(Páros) diétára fel?

Diétáz(z)unk
(Páros) diétára fel?
(Páros) diétára fel?

Kép: Profimedia - Red dot

Egyszer egy baráti vacsorameghívás során, az összegyűlt társaságból egy pár nagy körülményesen válogatott a kínált falatokból, és közben félhangosan próbálták eldönteni, hogy melyik milyen típusú tápanyag-osztályba sorolható. Kibuggyant belőlem a kérdés: Ti dietetikusok vagytok?

Ilyesmiről azonban szó sem volt, ehelyett az derült ki, hogy épp közös diétát tartanak. A „kilencven napos” verzióra esküdtek, és az volt a fő dilemmájuk, vajon felcserélhetik-e egy alkalommal a fehérje napot szénhidrát napra, mert így több mindenből válogathatnának a vacsorán. Végül úgy döntöttek, igen. A beszélgetésbe közben mások is belekapcsolódtak arról, ki melyik fogyókúrát tartja a leghatékonyabbnak. Én ámulatba esve hallgattam őket, oldalamon közel két méteres, több mint egy mázsás emberemmel.

Nem mertem volna megkockáztatni, hogy egy este, mikor nálam eszik, így szóljak: „Íme, drágám egy kis macedónia-saláta, ma gyümölcs-napot tartunk”. Ugyanakkor én sem vagyok egyszerű eset. Egyrészről szigorú diétát tartok az ételallergiám miatt, másrészről képtelen vagyok pár óránál többet étel nélkül kibírni. Egyszer nekiálltam egy léböjt-kúrának, de legközelebbi hozzátartozóim és kollégáim hamar letiltottak róla, mivel állításuk szerint elviselhetetlen lettem. Hites férjem egyenesen „agresszívnak” titulál ilyenkor. Ő ellenben képes egy egész napot átvészelni kaja nélkül, ami miatt nehezen indultak a közös utazásaink.

Szerinte megállni enni időpocsékolás, én viszont kifejezetten szeretek egy finom fogás mellett ücsörögni, pláne, ha nem nekem kell megfőznöm előtte és elmosogatnom utána. Este aztán szeret nagyot enni, és egy jó pofa sört legurítani rá. Én is szeretnék, de ha megteszem, nem tudok aludni, vagy olyan cifrákat álmodom, hogy aztán nem győzöm kibeszélni… ami további problémákhoz vezethet kettőnk között, de ez egy másik téma. Van, hogy ő diétázik, de ezt kicsit nehéz követnem. Tény, hogy van önuralma, és meglepő, hogy tudja tartani a kisebb adagokat. Csak az a baj, hogy ilyenkor éjjel gyakran fölkel, és reggelre lába kél egy-két dolognak a hűtőből.

Ő állítja, hogy csak egy kis szelet sajtot evett, mert sok volt a sava, én viszont úgy látom, hogy az egy napja vett fél kilós sajt szublimált. Van, hogy esténként csak salátázik, csak győzzem hazahordani nagy tételben az alapanyagokat. Azon pedig rendszeresen képesek vagyunk összekapni, hogy vajon mi mennyire hizlal, meg mihez képest. Szerinte az alkohol csak „lé”, és attól nem lehet meghízni. A kolbásztól sem, ha kenyér nélkül eszi, mert az meg paleo. Szerintem viszont alkoholnak és kolbásznak nem lehet helye egy diétában. A biosütitől persze rosszul van, és nem érti, hogy fér bele nekem a fogyókúrába. Hiába magyarázom neki, hogy a bio az más. Ilyen körülmények között nálunk gyakorlatilag elképzelhetetlen egy „páros” diéta, viszont nagy az egyetértés a vacsorameghívások elfogadásában, meg a közös éttermi kiruccanásban.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti