„Gyönyörű munka volt az ateizmus ellen harcolni” – Godó Mihály, a hős lelkű jezsuita élete
A jezsuita szerzetes éppen a kápolnában imádkozott, amikor több mint ötven rendőr tört rá, hogy letartóztassa. Bűne az volt, hogy nem kollaborált a román...
Dr. Szász Adrián
Ennyi pásztornő Magyarországon még nem gyűlt össze! – „Korántsem csak küzdelem, ahogy élünk, hanem csodálatos is!”
„Mindenhogy nélkülözhetetlenek, a családban, a háztartásban és az állatok mellett is teljeskörűen segítenek minket. Ez az életforma csak velük együtt működhet, kölcsönös tisztelettel, bizalommal”...
Jámbor-Miniska Zsejke
Aki Kossuth Lajos kedvenc süteményét, a Kossuth-kiflit kitalálta – a híres pozsonyi vendéglős, Palugyay Jakab
Nemrég elém került egy recept. A csillogó könyvlapon egy virággal díszített gesztenyés süteményszelet díszelgett. Palugyay-torta – hirdette a cím. Nem hallottam korábban ezt a...
Mészáros Fanni
Meddig tart egy futócipő? – Mit tegyünk, hogy ne kopjon, és a környezeti lábnyoma is csökkenjen?
Néhány éve vettem életem első terepfutócipőjét. Két év alatt több mint ezerkétszáz kilométert futottam benne. Ekkor vetődött fel a dilemma: vajon nem kellene-e már...
Mártonffy András
Aranykezű Szonja, a tolvajok fejedelemnője, akinek szentélyt állítottak a szélhámosok
Aranykezű Szonja az oroszok legendás szépségű női Robin Hoodja volt, gátlástalan tolvaj és rafinált rabló, aki egész maffiahálózatot irányított. Kizárólag gazdagoktól lopott, és állítólag...
Ottlik Judit
„Ti tényleg tudtok telepatikusan beszélgetni?” – Az ikreknek sokféle elvárással kell szembenézniük
Ikernek lenni különleges dolog, a szakemberek viszont óva intenek a téma túlmisztifikálásától, ahogyan attól is, hogy készen kapott skatulyák mentén alkossunk véleményt velük kapcsolatban...
Jean Orsolya
„Amit az ember megismer és megszeret, azt meg akarja védeni” – Országos siker a Föld bajnokai pályázat
A fenntarthatóság, a környezettudatos gondolkodás évek óta egyre hangsúlyosabb szerepet kap a világban, és hétköznapi életünknek is egyre inkább részévé válik. A környezetünket érintő...
Pataki Sára
„A Nyugati parkolójában megsülne egy tojás az aszfalton” – Drónokkal azt is megmérhetjük, amit másképp soha
Két fiatal vállalkozó tavaly nyáron drónnal körberepülte Budapest VI. kerületét, és elkészítette Magyarország legnagyobb hőtérképét. Különböző térinformatikai felméréseik segíthetnek az okos várostervezésben, az építőiparban...
Kölnei Lívia
Alkotmányos jog lett az abortusz Franciaországban – van, aki örömében, van, aki bánatában sír
Versailles politikai vegykonyhájában gyakran kevertek már ki olyan ételt, amelytől hátrányos helyzetbe hozott emberek tömegei meghaltak. 2024. március 4-én Franciaország vezető politikusai, elsőként a...
Szám Kati
Van egy márciusi nőnapunk – de mit kezdjünk vele?
1917. március 8-án az oroszországi nők békéért és kenyérért tüntettek, ezért kommunista történelmi múltunknak köszönhetően – szovjet mintára – ma is március 8-án illik...
Szám Kati
„A gyógyítás nemcsak tudomány, művészet is, amelyhez szabad levegő kell” – dr. Velkey György János
Húsz évvel ezelőtt csak bizonyos életkor fölött volt társalgási téma az egészségügy, ma viszont szinte mindenki be tud dobni egy-két saját, kedélyborzoló történetet a...
Jámbor-Miniska Zsejke
„A gyerekekre feküdtem, hogy ne érjék őket szilánkok” – Két éve tart az orosz–ukrán háború
Amióta 2022. február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát, sokan elvesztették szeretteiket, javaikat, és arra kényszerültek, hogy elmeneküljenek. Anna Pehova és családja Dnyipro megyéből indult útnak...
Ottlik Judit
Az ölelőrobot enyhítheti magányunkat – de készen állunk-e arra, hogy egy robottól kapjunk érzelmes gesztusokat?
Sokan még a gondolattól is irtóznak, hogy egy robotot öleljenek hús-vér ember helyett. Ám az egyre tökéletesebbre „hangolt” ölelőrobotok már karnyújtásnyira vannak, és olyan...
Jean Orsolya
Mit fogunk enni 20 év múlva? – A rovarevéstől a laborban előállított húsig
Vajon húsz év múlva lesznek olyan élelmiszerek, amelyek ipari mennyiségben előállíthatók anélkül, hogy a gyártásukkal tönkretennénk a bolygót? Alternatívák már most is vannak, de...
Csongor Andrea
Bébiszitter helyett is megoldás a Dunakeszi Rapid Bölcsőde – A hírének terjedése gyorsabb volt, mint a neve
Dunakeszi számomra a harminc kilométeres bicikliútjáról, a most felépült diáknegyedéről és a Dunakeszi Mindmegeszi fesztiválról híres. Szeretek a Duna-partunkon kávézgatni, szeretem, ahogy sajátos kisvárosi...
Pataki Sára
Hová ugrik Mátyás? – Szökőév, szökőnap, és ami mögöttük van
Február 29. Egy dátum, amely csak négyévente szerepel a naptárakban. Egy nap, amikor földünk ötmillió lakója ünnepli a születésnapját. Hogyan és miért alakult ki...
Csongor Andrea
Gyermekek ezreit mentette meg, mégis alig ismerjük: a csendes lengyel hős, Irena Sendler
2001 telén egy amerikai gyermekorvos éppen a napi postáját nézte át, amikor megragadta a figyelmét egy fénykép. Mivel támogató tagja volt az USA Holokauszt...
Pataki Sára
Már az óvodában is csillag volt a jele – A 17 éves Haluska Lili képe győzött Európa legnagyobb asztrofotós találkozóján
Esténként a kertjükből csodálta a csillagokat. Amikor először belenézett a teleszkópba, elvarázsolta a Szaturnusz. Haluska Lili 17 éves, csillagásznak készül, emellett asztrofotózással foglalkozik. „Az...
Jean Orsolya
A csecsemőarcú kutyák kényeztetése – Gyerekpótlékká váltak a társállatok, ami nekik sem tesz jót
Kutatások bizonyítják, hogy amikor a kutyák a gazdájuk szemébe néznek, ugyanazt a hormonális reakciót stimulálják, mint ami az emberi csecsemőkhöz való kötődésünkért felelős. Talán...
Csák-Nagy Kriszta
Megalomán emberi építmények: égbe törő tornyok, vízen járó úszóvárosok
Mi vonzza az embert Bábel tornya óta, hogy mind magasabbra törjön, és rekordot állítson fel, lepipálva a korábbi méreteket? Az alkotás vágya, a luxusigények...
Schuster Barbara
„Ha gyerekek gyógyításáról van szó, nincsenek tabuk” – Bese Nóra a Bethesdában hidat épít szülők és gyógyítók között
Ötgyermekes édesanya, a Bethesda Gyermekkórház kommunikációs igazgatója, emellett ultratávokat fut, és számtalan jó kezdeményezést indít el, amelyekből egy is elég volna egy interjúhoz, de...
Kölnei Lívia
Mit veszítettek a nők Novák Katalin és Varga Judit bukásával? – Nehezen lemosható női bélyegek és következmények
Két karizmatikus és magas rangú női szereplő tűnt el a magyar közéletből. Mindketten hibás döntést hoztak, ezért lemondtak pozíciójukról. Az ő eddigi munkájukat és...
Pataki Sára
Veszett macska támadt emberre – Fertőzött vad- és társállatok érkeznek az országhatáron túlról és terjesztik a betegséget itthon
Veszettséggel fertőzött sakál, róka, kutya, macska, szarvasmarha. Ősz óta Szabolcsban elszaporodtak az ilyen esetek. Az állatorvosok kongatják a vészharangot, mert előfordulhat, hogy a fertőzés...
Ottlik Judit
Ki hisz az „előtte–utána” fotóknak? – A szépészeti beavatkozások torz tükre
Rendkívül népszerűek a plasztikai beavatkozásokról posztolt „előtte–utána” fényképek a közösségi médiában: kiváltképp akkor, ha egy szelfiről van szó, egyenesen a műtőasztalról. Ám könnyen félrevihet...