Sebastião Salgado: Genesis

2017. 08. 23.
Sebastião Salgado jelenünk nagy látnoka. Közel ötvenéves munkásságát végigtekintve kevés azt mondani, hogy egy jó fotós. Olyan, mintha fényképein az emberiség lelkiismeretét jelenítené meg. Kiállítása szeptember 6. és november 12. között a Műcsarnokban látható.

Photographs by Sebastião SALGADO / Amazonas images

„Bolygónk mintegy 46 százaléka még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején. Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt.” /Salgado/

 

Salgado egy brazíliai farmon született 1944-ben, nyolcgyermekes családba, egyedüli fiúként. Gyermekkorában évente egyszer látogattak a városba, amikor a marhákat vitték eladni. Örökségéről lemondott lánytestvérei javára, Sao Pauloban szerzett mesterdiplomát közgazdászként. Baloldali mozgalmakkal szimpatizált, de abban az időszakban véres katonai diktatúra vette kezdetét az országban, így későbbi feleségével Párizsba menekültek, ahol az ifjú közgazdász a Nemzetközi Kávészervezetnek kezdett dolgozni. 26 évesen, egy ruandai üzleti úton fényképezett először, ahol egy pillanat alatt eldőlt, hogy ezzel szeretne foglalkozni egész életében, pedig a Világbanktól és az akkori brazil pénzügyminisztertől is állásajánlata érkezett, főnöke lehülyézte érthetetlen választása miatt.

Innentől Salgado apokaliptikus témákra exponált, fotóesszéire éveket és Föld körüli utazásokat szánt.

Páczai Tamás teljes írása a művészről szeptemberi számunkban olvasható.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti