, olyan, mint egy rakott palacsinta, akkor vagyunk jól.

De egy műtét után, ha nem foglalkozunk a hegünkkel, akkor a rétegek összetapadnak, és nem tudnak mozogni egymáson. Ez kihat a helyi keringésre és az alatta lévő szervek működésére, elváltozást okozhatnak főleg a kismedencében. A hólyag, a végbél közel van a méhhez, és érintheti a hegesedés. E szervek mozgása is korlátozottabb lesz, az összetapadás pedig egyre jobban terjed messzebb eső részek felé is. Befolyásolhatja a csípő mozgását, a vékonybél mozgását, de a rekeszizom is együtt mozog a gátizommal, és ha a gátizom feszességében érintett, akkor a légzés is, a rekeszizom is lehet gátolt. Sőt akár egy térdfájás is lehet tünet a feszültségek továbbadódása miatt. Úgy képzeljük el, mintha szorosan betűrnénk a nadrágba a pólónkat, és amikor mozgunk, a póló feszül, ez a feszültség adódik tovább. Látjuk, hogy a vállunknál is feszül a póló, pedig nem ott van a gond. Az egésznek az az üzenete, hogy ha császármetszésem vagy más hasi műtétem volt, és bármilyen panaszom jelentkezik, érdemes a heg körül keresgélni az okot, és elmenni személyes kezelésre.

A Császárvonal projektet hárman hívtátok életre, sok anyukának segítve gyógytornával, gyakorlati tanácsokkal. Miért van erre szükség?

Kis Verus az egyik társam, aki a kommunikációért felel, a férje, Csáki Gergő a technikai részt viszi, én pedig gyógytornászként vagyok jelen. Verus személyesen jött el hozzám egyszer kezelésre. Elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, ő is, én is császármetszés után vagyunk, megállapítottuk, hogy mennyire nincsen információ és támogatás ebben a témában. Ezért hoztuk létre ezt a projektet, amelynek részei az oktatóvideók, a mozgásterápiás rész és a támogató csoport, ahol szakemberek, pszichológus, dúla, egyéb társszakmák képviselői, edzők, gyógytornászok dolgoznak együtt segítőként.

A „Hegmesék” című könyv is ennek a projektnek a része, húsz különböző történettel és fotókkal a császármetszésről.

Sok nő számol be arról, hogy a szülés után nem megy igazán vissza a hasa, nagynak, terebélyesnek érzi, és ez nagyon zavarja.

A baba emelése és hordozása, a gondoskodás róla a testhelyzetünket sokszor egy irányban tartja, emiatt sincs meg a törzsizmoknak az az alaptónusa, amely alakítaná a hasat. Másrészt a vegetatív idegrendszerünket a 0–24 órás készenlét nagyon igénybe veszi. Ez érinti a hormonális egyensúlyunkat, a mozgásunkat, nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a hasunk sem alakul úgy, ahogy mi szeretnénk. Egyébként sok intézményben császármetszés után még most is pakolnak homokzsákot a hasra azért, hogy segítsék a méh összehúzódását és a tisztulást. Van olyan, amikor ezt a folyamatot kézzel is segítik az első felkelés előtt, hogy a méh jobban ürüljön. A szülés előtt és alatt a lazulás miatt bekövetkezik egyfajta szétcsúszás. Sok természeti népnél van erre egy ceremónia csontok helyrerakása vagy zárása néven, itthon dúlák szokták elvégezni kendőkkel, „összehúzva” a csontokat. Ez nem egy erős inger, de iránymutatás a testnek, a medencének a záródás felé. Néhányan használnak a deréktáji-medencetáji fájdalmukra haskötőt vagy medencetartó övet, ami szintén segít visszaállni a test váz- és izomrendszerének, hogy tudja magát tartani.

Kép
császármetszés
Kép: Unsplash / Piron Guillaume

Amikor találkozol a klienssel, hogyan zajlik a hegkezelés folyamata?

Az első alkalommal informálódom arról, hogy az anya hogyan élte meg a várandósságot és a szülést. Utána jön a fizikális vizsgálat, amelyben fontos szerepe van a hegnek is, de a kliens teljes mozgását is nézem, mert a testtartás miatt a hátfájások, nyaktáji panaszok is gyakoriak. Utána következhet a manuális kezelés, akár komplexen, eszközökkel.

Megtanítom az önmasszázst, az otthon biztonságosan elvégezhető manuális fogásokat, mert ezzel növekszik a saját testükkel kapcsolatos kompetenciájuk, megtanulják a saját testérzeteiket figyelembe venni. Az elsődleges cél a keringésjavítás, hogy fellazuljon a műtéti terület, rugalmas legyen, és akkor utána már lehet tovább erősödni.

A masszírozó folyamat után mi történik?

Ellazul, lágyul a heg, ami a maga valójában a testünk csodálatos tulajdonsága, hiszen a szétvágott részeket összetapasztja. Viszont túlstabilitásra törekszik, és emiatt a hegszövet rugalmatlanabb. Mi viszont azt szeretnénk, hogy ez a heg rugalmasabb legyen, ugyanolyan mozgékony, mint a testünk többi része. Nemcsak a lágyítás, a keringés javítása a cél, hanem az is, hogy ingereket adjunk erről a területről az idegrendszernek. Gyakran érzéketlenség vagy túlérzékenység jelentkezhet műtét után, akár hosszú távon, egy év után is. Ha nem érünk a hasunkhoz, akár lelki okokból, akár mert kellemetlen, akkor onnan nem jön be elegendő információ az idegrendszerhez. Ezért először tenyérrel, finom simító mozgással, lágyabb fogással, később kicsit erősebben, ujjbeggyel kezdjük masszírozni. Lehet eszközökkel, törülközővel, tüskés vagy sima labdával, hideg-meleg váltó zuhannyal játszani. Ez a terület szereti a sokféle ingert, a vibrációt, és arra az idegrendszer is reagál, „visszakapcsolja” a korábban ingerszegény területet a test fontos részei közé. A kismedencei keringésjavítás egyébként a házaséletre is jó hatással van, és fordítva, a szexuális életnek is lehet jótékony hatása a helyi gyógyulásra.

Nyilván mindenki más típusú személyiség. Van, aki a mozgás felől kapja meg az impulzust a pozitív változáshoz. Van, akinek a beszélgetős, lelki feldolgozás hozza el a változást. A heg képes nagyon gyorsan gyógyulni, műtét után, sérülések után is.

Az az elsődleges, hogy jó keringést biztosítsunk a testünknek ezen a részén, hiszen így jut el oda a tápanyag, ami gyógyít, gyulladást csökkent, és elviszi a salakanyagot.

A méhünk olyan, mint egy marionettbábu, amely szalagosan fel van függesztve a medence különböző részeire. Ha a medencénk megfelelően mozog, akkor a méhünk is jól mozog.

Mitől függ az, hogy hány császármetszést bír el az anya?

Függ az operáló orvostól, hogy többedik műtét esetén hogyan tud az összenövések közt eljutni a babáig, és függ a szöveti jellemzőktől, hogy az anya kötőszövetes része mennyire rugalmas, nyúlékony, mennyire feszes. Ugyanakkor érdemes gyógytornászhoz fordulni hegkezelésre méheltávolítás, miómaműtétek, petefészekciszták, tehát kis metszéssel járó műtétek után is a hasi szervek keringésjavítása, mobilizálása érdekében.

Szeretem látni, amikor a hegkezelés után felszabadulnak az anyák. Látszik a mozgásukon, testtartásukon, beszédükön, hogy jobban vannak, energiadúsabbak, kapnak egy olyan lökést, amellyel felébresztik saját magukban az öngyógyító női energiát.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti