Mit tanultam a fiamtól?
Egyáltalán nem számítottam rá, hogy az első évben sokkal többet fogok tanulni a fiamtól, mint amennyit én tudok tanítani neki. Ez az írás úgy született, hogy egy hétig csak figyeltem és jegyzeteltem, mint egy szorgalmas diák. A következőket sikerült feljegyeznem:
Néha elfelejtjük, mennyi mindenünk van: a fiam éhesen sír, és nem veszi észre, hogy fél órája a kezében tart egy zsemledarabot.
Nem minden rajtam múlik: a fiam egyik pillanatról a másikra elkezdett járni, fejlődik az értelme, kis világa egyre jobban tágul, és én ennek csupán passzív megfigyelője vagyok.
Isten alapvetően jónak teremtette az embert: nem tudom, látott-e már valaki gonoszkodó, haragtartó csecsemőt, depressziós egyévest, vagy olyat, aki nem szorul rá a nagyobbak segítségére.
A fizikai világ óriási lehetőségeket rejt: a fiam kezében egy rózsaszín lapát, egy kék labda és egy lila gereblye végtelen variációban kombinálható egymással.
Nem feltétlenül kell hasznos cél egy tevékenység folytatásához: a fiam kiviszi a papucsomat a konyhába, onnan behoz egy fakanalat, a szőnyegre rakja, és mindez határtalan boldogsággal tölti el.
Nem érdemes feladni semmit: a fiam naponta körülbelül százötvenszer elesik, de minden alkalommal feláll, és újra elindul.
Délelőtt tizenegykor, teljesen józan állapotban lehet a legjobbakat bulizni: a fiamnak csak meg kell nyomnia a zenélő autón egy gombot, térdből aprókat rogyasztva táncolunk, és ettől mindenki boldog.
Az egyedüllét ritka és értékes dolog: amióta csak napi két órám van a fiam délutáni alvásakor, ezt az időt sokkal jobban használom ki, mint korábban akár egy teljes napot.
Érdemes korábban lefeküdni: a fiam hajnalban úgyis ébreszt, és reggel hattól nyolcig sokkal hasznosabb tevékenységeket folytatok, mint este tíz és éjfél között.
Érdemes szembenézni a félelmeinkkel: a fiam az orrszívás traumája után sem kerüli a porszívót, hanem fogdossa, ismerkedik vele, sőt, el is megy megnézni, hogy melyik szekrényben lakik.
Ha kimutatjuk az érzelmeinket, akkor könnyebben fel is dolgozzuk őket: ha a fiam rosszul van, sír, ha jól van, nevet, és ezt is, azt is elfelejti egy pillanat alatt, hogy másra tudjon koncentrálni.
Van valami, amiben pótolhatatlan vagyok: a munkahelyi, az adófizető, a csapattárs és a családfenntartó szerepemet is át tudná venni egy arra alkalmas személy, sőt, lehet, hogy ügyesebben végezné a feladataimat. Apja viszont mindenkinek csak egyetlenegy van.
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Hogyan pakol a fiam, és hogyan telik az idő?
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
