„Minden héten édesanyámmal álmodom” – A rémálmot és a szép álmot is agyunk meséli nekünk

Egy éve szinte minden héten édesanyámmal álmodom. Egy nagy rózsaszín és több kisebb, fekete színű sporttáska van a vállamon és a kezemben. Szinte lehúz a súlyuk a földre. Kabátban vagyok, és ki szeretnék jutni a lakásom bejárati ajtaján, de minden alkalommal, ahogy elérek a kilincsig, édesanyám utánam nyúl, artikulálatlanul üvölt, az arca eltorzul, végül olyan lesz az egész, mintha egy horrorfilmben lennénk. Kétségbeesetten próbálok levegőhöz jutni, kitérni a karmolásai és rángatásai elől, de nem sikerül. Végül izzadságban fürödve, a párom szerint sírva vagy nyöszörögve ébredek.

álom
Kép: Unsplash / Alice Alinari

Sosem hittem abban, hogy az ember képes tudatosan befolyásolni az álmait, vagy hogy az álmoknak jelentése is lehet, mígnem rábukkantam a Florida államban élő Lauri Loewenberg alvásszakértő egyik, HuffPostban megjelent cikkére és életrajzára. Megtudtam, hogy Loewenberg népszerű író, televíziós személyiség, tagja az International Association for the Study of Dreams-nek (Álmok Tanulmányozásának Nemzetközi Szervezete), szakértő cikkei folyamatosan jelennek meg a Harper’s Bazaar és a The New Yorker lapokban. Akkor határozta el, hogy pszichológiát, azon belül is álompszichológiát fog tanulni az egyetemen, amikor egy, az egész életét gyökeresen megváltoztató üzenetet kapott álmában az elhunyt nagypapájától. Azóta több mint 50 ezer ember álmát elemezte szerte a világban, s kutatta azok kódrendszerét.

Írásos dokumentumokkal tudja igazolni, hogy a történelemre nagy hatást gyakorló személyek (például Elvis, Diana hercegnő, Abraham Lincoln és Martin Luther King) mind álmodtak saját halálukról a valódi haláluk bekövetkezte előtt néhány héttel.

Álomtechnikái új távlatokat nyitottak az alvásszakértők előtt, rendszeresen hívják szakértőnek a Today show-ba, a Good Morning Amerika című beszélgetős műsorba és a CNN-hez.

„A rémálom általában segíteni próbál abban, hogy megoldást találjunk egy kellemetlen élethelyzetre. A visszatérő rémálom egy elhúzódó probléma miatt is lehet, amit még nem sikerült megoldanunk, vagy rávilágít egy olyan viselkedésformára, amellyel előidézzük a nehéz helyzeteket újra meg újra az életünkben. Emellett a rendszeres rémálmok mentális vagy testi betegség kísérőjeként is megjelenhetnek, de okozhatnak rémálmokat az önmagunkkal kapcsolatos negatív megerősítéseink is (nem vagyok szerethető, értéktelen vagyok, nem vagyok elég jó). Minél jobban ragaszkodunk ezekhez a negatív berögződésekhez, annál ijesztőbb álmokkal fogunk szembesülni” – írja Loewenberg az említett cikkében, hozzátéve, hogy a legtöbb álom nem logikus történet, hanem témák és szimbólumok egyvelege. Így folytatja: „Az álom titkos történet, amelyet agyunk mesél el nekünk, miközben alszunk. Ha a benne sorakozó szimbólumokat meg tudjuk fejteni, akkor közelebb kerülhetünk a rémálmok megszüntetéséhez, mert megérthetjük, mit akarnak üzenni.”

Kép
álomfejtés
Kép: Unsplash / Glen Hodson

Például, ha mérgező kapcsolatokban élünk, jó eséllyel kígyókról álmodunk. Ha konfliktuskerülők vagyunk, és nem nézünk szembe a problémáinkkal, akkor valószínűleg olyan rémálmunk lesz, amelyben üldöznek bennünket. A nyomasztó álmok egy másik gyakori oka, ha valamilyen trauma ért minket. Ilyenkor nem szimbólumokkal, hanem visszajátszással találkozhatunk álmunkban, vagyis agyunk újra és újra megnyomja a Replay gombot, és szembesít a traumatikus eseménnyel.

Hogyan vessünk véget a rémálmoknak?

A szakértő a 2011-ben megjelent Álmodd ki magadból – Szabadítsd fel az álmaid, és változtass az életeden! című könyvéből konkrét gyakorlati tanácsokat segítő kérdéseket idéz. Loewenberg szerint a megoldás ott kezdődik, hogy
1. nem nézünk tévét és nem olvasunk internetet közvetlenül alvás előtt, ugyanis a filmek és a cikkek beszivároghatnak az álmainkba,
2. elkezdünk foglalkozni a rémálommal, és megpróbáljuk megfejteni, hogy milyen üzenetet hordoz, milyen érzéseket hív elő belőlünk, és ezek az érzések hogyan jelennek meg a mindennapjainkban.
Az én álmomban a költözés a leválást, édesanyám a visszatartó erőt szimbolizálja.

Milyen érzéseket hív elő belőlem az álmom? Szorongást, félelmet, pánikrohamot.
Hogyan jelennek meg ezek az érzések a mindennapjaimban? Minden egyes nap gondolok anyámra, bűntudatot érzek, amiért elköltöztem tőle, és a saját életemet élem. Ha meglátogatom őt, rendszerint pánikrohammal végződik a látogatás, a viszonyunk továbbra is semmilyennek mondható.
Mi az üzenete az álmomnak? Ideje túllépni a félelmeimen, megküzdeni anyámmal, és hátrahagyni az addigi életem. El kellene fogadnom, hogy önálló entitás vagyok saját vágyakkal, nem pedig édesanyám eszköze, akit kénye-kedvére a szoknyája mellé ültethet.

Alakítsd át az álmot!

Ha az álmok az előbbiek után sem tűnnek el, Loewenberg a következőt javasolja.
Írjuk le a rémálmunkat közvetlenül ébredés után. Fontos, hogy a legapróbb részletességgel írjuk le a cselekményt, a látottakat, a hallottakat, és az érzést, amit megéltünk álmunkban. Ha ezzel megvagyunk, lapozzunk egyet a füzetben, és az ijesztő, nyomasztó részeket helyettesítsük pozitív szavakkal, s az álom végére írjunk boldog befejezést.

A „pozitív” álmot memorizáljuk, napközben legalább háromszor ismételjük el magunkban.

Ez a technika rendkívül hatásos Loewenberg tapasztalatai szerint abban az esetben, ha valamilyen múltbeli trauma okozza a rémálmokat. Ezt én is tanúsíthatom: pár nap után az álmaim az anyámmal kapcsolatos pozitív forgatókönyvet kezdték követni. Két héten át mindennap elmondtam magamban az álmom pozitív verzióját, és édesanyámat egyre kedvesebbnek, szebbnek, mosolygósabbnak láttam álmomban, testét fehéres, ezüstös fény vette körül, én pedig szabadnak és dominánsnak éreztem magam. Elmondhatatlan érzés végre átaludni hét-nyolc órát úgy, hogy kipihenten ébredek!

Ha elolvasnád Lauri Loewenberg könyvét és a hozzá tartozó részletes álomszótárat, 30 napig ingyenesen letöltheted INNEN.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti