„Picit kikerekedtél, de jól áll!” – Negging, avagy „bókkal” is lehet lelket ölni

A fiatal nő tíz perccel korábban érkezik a randevúra. Helyet foglal az asztalnál, gyorsan átfutja az étlapot, majd rendel. Épp a gondolataiba merülne, amikor megjelenik Patrik, akivel eddig csak videóhívásban beszélgetett. A férfi széles mosollyal és puszival üdvözli, tekintete végigpásztázza a nőt, majd így szól: „Nézzenek oda, csak nem összement a ruhád deréktájon? De istenien áll így is!” A nőt elönti a szégyen, idegesen tekergetni kezdi a haját, kibök ugyan egy halk sziát, de legszívesebben világgá futna. Vagy legalábbis a legközelebbi edzőteremig, hogy többé soha senki ne tehessen ilyen megjegyzést az alakjára.

neggling
Kép: Freepik

Bárkiből lehet áldozat

„A hölgy egyértelműen negging áldozata lett. A negging a neg igéből származik, jelentése: negatív visszacsatolás. A jelenség előfordulása leginkább a randizással és az ismerkedéssel fonódott össze, és bókokkal kombinált bántást/sértést jelent. Olyasfajta érzelmi manipuláció, amikor egy adott szituációban vagy beszélgetés során a másik önbecsülése csorbát szenved” – magyarázza Juhász Bettina, a Mélylevegő Projekt alapítója, pszichológusa, s hozzáteszi:

„A neggelő célja a másik fél (nő vagy férfi) önbecsülésének csökkentése, a saját vonzerejének növelése és a szexuális hódítás elérése érdekében.

A negging kifejezés eredetileg a művész Erik Von Markovikhoz köthető, aki azt állította, hogy ez a szociálisan tapasztalatlan férfiakat a nők mesteri csábítóivá változtatja. Von Markovik a negginget ártalmatlannak, megnyerőnek és szórakoztatónak írta le. Azt javasolta, hogy a negging ne legyen sértő, hanem romantikus érdektelenséget jelentsen a nő vonzalmának előidézése érdekében.

Csakhogy a „Jól áll a ruhád!” „Nekem nem lenne bátorságom felvenni egy ilyet”, vagy „Úgy mondom, hogy te is értsd”, a „Picit kikerekedtél, de jól áll!”, vagy „Sokkal okosabb vagy, mint gondoltam!” , illetve a „Korodhoz képest jól nézel ki” mind bókokba csomagolt sértések, hiszen jól érzékelhető, hogy a bókok mögött megbújik egy-egy rosszindulatú feltételezés vagy gondolat. Például az, hogy a másikat butának, túlsúlyosnak vagy öregnek gondoljuk, kevesebbnek, „deviánsnak” értékeljük.”

A pszichológus felhívja a figyelmet arra, hogy a negging szülőtől, főnöktől, munkatárstól, baráttól, házastárstól is származhat, valamint, hogy férfiak éppúgy válhatnak negging áldozatává egy randi során, mint nők.

„Elvesztetted a kondibérleted?” – ha egy nő ezt mondja mosolyogva egy férfinak, miközben megtapogatja a bicepszét, az bizony erősen önbizalompusztító lehet a férfi számára.

„Az érzelmi manipuláció vagy a „negging” eleinte olyan finom lehet, hogy nem is veszi észre az illető, akinek szól. Végtére is mindenki mond néha olyasmit, amit bárcsak ne mondott volna. Néha mindannyian megbántjuk azokat, akiket fontosnak tartunk. De felismerjük a hibáinkat, elnézést kérünk, és megpróbáljuk nem megismételni azokat. Az érzelmi bántalmazás azonban nem véletlen, rendszeresen előfordul, és az elkövető általában nem kísérli megváltoztatni a viselkedését” – mondja Bettina.

Irónia, szarkazmus és negging

A negginget alkalmazók általában úgy tesznek fel kérdéseket, hogy azok valójában közlések akarnak lenni, pontosabban valami olyasminek a kifejezései, ami a nemtetszésüket mutatja. Például: „Biztos vagy benne, hogy ebben a ruhában jössz?” A bókokban gyakran megjelenik az összehasonlítgatás is, úgy, mint: „Eddig mindig sportos, izmos férfiakkal randiztam, de most jó egy átlagos emberrel is találkozni”.

Irónia esetében a szavak nem azt jelentik, amit látszólag. Például: „Szép kis nő vagy te!”, értsd: borzalmas nőszemély vagy. Vagyis a beszélő olyasmit mond, ami eltér attól, amit valójában ért vagy érez. Elsődleges célja a figyelemfelkeltés, nem pedig a bántás, a sértegetés, a mondandója humorosan is felfogható. Például, amikor kint zuhog az eső, villámlik, és valaki megjegyzi: „Ez csodálatos, nagyszerű nap a kirándulásra!”.

Talán a szarkazmus áll legközelebb a negginghez, mert az is a sértés fegyvere, a mondat keserű és piszkáló élt kap tőle.

Jó példa a szarkazmusra: „Mivel tartósítod a füleid? Mert jól elállnak.”

Hogyan lehet egy ilyen helyzetet jól kezelni?

A szakember szerint, ha egy üzleti partnertől, főnöktől, kollégától vagy valamelyik rokontól érkeznek a sértő bókok, azaz hosszú távon az lenne a jövedelmező, hogy fenntartsuk vele a kapcsolatot, elkerülhetetlen, hogy beszéljünk vele arról, hogy rosszul esnek a látszólagos dicséretei.

Például így: „Tudod, hogy kedvellek, tisztellek, de én érzékeny ember vagyok, és amikor ilyeneket mondasz, kényelmetlenül érzem magam, sőt elkezdem magam másokhoz mérni, kevesebbnek érezni. Amikor veled beszélgetek, néha úgy érzem, nem vagyok elég jó, és kevésbé érzem értékesnek a saját élményemet/külső megjelenésemet."

Az is jó, ha konkrét példákat hozunk fel, hogy pontosan értse a másik fél, miért is fájók a megfogalmazásai. Célszerű én-üzenetekkel fogalmazni, azaz ne minősítsük a neggelőt, hanem a saját érzéseink mentén fogalmazzuk meg a véleményünket és a kérésünket. Ezután

figyeljük, hogyan reagál az illető. Ha képes bocsánatot kérni, ha megértést mutat, akkor érdemes lehet folytatni az ismerkedést, a tárgyalást.

Ha azonban csak nevet és legyint, hogy „jaj, te aztán tényleg érzékeny lélek vagy”, vagy „ez csak vicc volt, nem kell mindent felfújnod”, akkor számíthatunk arra, hogy a jövőben is a céltáblái leszünk. Ez mérgező kapcsolatot vetít előre, ahol a saját igényeink és érzéseink nagy valószínűséggel el lesznek nyomva.

A legtöbben azt gondolhatják, hogy mivel a negging nem fizikai bántalmazás, nem is bántalmazás, pedig épp ellenkezőleg: a negging manipulatív eszköz, verbális bántalmazási forma. Ráadásul mindig leginkább a neggelőről szól, nem arról, aki kapja a bókba csomagolt sértést.

Ha negginggel találkozol, tisztázd mielőbb, hogy neked ez rosszul esik! Ne hagyd, hogy megingassák önbecsülésed, és kibillentsenek a komfortzónádból!

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti