Pro Familiis-díjat kapott Szám Katalin, a Képmás magazin főszerkesztője

2015. 05. 23.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken egy budapesti rendezvényen adta át a Pro Familiis- és a Pro Caritate-díjakat. Szám Katalin, a Képmás magazin főszerkesztője is elismerésben részesült.

Hamarosan bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók
Hamarosan bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók

Júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozó szakemberek a jelenlegi bérpótlékon felül – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán elmondta, a kormány szerdai döntése értelmében 65 ezer szakmai dolgozó bérkiegészítésére az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot biztosítanak. Hozzátette, hogy tavaly több gyermek született – mintegy 91 500 –, mint az elmúlt öt évben bármikor, és egyre többen kötnek házasságot.

Az eseményen két elismerést is kiosztottak. Pro Familiis-díjat vehetett át Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke, Bartos Erika gyermekkönyvíró, a Citera Alkotó Kft. ügyvezetője, Bíró László katolikus tábori püspök, Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője, szakmai igazgatója, Dévény Anna, a Dévény Anna Alapítvány elnöke, Halász Judit, a Vígszínház színművésze, Lakatosné Szám Katalin, a Képmás magazin főszerkesztője, Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének igazgatója és Mohayné Keresztes Ilona, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezető szerkesztője (megosztva), Pálhegyi Ferenc pszichológus, nyugalmazott főiskolai tanár, Pászthy Beáta Klára, a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekgyógyászati klinikájának gyermek- és ifjúságpszichiátere, Rónaszékiné Keresztes Monika Mária volt országgyűlési képviselő, a Népesedési Kerekasztal tagja, Schultheisz Judit, a Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért orvos igazgatója, Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, Szabó Endre belgyógyász, Baginé Gavaldik Lívia, a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat pszichológiai tanácsadója, Erősné Balogh Szilvia, Nagyecsed önkormányzatának projektvezetője és Oláh Zsolt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora.

Pro Caritate-díjat kapott Göncziné Sárvári Gabriella, a Kőbányai Egyesített Bölcsődék vezetője és Nagy Károly, az Országgyűlés Hivatalának német-orosz szakos idegenvezetője.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti