Rocksztár szülők – Kütyüzés a családban

Manapság új kihívás a szülők számára, hogyan neveljék gyereküket a digitális térben. Mivel a mai szülők többsége még offline körülmények között nőtt fel, nincs személyes élményük a digitális környezet szabályozásáról – ezt szülőként kell megtapasztalni.  

1. Legyünk jó digitális mintakép!

Ha szülő vagy, akkor „rocksztár” vagy. Képzeletbeli fénycsóvák világítanak meg minden szülőt: mi vagyunk a példakép, a gyerek legalábbis úgy látja. Eltanulják, ellesik, amit látnak.

Nézzünk magunkba: hogyan használjuk mi a kütyüket?

Van idő, amikor tudatosan nem vesszük kézbe, kikapcsoljuk, nem figyelünk az értesítésekre, annál inkább a családtagjainkra és az offline tevékenységünkre? Legyünk tudatosak: kütyüt le! Itt egy cikk erről, hogy hogyan legyünk jó digitális anyák nindzsák.

2. Korlátozzuk a képernyőidőt!

A gyerekek nőjenek bele, hogy ahogy vannak korlátok az evés, alvás, mozgás, játék területén is, úgy vannak a digitális eszközhasználat terén is. Van, ahova nem vihetik magukkal, és van, amikor nem lehet a kezében. A legkisebbeknél akár teljesen el lehet zárni: a kütyü az a felnőtteké, nem gyerek kezébe való. A tinédzsereknél a szülők által elvárt és szabályozott, szülői mintán és bizalmon alapuló, az iskolaidőben napi egy, hétvégén napi három óra offline töltött idő már komoly szervezésről és együttműködési hajlandóságról tanúskodik!

Mi neveljük őket, mi vesszük a készüléket, ne engedjük ki a kontrollt a kezünkből. A gyerek később hálás lesz érte, az önszabályozás ritka érték manapság.

Kép: Designed by Freepik

 

3. Jelöljünk ki képernyőmentes helyeket és időpontokat!

Országszerte járom az iskolákat, előadásokat tartva a témában. Minden alkalommal meg szoktam kérdezni a gyerekektől: „Van az otthonotokban olyan hely, ahol tilos a kütyüzés?” Először hallani sem akarnak róla, hogy őket valaki korlátozza, de aztán mindig kiderül, hogy egy hely van, ami tiltott az eszközök számára: a fürdőszoba. A gyerekek szerint azért, mert a telefon, tablet „beleeshet a vízbe, és tönkremehet”.

Azonban ne csak a készüléket óvjuk!

Az ébredés utáni, valamint az elalvás előtti egy óra fontos, hogy képernyő-mentes legyen, és lehetőleg pozitív hangulatban, derűsen teljen.

Lehet akár szótlanul is, befelé figyelve, lelassulva, de mindenképpen a tudatos jelenlét állapotában legyünk ezekben az „arany órákban”. Ugyanígy minden étkezés legyen offline. Ne használjuk a képernyőhasználatot jutalmazásra vagy büntetésre, attól felértékelődik és elválik a használati tartalmától. Fontos, hogy magyarázzuk el a gyereknek, mit miért korlátozunk.

 

„Ételt tilos vinni a nappaliba. A tabletet tilos vinni a konyhába. ​​​​​​​Ő megtörte a rendszert. Kilépek.”  Kép: Mom of boys / Facebook

 

4. Digitális osztályminimum – ki hallott már ilyet?

„Másoknál már lehet, másoknak szabad…” Ez gyakori érv a gyerekeknél. Nehéz is megküzdeni ezzel. Na, de van egy mondatunk:

„Mi is mások vagyunk. Te is merj más lenni!”

A szülői netes csoportokban, a szülői értekezleteken érdemes felvetni a témát, és kialakítani egy ún. osztályminimumot. Mi az, amit kollektíven értéknek tartunk, mit tiltunk, tűrünk, támogatunk a digitális eszközhasználattal összefüggésben? Írjuk le, kerüljön fel az osztály falára, az üzenőbe, érezzék a súlyát. Kevés iskolában van még ilyen szabályzat, legyünk bátrak ebben is, kezdeményezzük! Talán nem fog mindenki csatlakozni, nem is lehet szankcionálni, de már a törekvés is hat a gyerekekre, van mire hivatkozni a szülőknek, az iskola és az otthon egymást erősítheti a fegyelmezésben. Fontos, hogy lássák: a szülők tudatosan védik, hisz szeretik őket, a neten is!

Kép: Designed by Freepik

 

5. Használjuk közösen a kütyüket a gyerekekkel!

A mobileszközök előtt sok helyen a nappaliban vagy a közös helyiségben voltak a netet elérő számítógépek, így a gyerekek és a szülők nem távolodtak el egymástól a digitális eszközhasználat során sem. A könnyű és kicsi eszközök használatával ez fokozatosan szétvált. Ha jó kapcsolatban, derűs, bizalommal teli légkörben vannak a gyerekek, akkor megmutatják, elmesélik a digitális élményeiket.

Kérdezgessük őket bátran: mit láttak, mivel játszanak, mi történt a neten?

Mit csinál a kedvenc videósuk, miről van szó az osztálycsoportban, mi most a menő mém és coub? Ha sikerrel meg is védjük őket a legdurvább felnőtt tartalmaktól (szex, pornó, erőszak, stb.), akkor is előttük állnak a felnőttek kommentjei, megosztásai, akár egy „ártatlan” felületen, akár a YouTube-on, gyerektartalom lejátszáskor is. Meséljünk mi is a saját, gyerekek számára is érdekesnek tartott digitális élményeinkről!

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti