Miért isznak ételfestéket és esznek mosogatótablettát a gyerekek? – Extrém kihívás gyereknek, szülőnek

Amikor én voltam tinédzser, a barátokkal csak a szokásos butuska, de többnyire ártalmatlan divatokat követve próbáltunk beilleszkedni a közösségbe. Titokban feketére festettük a körmünket, készültünk a popdíva-karrierünkre, kiszaggattuk az új farmerünket és daueroltattuk a hajunkat, annak ellenére, hogy tudtuk, a göndör haj nem áll jól nekünk. Ételfestéket viszont nem ittunk, és mosogatótablettát sem ettünk, mert tudtuk, hogy az nem jó. Esélyes, hogy azok a gyerekek is tudják, akik videóra veszik a vegyszerek fogyasztását, mégis teljesítik az extrém kihívásokat. Vajon miért?

Kép: Freepik

„Mostantól csak és kizárólag kék ételfestéket fogok inni. Az alapján, amit a neten olvastam, az ötödik nap környékén a pisim is kék színűvé válik” – magyarázza videójában egy coltyy nevű felhasználó, akinek a hatására több ezer tini próbálja ebben a percben is elérni, hogy színes legyen a vizelete. Az „ételfesték-kihívás” azonban nem csak a vizeletre van befolyással, a fiú egész teste elkezdett elszíneződni, kékes lett a bőre, a fogai és a szája is.

Bár az őrület elindítója szerint az ételfesték teljesen ártalmatlan, a TikTok (egy közösségi applikáció) mégis potenciálisan ártalmasnak nyilvánította a videót, de csak egy felugró ablak figyelmezteti a nézőket, hogy a videóban bemutatott tevékenység sérülésveszélyes, hiszen az ételfesték fogyasztása nagyobb mennyiségben káros is lehet.

Amikor elkezdtem írni ezt a cikket még ezt a „színes-pisis-kihívást” találtam a legbizarrabb aktuális trendnek. Aztán a napokban találkoztam a „Skull Breaker Challenge” vagyis „koponyatörő” kihívással, ami szintén a TikTok-on kezdett terjedni. Ez a veszélyes marhaság Spanyolországból indult útjára, a videókon pedig az látszik, hogy három ember áll egymás mellett, majd a középső hirtelen felugrik, a szélsők meg jól belerúgnak a lábaiba, így egyensúlyát veszti a szerencsétlen, és fejjel előre a földre zuhan. Igen, jól olvasták!

A gyerekek most valami olyasmire buzdítják egymást, aminek következtében nemhogy lebénulhatnak, de akár meg is halhatnak. 

Van, aki bármit megtesz 15 másodperc hírnévért

A rekordgyorsasággal terjedő kihívások nagyrésze egyébként ártalmatlan, de a fent említett példákból is jól látszik, hogy akad jó pár, ami kifejezetten ön- és közveszélyes. Két éve bukkant fel a „Tide Pod Challange”, aminek hatására többezer gyerek evett mosogatótablettát, vagy ott van a még annál is egy fokkal ijesztőbb Hot Water Challange, ami miatt több tini is forró vizet öntött magára (és egymásra), ezzel életre szóló sérüléseket okozva.

Mégis mi veszi rá ezeket a gyerekeket arra, hogy ekkora kockázatot vállaljanak a lájkokért és a követőkért?

Kép

Kép: Freepik

Szakértők azzal magyarázzák a jelenséget, hogy az agynak azon része, amely a racionális gondolkodásért felel, a 20-as évek közepére fejlődik ki teljesen, ezért is viselkednek a tizenévesek sokszor meggondolatlanul. Emellett az is közrejátszik, hogy a közösségi médiában népszerűséggel jutalmazzák az extrém viselkedést, és ez erősíti a csoportnyomást is. Amikor egy tini azt látja, hogy az osztályban valaki attól lett menő, hogy mosogatótablettát evett, nem arra fog gondolni, hogy a méreg megégetheti a torkát és károsíthatja a légutakat, hanem arra, hogy a másik milyen sok lájkot és elismerő hozzászólást kapott. Ezért is fontos szülőként lépést tartani a korral, ismerni az eszközöket, applikációkat, és képben lenni a kihívásokkal.

A Healthychildren.org-on összegyűjtöttek néhány tippet arról, hogyan előzhetjük meg, hogy a gyerekünk akkora butaságot csináljon, amit aztán esetleg egész hátralévő életében bánni fog.

1. Beszélgessünk a gyerekekkel arról, milyen kihívásokról hallottak mostanában a baráti körükben! Kérdezzük meg tőlük ítélkezés nélkül, hogy mit gondolnak ezekről a kihívásokról, mennyire tartják őket vagánynak, és tudják-e, mi történhet azokkal, akik részt vesznek a kihívásban. Ha közösen felmérjük, hogy a gyerekek mennyire vannak tisztában a kockázatokkal, következményekkel, akkor talán azt is korábban észrevesszük, ha tényleg veszélyben vannak.

2. Ha úgy látjuk, hogy egy gyereket érdekel egy veszélyes kihívás, érdemes átbeszélni vele a kihívás minden lépését. Kérjük meg őket arra, hogy gondoljanak a legrosszabb eshetőségekre is, és tegyék fel maguknak a kérdést, hogy valóban megéri-e lájkokért bemenni a sürgősségi osztályra.

3. A gyerekek hajlamosak szívesebben beszélni társaikról, mint saját magukról. Ha kérdéseket teszünk fel az aktuális iskolai trendekről, osztálytársakról, barátokról, sokszor többet megtudhatunk a saját gyerekünkről, mintha direkt kérdésekkel bombáznánk őt.

Szakértők szerint azért fontos, hogy nyitottak maradjanak a kommunikációs csatornák a szülők és a gyerekek között, mert így lehet a legjobban megvitatni a kockázatos döntéseket.

A tinédzserek befolyásolhatósága egyben azt is jelenti, hogy a szülők is segíthetnek nekik abban, hogy racionálisabban gondolkodjanak, és tisztában legyenek a cselekedeteik következményeivel.

A TikTok egy közösségi applikáció, amellyel rövid videókat lehet készíteni és megosztani. Eredetileg music.ly néven lett ismert és kezdetben kicsit olyan volt, mintha a karaoke műfaját digitalizálták volna. A felhasználók úgy 15 másodpercen át énekelhettek, táncolhattak, vagy tátoghattak dalokra. Azóta elég sok funkcióval bővült az alkalmazás, a hangeffektek, az emojis matricák, speciális arcfilterek és effektek arra ösztönözték a tiniket, hogy kiéljék a kreativitásukat, és szinte bármit megosszanak a neten. Az alkalmazásnak mára több mint 500 millió aktív felhasználója van, és Amerikában olyan népszerű appokat utasított maga mögé, mint a Snapchat, a YouTube és a Facebook.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti